A Wonderbook a PS3 egyik legnagyobb sikert arató kiegészítője lett, egyszersmind talán az egyedüli olyan másodlagos periféria, ami megfelelően használta ki a Move nyújtotta lehetőségeket. A tavaly év végén debütált The Book of Spells életre keltette a Harry Potter-univerzum varázslatos világát, idén pedig nemcsak a Roxfort falai közé látogathattunk el újra (a Book of Potions tesztet itt olvashatjátok el), hanem a BBC Walking with Dinosaurs című sorozatának virtuális, gyerekbarát megfelelőjét is megtekinthettük. A játékkal kapcsolatban nagy elvárásaink voltak, elvégre ki ne szeretné a dínókat? Csakhogy rá kellett jönnünk, hogy nem minden olyan izgalmas, mint a Jurassic Park...
Őslénymesék
Miután túl vagyunk a Wonderbook kissé fárasztó kalibrálásán (nekem a fél lakást át kellett rendezzem, csak hogy működjön a cucc, ráadásul már várom a villanyszámlát, lévén a PS Eye kamera kizárólag megfelelő fényerő mellett lát rendesen, ami azt jelenti, hogy minden izzót fel kell kapcsolni a szobában), a főmenü fogad, a Book of Spellsből már ismerős színvonalú magyar szinkronnal. Igen, jól olvastátok, ez a játék is megkapta a szükséges magyarítást, tehát a lemezen látható 7-es számot nyugodtan komolyan lehet venni, a gyerkőcök érteni fogják, miről van szó éppen. Vagy legalábbis a szinkronon nem múlik mindez -- más oldalait tekintve ugyanis a Walking with Dinosaurs még erős gyomrú felnőtteknek sem minden esetben ajánlott. Na, de ne szaladjunk annyira előre, nézzünk meg, miről szól maga a játék!
A „történet” a dinoszauruszok fénykorába repít vissza bennünket: 150 millió évet utazunk vissza az időben, hogy egészen az ősgyíkok kihalásáig kísérjük nyomon e csodálatos teremtmények életét. A játék hat fejezetre bomlik, amik 2-2 alfejezetet tartalmaznak, ezek pedig további minijátékokra oszthatók. A fejezetek általában egy másik kor dínófajtára összpontosítanak, és akárcsak a gyerekbarát természetfilmekben, a Walking with Dinosaursban is nevesítik a különféle állatokat. Rögtön a játék elején megismerkedünk Borókával és Pacsival, akik… valamilyen elég rusnya lények, a fajtájuk nevét még felnőtt fejjel sem egyszerű észben tartani. Ez van, latin elnevezéseket kell bemagolnunk a játék során, és jobb, ha figyelünk, mert a fejezetek végén egy kvíz kérdéseit kell megválaszolnunk. Minél jobb eredményeket érünk el a minijátékokban és a teszteken, annál több tudáskártyát oldunk fel a dinoszauruszok uralmáról. Ez elsőre érthető koncepciónak tűnik, de sajnos a játék nem igazán veszi komolyan a saját szabályait. A minijátékokat például gyakran félbeszakítják újabb kérdések, amik sokszor a jelen kor állataira vonatkoznak. Ezzel nem lenne baj, ha a(z amúgy idegesítően vinnyogó) narrátorok megosztanák velünk a kellő információkat, de a Walking with Dinosaursban ez nem történik meg, így néha fogalmunk sincs a válaszról – még szerencse, hogy a játék ilyenkor is továbbhalad, csak ugye a jó kis kártyáktól kell könnyes búcsút vennünk.
A program érdekes tulajdonsága továbbá, hogy nem rendeli alá magát a köz kívánalmainak. Több olyan állatot is bemutat az első két órában, amikről valószínűleg sosem hallottunk, és bár ez oktató szempontokat figyelembe véve jó dolog („Lám csak, a kölyök olyat is lát, amit eddig nem!”), nehezen képzeljük el, hogy megragadja a gyerekek fantáziáját. Nekem személy szerint nincs gyerekem még, így nem tudtam kipróbálni senkivel a Walking with Dinosaurst, de az sokat elmond a játék felépítéséről, hogy jómagam is majdnem elaludtam az első három fejezeten, és imák sorát dörmögtem el, mikor végre feltűnt egy sztegoszaurusz a képernyőn.
