Lassan úgy tűnik, hogy a Nascar és a roncsderbi után a ralisport is a játékvilág mostohagyermekévé vált, avagy egyre kevesebb figyelmet és idő- vagy éppen anyagi ráfordítást kap a stílus. Míg a kilencvenes évek végén, a 2000-es esztendők elején diadalmenet közepette saraztuk össze járgányainkat, a Colin McRae Rally bemocskolódását (avagy dirtösödését) követően lejtmenetbe kezdett a zsáner. Hol van már a jó öreg V-Rally, a CMR vagy éppen a RalliSport Challenge (ez a Halo mellett a másik nagy késztetés volt az első Xbox vásárlására)? Noha az exkluzív PS2-es WRC-k próbáltak talpon maradni, az első pár Dirt pedig még szórakoztatónak bizonyult, az utolsó néhány cím már csak a menőzésre összpontosított, ezzel elvéve a sport szépségét. Az olasz Milestone egy darabig igyekezett visszahozni az immáron teljesen licenc alapú WRC-széria hírnevét, ám ők is inkább a motoros sorozataikkal tudtak élvezetes termékeket készíteni. Ezek után a lehető legmeglepőbb döntésnek bizonyult az, hogy a franchise-t a borzalmas produktumairól nevezetes francia Kylotonn kapta meg (Motorcycle Club és Cursed Crusade… van még kérdés?), méghozzá annál a kiadónál, amely konzolos és okoseszközös kiegészítőiről, valamint „az év legrosszabb játéka” díjra esélyes Rugby World Cupról híres. Magamban már temettem is a programot.
Első élmények
Nagyon nem is lepődtem meg az első egy-két órában. A karrierre rábökve nekiálltam legyőzni elsődleges ellenségemet, avagy magát az időt: az esős, valami ködszerű effekttel beláthatatlanná tett pályákon sikerre vittem csapatomat, közben alaposan megfigyelve a látványt, na meg a tetten érhető bugokat. Az egyik ilyen az volt, mikor egy kábé ötméteres kis alagúton áthajtva minden hangeffekt visszhangot kapott, majd a helyszínen túljutva ez ugyanúgy megmaradt, így olyan borzalmas hatásokat hozva a motornak és minden tartozéknak, mintha egy mélygarázsban randalíroztam volna. A fülsértő bogár pedig egészen a futam végéig birizgálta a dobhártyámat, így kellően idegesítővé téve a kihívással teli vezetést.
A másik igen jópofa hiba az volt, mikor egy kisebb koccanást követően egy teljesen egyenes és sík szakaszon autóm hibakijelzője állandóan kikerült a képernyőre, hűséges navigátor társam meg először csak jajgatott, majd nagyot koppant és elhallgatott. Innentől mintha elvágták volna, amivel egyébként nem volt bajom, mert nem minden esetben értettünk egyet a kanyarok előre jelzett komolyságát illetően. A framerate legalább nagyjából állandónak bizonyult, pluszban pedig az alvázon nem látszódott át a növényzet, ami viszont a Milestone csodái után kifejezetten nagy előrelépésnek mondható.
Csak a legfontosabbak
Az azonban már az első percektől nyilvánvalóvá válik, hogy a Kylotonn csapata teljesen lecsupaszította a rali-élményt, ezzel még az előző, olasz brigádhoz képest is visszaterelve a szériát az alapokhoz. Kapunk egy teljesen egyszerű karriert, melynél nevünket megadva, nemzeti színekbe öltözve válogathatunk néhány rendelkezésre álló szerződés közül (az egyiknél inkább az időnket figyelik, míg a másiknál a járgányunkat kell a lehető legjobb állapotban eljuttatni a célig), ezután pedig jöhet a Junior kupa, amit újabb szerződésekkel további két versenysorozat követ. A helyszínek, a csapatok, az autók a licenc alapján kerülnek bele a képbe, így nagy meglepetések senkit nem érhetnek. Emellett ott a Quick Rally (választott szezonnal), a Quick Stage (ugyanez csak pályával), plusz az offline (a kontroller átadásával) és az online többjátékos mód – utóbbi esetében kissé zavaró tényező, hogy mind a nyolc résztvevőnek le kell okéznia az indulást, ami miatt rendszeresen van egy troll, aki nem hajlandó az indításra. Mondjuk, ha elindul a móka, abban sincs nagy köszönet, elvégre szellemjárgányok helyett színes, műanyaghatású autók képében versengünk, ami kicsit illúzióromboló.
