Húsz éve már annak, hogy a Yoshi’s Island a paradicsomig repítette a Super Nintendo tulajokat, és sárga irigységbe taszította a rivális segásokat. Akkor az első Yoshi platformjáték maga volt a csoda, és ezt a csodát ma kézbe véve ugyanolyan elemi erővel hat a játékba pakolt kreativitás és precíz mechanika, mint annak idején. Meglepő, hogy a játék kvázi külön leágazása lett a Mario-sorozatnak? Az eredeti klasszikus huszadik szülinapján Yoshi fonalgombolyagként tér vissza, hogy megmentse a napot!
ÉDES KIS DINÓ
A kedves Yoshisaurusz ezúttal is nagy kalamajkába keveredik, Kamek (Bowserék házi boszorkánya) ugyanis fonalköteget varázsol a vidék szinte összes dinójából, és feneketlen puttonyával eliszkol. Hősünk persze megmenekül a mágus ármánykodásai elől, és utánairamodik a seprűnyélen közlekedő teknősnek. Célunk, hogy megmentsük a fonal Yoshi népséget, és természetesen fel is kell göngyölítenünk az összekuszálódott (pamut)szálakat. Vajon kinek és mire kellhet ez a sok fonal?
Aki nem ismerné a Yoshi’s Island játékokat, annak gyorstalpalóval elmeséljük a játékmechanikai alapokat. Yoshi kicsit maflább karakter, mint Mario, cserébe azonban van néhány extra képessége. Például a hosszú nyelvével lenyelt finom falatokból tojásokat tud tojni, amelyek a Wooly Worldben apró fonalgombolyagként jelennek meg. E tojásokat aztán célzás után kilőhetjük ellenfelek kiiktatása vagy amúgy elérhetetlen bónuszok összekaparása végett. A levegőben, ugrás után tudunk még kicsit „kotorni” pici lábainkkal, aminek köszönhetően tovább nyúlhat az ugrásunk. És a Wooly Worldben sem maradnak el az átalakulós szakaszok, ahol különböző mókás alakokat ölthet a kis dinoszauruszunk, például megnőhet, motorrá vagy épp esernyővé alakulhat. Az egyes helyszíneken tonnányi gyűjtögetni való található, így a Wooly World csak elsőre tűnhet könnyű programnak. A pályákon tényleg nem nehéz eljutni a finist jelző virágkarikáig, de a keményvonalas játékosok is megizzadnak majd, ha mindent bónuszt be szeretnének zsebelni. A szintek amúgy általában több szakaszból állnak, és kicsit hosszabbak is, mint egy átlagos Mario-játékban, de a haladást soha nem érezhetjük vontatottnak. Apropó, bónuszok: a gyémántokat beváltva „perk” jellegű extrákkal örvendeztethetjük meg magunkat az adott pályákra, sőt, még egy könnyített játékmód is helyet kapott a programban, amely során Yoshi kevesebbet sebződik, angyalszárnyaival bármikor repkedhet egy jót, és a tojásdobálás tempója is visszafogottabb lesz, így a legfiatalabb játékosok is könnyen hozzáidomulhatnak a program kihívásaihoz. A Wii U képességeihez mérten is csodaszép egyébként a játék, véleményünk szerint még a legutóbbi LittleBigPlanet epizódnak is odaver néhány helyszín, de a karakterek és az animációik (Poochy!) is zseniálisak.
MINDIG UGYANÚGY
Csodálatos alapokból dolgozhattak a folytatás készítői, de valahogy – mint mostanában többször is előfordult ez a Nintendónál - nagyon a biztonsági zónában maradtak a fejlesztés során. Hiába a sok (mit sok, rengeteg) ötlet, amit a pályákba és a különböző játékmeneti finomságokba pakoltak, azért a program minden percén látszik, hogy a nagy elődből táplálkozik. Ez persze nem probléma, mert a világ egyik (ha nem a) legjobb kétdimenziós platformjátéka volt az ős, de a régi motorosok azért okkal-joggal várják el, hogy egy ilyen nagynevű sorozat esetén valamelyest nagyobb szabású újításokkal is előálljanak a nagy N körül sertepertélő alkotók.
Gyakran vehetjük észre a Nintendón, hogy nem igazán tud túllépni a saját maga által kreált korlátokon. Ám ez nem baj, mert míg a szokásos figurákat és játékmenetet ilyen bájosan és ennyire finoman tudják újra és újra elénk tárni, addig kár lenne panaszkodnunk. A Wooly World bátran ajánlható minden gyerkőcnek, és némi fenntartással az újdonságokat illetően a Nintendo-profik is nyugodtan belevághatnak. Örülnénk, ha minden kölyök-kompatibilis játék ennyire igényes és kifinomult lenne, mint a Wooly World.
