Kicsit furcsa lelkülettel írom ezeket a sorokat – ugyanis nagy valószínűséggel ez az utolsó cikk, amit a nyomtatott formában megjelenő PC Guruba leadok. Az első kezem ügyébe kerülő számot a kilencvenes évek első felében, bőven tízéves korom előtt forgattam. Azaz nagyjából akkor, amikor még talán a Wovennek is örülni tudott volna a gyermeki énem. Hát így kötöm össze a múltat a jelennel, de mielőtt nagyon eltévednénk, nézzük meg, merre kalandozhatunk Stuffyval, az Alterego Games kalandjátékának hősével.
Vászon, posztó, selyem
A Woven, mint fentebb is leírtam, kalandjáték. Nem platformer, nem TPS, nem reflexjáték. Ez volt talán az első meglepetés az előzetes képek után, mikor elindítottam a kampányt. A történet elején hosszasan figyeljük Stuffyt, amint csetlik-botlik a mindenféle méteráruból összevarrott dombokon, mígnem a kis kifordult lábú elefánt megtalálja új barátját, Glitchet. Glitch láthatóan elüt a világ jellegétől, révén a kis szentjánosbogár „robotból van”. A kontraszt azonban csak szorosabbá fűzi a két figura között a szimpátiát, Glitch pedig jól érzi magát az új környezetben, ahol nemrégiben varrógépek, mindenféle puzzle-feladatokat (és jutalmakat) rejtő szerkezetek, valamint ellenséges géprovarok is felbukkantak. A duónak öt világon keresztül kell bizonyítania rátermettségét, amelyet kalandjáték-elemekkel (PC-n kattints-és-fut a karakter irányítással) és egy „varroda mechanikával” vérteztek fel a készítők.
A kalandozós rész persze szorosan összefügg a varrós lehetőségekkel. A Glitch által üzemeltetett varrodákban Stuffy foltokat, a terepről összegyűjtött anyagokat, testrészeket, akár komplett állatformákat varrathat magára. Mire jók ezek a váltások? Hát például arra, hogy az újdonsült formánkkal addig elérhetetlennek tűnő pontokra caplassunk, vagy frissen behúzott képességünkkel továbbjussunk a terepen. Kint persze mehet tovább a gyűjtögetés, így egy érdekes játékhurok alakul ki előttünk, ahogy a zegeket-zugokat felderítjük a párosunkkal.
Sajnos a látvány és a megvalósítás azonban hagy némi kívánnivalót maga után.
A terep és a textúrák önmagukban még csak-csak elmennek. Ilyen kellemesen renderelt puha, bolyhos kötött pulóver felületeket még egy játékban sem pipáltam, pláne nem ekkora mennyiségben. Sajnos azonban a Yarn Yoshi színvonalát, vagy a Little Big Planet kreatív játékosságát nem képes visszaadni a program, sem küllemében, sem összetett játékmenetében. Hiányzik a világokból egy kis következetesebb pályadizájn, a terepek sokszor amatőr érzést keltenek az emberben, az animáció, a suta karakter pedig csak tetézi a problémát.
A mesemondó titka
Egy valamiről nem esett szó, ami a játék színvonalát mégis feljebb tornássza. Egy kedves hangú mesélő bácsi követi végig a történéseket. Ettől az egész játéknak kellemes, interaktív esti mese jellege, puha, barátságos atmoszférája lesz. Ez menti meg a Wovent, és ez az a pont, ahol el tudom képzelni, hogy nemcsak a gyerekek ülnek majd le a programmal játszani (szinkron nélkül nehéz dolguk is lesz), hanem esetleg olyan felnőttek is, akik néha visszavágynak a gyerekkorba.
Én is bebújok a meleg takaróm alá, a rohanó időt megállítom azzal, hogy ismét nyolcévesnek gondolom magam. Előveszem a mai napig őrzött, korai Guru lapszámot, és úgy teszek, mintha minden rendben volna. Mintha ismét gyerek lennék. Mintha minden kezdődhetne ismét elölről. Akár egy mesében…