Emellett vannak még különböző speciális kihívások, avagy heti és havi versenyt teljesíthetünk a globális legjobb időeredmény megszerzéséért, sőt a ranglisták helyezettjeit is megpróbálhatjuk egyetlen gombnyomás után magunk mögé utasítani, valamint pár hónapon belül várhatóak az első esportos challenge-ek is. Mindezen felül azonban értelemszerűen a legfontosabb a már emlegetett karrier, ami hozzávetőleg 10-15 óra elfoglaltságot biztosít. Az indulás előtt állíthatjuk a gumit, a különböző összetevők milyenségét, így alkalmazkodva az időjáráshoz, a terepviszonyokhoz, bár az alapbeállításokkal is elboldogulunk, maximum a csúszós utakon kell különösen vigyáznunk.
Soha többet Mexikó
Merthogy ugye a rali a technikás vezetésről, a különböző természeti nehézségek legyőzéséről szól. A havas helyszínek lefagyott útszakaszain könnyen korcsolyázásba kezdhetünk, a nagyobb víztócsák visszavesznek a tempóból, a kiemelkedő buckák megdobhatnak minket, az éles kanyarokról pedig még nem is beszéltünk. Ilyen formán Mexikó például rémálom, egyenes szakasszal szinte nem is találkozunk, emellett bár tequilát és szikrázó napsütést várna az ember (főleg ha megnézünk pár közvetítést a régióból, amiken az alkohol ugyan kimarad, de az időjárási viszonyok kedvezőnek tűnnek), itt is szinte folyamatos a felhőszakadás és a PS2-es korszakot idéző ködösítés, ami valami elbaltázott koncepció révén kerülhetett be a programba.
Ralizni jó. A Kylotonnal is?
A cikk vége felé közeledve úgy érzem, szinte csak negatívumokat írtam le, pedig a WRC 5 meglepő módon rengeteg pozitívummal is rendelkezik a hibák mellett, sőt kifejezetten élvezetesnek bizonyul, ha a tiszta rali-élményre, a technikás, motor- és kéziféket egyaránt alkalmazó vezetésre vágyunk a természet lágy ölén. A hangulat és az élmény terén mintha egy a klasszikus Colin McRae Rally és a Sega Rally közötti átmenetet sikerült volna belőnie a csapatnak, avagy van benne szimulációs jelleg, mégis kicsit árkádosabb a kezelés, a látvány pedig bár nem versenyezhet a modern csodákkal, nagyjából hozza azt, amit elvárunk. A kasztni porosodik, koszolódik, sérül minden (mivel egy nap több versenyen is indulhatunk, az időből levont javításokat pedig csak naponta végezhetjük, jól oda kell figyelnünk, elvégre egy össze-vissza vert járgánynak elég egy koccanás ahhoz, hogy már a motor és a fék se működjön rendesen, ilyenkor pedig felesleges is próbálkoznunk). Kaptunk egy visszatekerési módot is, amelyből versenyenként öt darab áll a rendelkezésünkre, illetve ami nagyon veszélyes helyzeteknél életmentő lehet, más kérdés azonban, hogy az online mód és a kihívások miatt nem szabad hozzászoknunk a használatához, ráadásul valami buta elképzeléssel ez az utolsó checkpointhoz visz minket vissza, ahonnan indítással mehetünk tovább, avagy csúnyán veszítünk a korábbi lendületünkből. Érdekesnek találtam azt is, hogy a szakaszok teljesítése után fogalmunk nincs a pozíciónkról, szimpla zöld jelzést kapunk, ám az időeredménynek se híre, se hamva.
Mindent összegezve a hangok átlagosak, a navigátor teszi a dolgát, a program meg pozitívumokat és negatívumokat egyaránt tartalmaz, de a legfontosabb talán az, hogy a szimpla raliversenyt hozza el nekünk kicsit olcsó megvalósításai mellett is, ami valahol öröm. Nincsenek zenék, csillogás és villogás, csak a különböző régiók várnak ránk a kellemes látvány társaságában (tiszta időben Lengyelország, Svédország, Argentína, Katalónia is gyönyörű az erdőkkel, a havas tájjal, a napfényes utakkal), miközben a fizika is teszi a dolgát (bár a fék néha furán viselkedik). A fejlesztőktől sokkal rosszabbra számítottunk, és bár a WRC 5 nem lesz a sportág non plus ultra képviselője, a célnak megfelel, sőt egy-egy helyszínen kifejezetten élvezetes is.
