Valószínűleg a Wonder Boy cím keveseknek mond bármit a fiatalabb generáció tagjai közül. Nem véletlen, hiszen a pályája a nyolcvanas évek közepén, 1986-ban indult. A játékmenetért a fejlesztő Escape volt a felelős, akik egy játéktermekbe szánt árkád programot készített melyet végül a Sega adott ki.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, ám a Wonde Boy még mindig vonzza az érdeklődőket. Az eredeti árkád verziót több mint 10 platformon jelentették meg az évek során, köztük Commodor 64-en, mobil eszközökön és Wii-n. Legutoljára 2014-ben tette tiszteletét PS4-en. Nem csoda tehát, hogy tervbe vették a franchise felélesztését és 2016 októberében meg is született a végeredmény.
Az alapoktól kezdve
A Wonder Boy Returns voltaképpen a sorozat remake-je roppant kevés narratívával megspékelve. Adott egy cross-designnal megáldott Tom-Tom nevű fiú, aki elindul kiszabadítani elrabolt barátnőjét, a Hatsune Miku koppintás Tinát. Út közben meg kell küzdenünk főellenségekkel, akiket a Dark King fegyverez fel varázserővel.
A Super Mario Bros inspirált sztorihoz hasonló gameplay is dukál, tekintve, hogy a játék inkább nosztalgia vasútként működik, mintsem a franchise megmentésére szánt messiásként. A Wonder Boy Returns egy sidescroller platformer. Ennyi. Semmi ördöngösség nincs a receptben. Feladatunk annyi, hogy eljussunk mind a 40 pálya egyik végéből a másikba mialatt kikerüljük az akadályokat, az ellenfeleket és azok támadásait.
Út közben szerezhetünk különböző power upokat, mint amilyen a gördeszka, a gyorsabb közlekedésért és fejünk felett repkedő angyalka vagy kisördög. Továbbá fegyverünk is akad majd egy kőbalta képében melyet végtelen számban kapunk kézhez. Az eszközt elhajítva végezhetünk az elénk kerülő ellenfelekkel: banánt dobáló majmokkal, csigákkal, békákkal, darazsakkal, lebegő varázskoponyákkal, hógolyót szóró hóemberekkel és így tovább.
Az ellenségeket és akadályokat érdemes komolyan venni, hiszen a legtöbbjük azonnali halállal díjaz, ha nem vagy kellően felkészült. Valamint hiába a Mariós beütés, az ellenségek tetején való ugrándozás szintén büntetendő. Amennyiben eltalálnak a feléd dobott tárgyakkal, beleesel a pálya egyik mélyedésébe vagy csak hozzáérsz az ellenfelekhez, akkor elvesztesz egy életet és visszakerülsz a legutolsó checkpointhoz. Ha pedig elhullatod az összes próbálkozási lehetőséged, akkor a menüből kell újrakezdened az adott pályát.
Om-nyom-nyom
Azonban mit érne egy árkád stílusú játék a gyűjtögetni valók nélkül? Tom-Tomnak nem csupán a szintek elejétől kell biztonságban eljutnia a végükig, de az elszórt tárgyakat is fel kell szednie. Minden egyes pályán találhatunk 3 Tina babát, amik növelik a teljesítés végén kapott pontszámot és feloldják a lányt, mint játszható karaktert. Továbbá a képernyő bal felső sarkában akad egy csík, amit jómagam vicces kedvemben kalóriaszámlálónak kereszteltem el. Tudniillik a számláló úgy töltődik fel, hogy összeszedjük az elénk kerülő nyalánkságokat. Minél nehezebb az étel annál nagyobb mértékben töltődik fel a csík. Például: ha répát vagy banánt veszel magadhoz, akkor csak kevéskét kapsz vissza az elveszett pontokból, de ha fagyikelyhet vagy hamburgert eszel, akkor rögvest megugrik annak mértéke.
Azért nincsenek szép dolgaink
A Wonder Boy Returns-szel azonban nem a faék egyszerűségű játékmenet a gond. Már maga a kinézete is csúnya egy-két effekttől eltekintve. Leginkább úgy fest, mint egy olcsó mobiljáték ami szomorú, főleg mivel ezért biza’ pénzt kérnek.
Aztán a gyűjthető tárgyak egyik pillanatról a másikra jelennek meg a képernyőn, ahelyett, hogy fokozatosan bekúszva tűnnének fel ahogy a kamera a karaktert követi. Sokszor azért fogsz lemaradni egy-egy Tina babából és nem lesz időd visszamenni, mert vagy nem tudsz visszafordulni, mivel gördeszkázol, vagy nincs helyed lendületet venni, hogy elérd a levegőben lógó tárgyat.
És a zene… Oh, igen a zene. Emlékeztek még a 2000-es évek elején azokra a piszkosul idegesítő MIDI csengőhangokra amik foggal-körömmel próbálták meg a régiidők játékainak zenéire hajazni az ismétlődő, véget nem érő dallamaikkal? Na, a Wonder Boy Returns zenei anyaga pontosan ilyen. Alig 3 perc kellett, hogy azonnal 0-ra vegyem a háttérben szóló dallam hangerejét és még így is meg kellett küzdenem a szintekkel. Igaz, ezek nem nehezek, csupán a kamera van túlságosan közel a karakterekhez. Tudjátok, mint egy olcsó mobiljátéknál (miért érzem azt, hogy ez nem véletlen?), aminél indokolt is lenne ez a lépés, hiszen a képernyő mérete jóval kisebb, mint normális esetben. De az ég szerelmére, ha egyszer PC-n futtatom a játékot 1080p-ben, akkor mégis miért érzem azt, hogy a telefonomat kéne fognom?
Ezek után pedig szerintem nincs az az ember, aki ki akarná próbálni a Challenge módot, hiszen épp elég kihívást diktál az, hogy ne vágyakozz a program azonnali kikapcsolása után.
Egy szó mint száz, a Wonder Boy Returns nem fogja megváltani a világot és ahelyett, hogy nosztalgiával mosolyt csalt volna az arcunkra éppen az ellenkezőjét érte el.
