Amikor elmondtam kedvesemnek, hogy mit is fogok tesztelni, némán megveregette a vállamat, majd kiment egy kicsit röhögni a dolgozószobámból. Nem szép dolog tőle, de érthető: ennek a játéknak a két legfontosabb lényege a rendrakás és a takarítás. No, de hol és mit?! Vasútállomásokat, barátaim. Peronokat, női és férfi vécéket, alagsori raktárakat, mozdonyfordítót, jegypénztárat. No kiddin’ bro. Az alapszitu minden pályánál ugyanaz (az Early Access-ben 10 volt összesen): megérkezel egy teleszemetelt, szétgrafittizett, esetleg a síneken döglött vagonokkal tarkított, kisebb-nagyobb állomásra és azt kell szépen gatyába ráznod. A kérdés csupán annyi: mekkora a dzsuva (egyre nagyobb) és maga a kitakarítandó felület (az sem lesz kisebb…). Az elvégzett munkát százalékokban mérik, 100 százalék esetén, értelemszerűen, még egy kóbor, gyűrött sörösdoboz sem hever sehol.
A játék gyakorlatilag egy meglehetősen lineáris menetrendre (szóvicc, éééérted?!) van felhúzva: megérkezel a szolgálati kisteherrel az épület elé, megnézed, mi az adott pályához tartozó mellékküldetés (megjavítani az állomás óráját, rendbe hozni egy vagonmosót és átvinni rajta egy személyvagont, eltakarítani vagy 10 hordó nukleáris hulladékot és felmosni a radioaktív löttyöt, ilyesmik), amit, ha megcsinálsz, rögtön 20 százalékról startolsz. A jellemzően nem túl nehéz fejtörők után jön a java: a kiglancolás. Ehhez első körben a szemétszedés és a törött, használhatatlan tárgyak összezúzása – feszítővasat kapunk – csatlakozik (imádom a vasutas szakszavakat). A szemetet, oktatás-nevelés célzattal, kétféle, megrendelendő konténerbe lehet pakolni. A vegyes, az építkezésekről ismerős „rendes” konténerbe pedig mindent bele rakhatunk, a használt ágymatractól a gumikacsáig, továbbá van a szelektív, ahol a bezsákolt és így színkódolt papír, üveg és fém hulladékot elhelyezve pénzt kapunk.
Merthogy pénz is van ám a rendszerben: pénzbe kerülnek az épületbe vagy a peronba elhelyezendő bútorok, virágok, jegy- és ételautomaták, a mellékhelyiségek mosdói, szappanadagolói. Minden. Igaz, az egyre magasabbra kúszó százalékokkal sokezer dolláros jutalmak is érkeznek. Éppen ezért érdemes max csillagra kijátszani minden pályát (98%). A készítők ugyanakkor ismerik a magyar közbeszerzés és a vasútépítés világát, mert már 50 százaléktól kilockoljuk a következő állomást és félkészen ott lehet hagyni mindent…
A játék egészen aranyos, de nem több: ez nem a néhány havonta előveszem-vissza telepítem kategória. Az első komoly csalódás a zene volt: a rövid, ezért gyakran ismétlődő soundtrackbe beleraktak egy olyan zongorás-érfelvágós kalimpálást (hozzáteszem: a jazz és a komolyzene óriási rajongója vagyok, nem a hangszerrel van a baj), amitől majdnem Domestost hörpöltem én is, Donald Trump amerikai elnök tanácsát megfogadva. Ez legyen az első, amit kikapcsolsz, aztán Spotify vagy amit akartok.
Néha nem sikerül jól belőni az elvégzendő munkát sem. Megmagyarázom: a félhomályban derengő vagonmosó falán a két árnyalattal alig sötétebb koszt vakarni, egyszerre egy fogkefe nagyságú területen, több négyzetméteren, azért az erős volt. Ja, és a végén, nagyjából félóra melóval ugrottam vele 1 százalékot,. Amikor viszont a vérfoltokat kellett szivaccsal törölgetnem a peronon, két konyhakés mellett, annak azért volt egyfajta hangulata.
A kezelés pofonegyszerű: egér és WASD a mozgáshoz, a szerszám-menüt a görgővel csalogatod elő, minden lépés és munka logikus, gyorsan és könnyen megérthető, egymásra épülő. Cuki volt, talán egy év múlva megnézem még egyszer, hogy mit raktak még hozzá, de így karanténban azért elég a két (plusz egy, de az a húgom törpecsivavája, az csak félszerzet) kutya okozta koszmennyiség szerény hajlékomban.
