Ha valami laikusnak -aki a videójátékokat és a játékosokat is lenézi- kéne mutatni valamit, amivel meg lehetne győzni arról, hogy mennyire nincs igaza és hogy a videójátékok sokkal többről szólnak, mint gondolja, akkor én a Mass Effect segítségét hívnám.

Egy rövid szösszenet: Kb 16 éves voltam. Csak úgy nézelődni sétáltam be egy videójáték-üzletbe. Nézelődtem a játékok között és megláttam ezt a Mass Effectet. Nem igazán tudtam, hogy miféle játék. Persze azt tudtam, hogy tps/rpg, meg hogy scifi. Szép dombornyomott, vastag dobozban, magyar felirattal és kiegészítő novellával. Kemény 3.999 Ft -ba került. Volt nálam egy kis zsebpénz, hát megvettem. Életem legjobb vétele volt...


Akkor menjünk át azon a tömegrelén:
Már a játék menüjében éreztem, hogy ez valami más lesz. Megcsináltam a saját Shepardomat és irány a játék. Itt adott egy akkora gyomorszájast a program, hogy még Rocky Balboa is megirigyelné: A játék minden fronton megrohamozza az érzékszerveidet. A Grafika (megjelenés idején) gyönyörű, a szinkronhangokat nagyon eltalálták, minden karakternek benne van a hangszínében, hogy miket élt meg. A soundtrack kiváló, zseniális és más hasonló jelzőkkel is lehetne illetni. Az a sejtelemes, éteri elektronikus zene éreztetni tudja veled, hogy valami van a háttérben, ez valami különlegesség. Bepottyantál egy olyan világ közepébe amiről azt hiszed, hogy ismered, hiszen emberek között vagy, éppen a saját naprendszered egyik bolygója előtt húztatok el. Igen, ez még ismerős. Aztán valami relén átmentetek és héé mit keres itt egy földönkívűli? Ahogy a játék szépen, fokozatosan építi fel a játékos előtt a világot és ismerteti meg a karaktereket, azok háttértörténeteit és a fajuk történelmét az zseniális.



A játékban fontos szerepet kapnak a döntések. Persze ez így nem nagy szám, hiszen egy RPG-ről beszélünk. De! És ez egy hatalmas DE. A játék háttere olyan szinten ki van dolgozva, ahogy azt máshol még nem láthattuk. Mire gondolok? A Bioware-nek sikerült elérniük azt, hogy a játékosnak tényleg a nehezére essen választani. A karakter (te) átéli az első találkozását azokkal az idegenekkel, akik később a legmegbízhatóbb és legjobb barátai(d) lesznek. Az első vitákat, a kibékülést, azt amikor lojálissá válnak iránta(d) és a halálba is követnék. És itt hoz be egy fontos társadalmi problémát a Bioware: A rasszizmust. Amikor először körbemész a hajón és megkérdezed a legénység tagjait, hogy mit gondolnak arról, hogy egy idegen van a hajón, nagyon megdöbbentő és érdekes válaszokat fogsz kapni. A sztori későbbi pontján egy olyan faj egyedével találkozol, akiket megvet az egész galaxis, ezért a legénységből mindenki megveti azt az egyedet is. Ha elbeszélgetsz vele, akkor kiderül egy két dolog. Legfőképp az, hogy sosem szabad általánosítani. Egyébként a harmadik részben ez felhatványozódik, amikor Shepard fő célja a fajok kibékítése, egy közös ellenség támadása ellen való összefogásért. Az egész sztorin átível ez a „motívum”. Minden társunk másban jó. Az erősségek (mind a fizikai, mind a mentális) kompenzálják a gyengeségeket. Így lesz EGY a csapat. Bár különböző fajokból és nemekből áll, még is egy egészet képez. Ugye, hogy összefogással mi mindent el lehet érni? A fajok történelmének kidolgozása zseniális. Nem úgy van, mint más RPG-kben, hogy itt egy könyv az inventoryban és olvasd el, ha érdekel, hanem konfrontációba kerülsz velük, ők maguk mesélnek, megtudod, hogy ők mit gondolnak a világról és az abban zajló eseményekről. Realizálod, hogy ők is annak a világnak a része, amiben te is élsz. A választások még egy filmben, könyvben vagy más játékban sem voltak ilyen súlyúak. Hiába csak két, esetenként három irányba dönthetsz, de a döntéseket te magad az aktuális (játékbeli) világról alkotott képed alapján hozol meg és itt már egy kis szubjektivitás is került bele, mert mindenki máshogy éli meg a dolgokat.