„Csapjunk a sza…”
És ha már szóba jött a Walking with Dinosaurs gyermekbarát játékmenete, muszáj kiemelni, hogy a lemezre nyomott, már emlegetett 7-es korhatárral nagyon alulra lőtt a Sony. Ezt a programot inkább 10-12 éves gyerekeknek adnám oda, ők talán nem ijednének meg tőle -- mi több, már tudnák mire vélni a sokszor hihetetlenül bizarr minijátékokat. Azt meg kell hagyni, hogy elég változatos dolgokat csinálunk a Move-val. Dínókat etetünk, pont úgy, ahogy Dr. Grant tette a Jurassic Parkban, állatokat röntgenezünk meg, hogy új ismeretekre tegyünk szert a belső felépítésükről, sőt, még a könyv felszínén megelevenedő területeken is kutakodunk néha úgy, hogy közben ide-oda forgatjuk a Wonderbookot a padlón. Ugyan a minta egy idő után ismétlődik, de a készítők igyekeztek mindig új feladattal, vagy legalábbis egy már ismert kihívás módosított válfajával előállni, hogy a gyerekek ne aludjanak el a tévé előtt.
Volt azonban pár jelenet, amik láttán úgy gondoltuk, hogy a kevesebb kreativitás több lett volna. Jó példa erre, hogy a Walking with Dinosaursban külön fejezet foglalkozik a dinoszauruszok ürülékével. Nem, nem vicc, az „A dinoszauruszok ürüléke” című fejezet egy hatalmas kupac, gőzölgő, legyek szállta -- már bocsánat, de -- szarhalommal a képernyőn fogadja a gyerekeket. Mikor pedig azt hinnétek, hogy ennél már nem jöhet durvább, a narrátor kedves hangon közli, hogy ideje szétpacsmagolni a kakit a Move-val, hogy megnézzük, mit találunk benne. Hát jó, pacsmagoljunk, gondoljuk. A bélsár ide-oda fröccsen, a kameráról is csöpög a zöldesbarna szósz, majd találunk pár csontot a kupacban, többek között egy kismadár koponyáját. Aztán jönnek a ganajtúrók, és... na, jó, ennyi elég volt, nemrég ebédeltem, sorry!
Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy a fenti bekezdés túlzás, de nem az. Ez így, ahogy leírtam, megtörtént a Walking with Dinosaurs tesztelése során. De az sem volt semmi, amikor a hatalmas argentinoszaurusz, Mennydörgő (aki a fejezet főszereplőjének, Süvöltőnek az édesapja) egyszercsak összeesett, mert már idős. A narrátor roppant vidám, csiripelő hangon ecsetelte, hogy Mennydörgő már nagyon öreg volt (azt mondjuk pont nem mondta el, hogy hány éves), szegénynek itt a mese végre, amikor egyszer csak megjelentek a környéken a ragadozók, és hangosan csámcsogva enni kezdték az állatot úgy, hogy az még mindig lélegzett! Oké, realizmusra nevelni a gyerekeket egy dolog, de ennél a pontnál biztossá vált, hogy ha lesz gyerekem, akkor sem ültetem le a Walking with Dinosaurs elé, pláne nem 7 éves korában.
Nem harap a dínó?
Félreértés ne essék, nincs azzal baj, ha egy oktató jellegű játék az élet árnyoldalait is bemutatja. És igen, mindenki kakil, mi is, ti is, a dínók is, szóval végső soron érthető, hogy ezt is beletették a programba. Ami azonban zavarba ejtő, az a Walking the Dinosaurs rövidsége. Az egészen át lehet szaladni 4 óra alatt, a megszerzett infók pedig vagy túl felületesek, vagy túl részletesek. Sokkal jobban is el lehetett volna osztani ezt a nyúlfarnyi időt, az ürülékes fejezetet pedig lecserélhették volna egy alig érintett témára a fejlesztők -- valami sokkal érdekesebbre, mint mondjuk Pacsiék bénázása. Nem kifejezetten rossz a Walking the Dinosaurs, és a Wonderbook lehetőségeit is kiaknázza, de mi azért mégsem merjük maximálisan ajánlani.
