Mert a piros, az a cseresznye – vasutasoknál ez olyasmi, mint a katonáknál a ravasz-elsütőbillentyű. Vigyázni kell, mit mondasz, mert könnyű úgy megcsúszni egy-egy rossz kifejezésen, mint egyszeri hajtott keréknek a sínre tapadt, nyálkás falevélen.
Lássuk hát, hogy mit kap az, akit a mozdony füstje megcsapott, és letölti a Train Life: a Railway Simulator című játékot. Lényegében egy, a való élethez képest azért jelentősen egyszerűsített vonatszimulátort, némi gazdasági-menedzselős résszel és minimális RPG elemekkel. Az első lépésnek én az egészen jól sikerült tutorialt ajánlom, mert tényleg megtanít mindent, amit ebben a kazuál vonatvezetősdiben tudni kell. A kezelőszerveket szerencsére át lehet konfigurálni, de a gyári kiosztás is megszokható.
Az Unreal Engine-nel megrajzolt pálya a célnak megfelel: úgysem a sínekre felugró szarvas szőrszálain megcsillanó napfényt keressük, hanem a kürt gombját, mert ha jól emlékszem, 200 eurós büntetés jár azért, ha nem dudálsz, pedig a játék előre szólni fog, hogy állat van a pályán. Ez a kisebbik gond: a nagyobbik, hogy nemcsak szarvasok, de vonatok is előfordulnak, méghozzá elég gyakran. Már-már MÁV-hangulatot árasztott a játék, annyiszor volt szembemenesztés, és ilyenkor azért erősen kell kapaszkodni, ha meg is akarunk állni, mondjuk, 14 vagonnal a hátunk mögött, 120-ról. A játék egyik nagy tapasztalata ugyanis a fékút radikális megnövekedése. Már csak azért is elvinném a Train Life-ot minden általános iskolába, hogy a lányok-srácok megtanulják: a vonat tényleg nem fog megállni 50 méteren belül.
Kicsit sajnálom, hogy ezt a realitást (elég feltűnően) nem sikerült a gyorsulásban is megjeleníteni. Az alap, aprócska tolatómozdony is olyan vidáman rántja maga után a telepakolt olajszállító tartálykocsikat, hogy csak na. Nem nagyon éreztem különbséget 0-100-ig üresen, és a maximális vagonszámot vontatva, pedig azért illett volna. Gyermekkorom alapélménye volt a Pilisvörösvárról fújtatva, vastag füsttel nekiinduló Csörgők (M41) vontatta, púposra rakott zúzottkő-vonatok látványa és hangja. Na, ott volt minimálgyorsulás, maximális hangerővel.
A gazdálkodás nincs túlhangsúlyozva: egyrészt megfelelő szinteket elérve felvehetünk alkalmazottakat, akik mozdonyvezetőként nekünk dolgoznak, a számukra kijelölt fuvarokkal. Másrészt az új beosztott alá gép is kell: az új mozdonyra valót pedig saját magunk keressük meg az elején, az állomásokon „felszedhető” feladatokat teljesítve. Minél több vagon megy minél messzebbre, annál több a pénz. Márpedig az kelleni fog, mert nem csupán az új mozdony drága, de a régit is lehet tuningolni, és persze súlyos eurókba kerül maga az üzemanyag meg a karbantartás is. Szóval van mire költeni.
A költségeket csökkenti a fejlődési lehetőség: a megtett utak ugyanis nemcsak eurót, de XP-t is adnak. Ezekből pedig jön a szintlépés, amivel különböző perkeket (kisebb fogyasztás, jövedelmezőbb melók, olcsóbb alkalmazottak satöbbi) tudunk felszedni. Aranyos, de nem ez a lényeg. Szerencsére a játék másik központi eleme, a térkép egyszerű, érthető és könnyen kezelhető. Az útvonaltervezés PC-n egérközpontú, néhány kattintással kivitelezhető, de a kontrolleres séma is remek. Hasonlóképp intuitív a fűtőházakban elérhető szolgáltatások használata: egyetlen, felső menüsor, egyértelmű funkciók.
A néha egyhangú robotolást színesítik az extra küldetések, amikhez oda kell menni az induló állomáshoz – persze simán meg lehet úgy szervezni a szállításokat, hogy ez ne jelentsen kitérőt. A spéci fuvarokért sok pénz és néha ajándék mozdony is jár, tehát érdemes őket végigvinni. Összességében kifejezetten szórakoztató volt a Train Life-fal a zakatolás. Nem egy Train Simulator Classic-féle, a játékostól sokat követelő darab, inkább a fotelmasinisztáknak válhat kedvencévé. Nekem az összes hibájával, következetlenségével együtt tetszett, de azért annyira nem lettem lelkes, hogy újabb 10 euróért (nagyjából 4200 forint) megvegyem az Orient-expressz DLC-t.