Megint a zenét tudom dicsérni. Amikor végre megkapod a hajódat és megnyitod a galaxistérképet felcsendül egy mára már szinte klasszikussá vált zene. Valahogy benne van a felfedezés, az űr rejtelmei, az óriási távolságok. És meg kell említeni azt a procedúrát, ahogy megkapod azt a bizonyos hajót, ami akaratod ellenére (a pilótával együtt :) ) is a szívedhez nő. Egy nagyon jó kis politikai thrillert rittyentettek ide csuklóból csak, hogy kitöltsék az üresjáratot. Tovább a sztorival: A három különböző fajú tanács végrehajtói a Specterek/Fantomok. Korlátlan hatalmat és hozzáférést kapnak, csak a tanácsnak tartoznak elszámolással. A játék során többször felmerül, hogy mennyire jó, esetünkben mennyire rossz valakinek ilyen hatalmat biztosítani és valakiben feltétel nélkül megbízni. Látunk példát erre is arra is. Ez a Mass Effectben mindenre igaz. Látunk példát egy dologra, aztán ugyan arra egy teljesen másik oldalról bemutatott példát. A döntéseknél sincs igazából jó vagy rossz döntés. Az egész játék során egy olyan valami ellen harcolunk, amiről eleinte nem is tudjuk, hogy létezik, majd mikor megtudtuk természetesen azt gondoljuk róla, hogy rossz és gonosz. Azonban ez a gonosz-kép egyre jobban árnyalódik. Tényleg rosszak, gonoszak azok ami ellen harcolok? És elérkeztünk ide. A Bioware megmutatta az életet magát a játékosoknak. Nincs fekete és fehér, nincs királyfi és hétfejű sárkány mint a gyerekmesékben. Itt nincs jó és rossz, ez az élet. Nincs jó és rossz. Hogy egy döntést a !helyzethez mérten! jól hozz meg, rengeteget kell küzdened, látnod, tapasztalnod. De még akkor sem biztos, hogy a meghozott döntés minden szempontból jó. A Bioware harmadik üzenete, hogy vigyázzunk mennyire fejlesztjük a mesterséges intelligenciát, mert ha túl okos lesz, lehet hogy fellázad a készítője ellen.
Ehhez az üzenethez csak úgy gyorsba rittyentettek egy külön sztori-vonalat, ami önmagában megállná a helyét egy játékban. És hatványozzák, ugyan is ezt a kis melléksztorit szervesen belefűzik a fő történetbe. Az írók akkoriban még megdolgoztak a pénzükért :)

És akkor még oldalakat lehetne írni a helyszínekről. A Bioware felvonultatott majdnem mindent:
Hatalmas űrálommást vagyis inkább űrváros, űrhajók, havas bolygó, város, kihalt sivár bolygók, dzsungel, erdő és még a Föld kistestvérét, a Holdat is meglátogathatjuk.

No és ugye a sztori: Nem fogom leírni az egész sztorit, csak hogy milyen nagyszerűen sejtelmesen építkezik. Az emberiség talál valamit a Marson aminek következtében kirajzik az űrbe. Túl hirtelen, nem járta végig azt a hosszú utat amit más űrutazásra képes fajok, így nincs meg az a tudása, az a bölcsessége, mint a többieknek. Mindenki lenézi az embereket. Persze idővel ez majd változni fog.
Közben egy Specter érthetetlen módon elárulja a Tanácsot és ismeretlen eredetű fajokkal lepaktál. Egyre csak azt hangoztatja, hogy annak a létformának amit mi ismerünk vége. Itt megemlítem, hogy a Mass Effect trilógia elég szépen épít a transzhumanizmusra. Méghozzá a szélsőségesebb fajtából. A lényege az, hogy az ember genetikai gyengeségeit kigyomlálják a génekből, ha kell komputerizálják a szervezetet.
És egyszer csak váratlanul találkozunk a „gonosszal”, aki gépies magabiztossággal és meggyőzödéssel állítja, hogy eljött az élet ezen formájának a vége. A szerves élet, csak egy vírus, egy baleset és mindenkit ki fognak írtani a galaxisban. Később egy 50.000 évvel ezelőtt kihalt faj üzenetét találjuk meg, amiben elmesélik, hogyan érte őket a vég. Szisztematikusan learatták őket. Olyan gépek amik ellen senkinek nem volt esélye... Ebből a gépseregből hatalmas harcok árán egyet megölünk. Ünneplünk is, mert győztünk. Vagy mégsem?

Köszönöm a figyelmet. Nyilván sokan nem fognak velem egyetérteni, de nem is baj. Hiszen szubjektív kinek mi és hogyan jött le, mind az írásomból, mind a játékból. További szép napot!

Saját videóval búcsúzok.