A Mandate of Heaven avagy eredetiben Tien-ming („égi elrendelés/megbízatás”) egy igen érdekes jelenség Kína történelmében. Konfuciusz (i.e. 6. század) tanításai szerint ugyanis uralkodóból, miképp az égen vándorló Napból, mindig csak egy lehet, és mivel a hatalmát az „égi mandátum” biztosítja, így mindenki köteles meghajolni az akarata előtt. Az idők során ez egyfajta állami ideológia lett, de közben azért születtek „kiskapuk” – például az, hogy az Ég akarata nem egy konstans valami, szóval akár vissza is vonhatja... A trónkövetelők kezében persze a nép elégedetlensége vagy egy természeti katasztrófa, járvány égi jelként volt értelmezhető, és kvázi „jogosan” lázadhattak a hirtelen trónbitorlóvá minősített császár ellen, ha pedig történetesen győztek, az természetesen az Ég akaratának egy újabb megnyilvánulása volt. Na, ez a passzus okozott egy kisebb fejvakarást a második század végén is, és ezt énekli meg a Mandate of Heaven DLC…
A Total War-széria az ókori Kínát bemutató Three Kingdoms című eposza legutóbb az Eight Princes DLC-vel bővült. A nyolc herceg története száz évvel pörgette előre a történelem kerekét (i.sz. 291), és örök tanulsággal szolgál, hogy közös lónak… Kínában is túros a háta. Az új kiegészítő, a Mandate of Heaven viszont a Három királyság (i.sz. 190) előtt játszódik, i.sz. 182-ben, és gyakorlatilag az alapjáték fundamentuma, ebből tudjuk meg, hogy mi a rossebbért háborúztak majd egy évszázadig. Mellékesen közben a minden idők legtöbb áldozatot követelő konfliktusának „büszke” címét is behúzták és tartják mind a mai napig.
Történetünk kezdetén tehát a Ling császár ült a trónon, noha a tényleges hatalmat az eunuchok gyakorolták, és az így kialakult dekadens, korrupt rendszer pedig épp azokban az időkben hívta életre a Sárgaturbánosoknak nevezett népi felkelést. Három testvér, Zhang Jue, Zhang Bao és Zhang Liang volt a sárga fejkendőkről elhíresült taoista rebellium vezére, bár közülük egyértelműen Jue volt a fő koponya, akit nem egyszerűen csak varázslónak, de az „Ég tábornokának” is tartott a közel félmillió követő. Ők egyébként épp a Tien-mingre hivatkozva cserélték le a kapát kardokra. Ennyit az előzményekről…
Alul lehet húzogatni…
A játék karakterválasztó képernyője jelentősen átalakult, alul például megjelent egy idővonal (182, 190, 291), ahol váltogathatunk a szereplők között, amit attól izgalmas, hogy az új DLC, valamint az alapjáték átfedésbe hozható. Vannak olyan arcok, akik mindkét intervallumban indulhatnak (Liu Bei, Sun Jian, Cao Cao, Dong Zhuo és Tao Qian), és a koroknak emellett léteznek saját hősei is, az újnak például a három Zhang-testvér, a Ling császár, Lu Zhi a korszak egyik nagy tanítója/tábornoka (Liu Bei mentora), illetve Liu Chong, Chen utolsó hercege. Utóbbiról egyébként azt jegyezte fel a történetírás, hogy mesterien bánt a számszeríjjal, így az új egységei is e fegyvernemhez kapcsolódnak. A herceg nagy trófeagyűjtő (bónusz-cuccok), továbbá a vezérfonala a bátorság, ergo minden győztes csata után kap ebből az értékből, ami tovább növeli hírnevét és népszerűségét. Amennyiben könnyű kezdő karaktert kerestek, hát ő lenne az…
A császári szerepkör már más tészta, nyilván a birodalmi sereg irányítása öröm-bódottság, mert közel s távol ez a legerősebb haderő, de az udvartartás ellenben komoly szívás. Három frakció tépi az idegeinket, a tábornokok, a dinasztia és a bürokraták (eunuchok), ebből az utóbbit szeretnénk minél előbb beszántani, mert jelenleg ők birtokolják a hatalmat (a játékban ez korlátozásokat jelent, és esztelen pénzszórást). Igen ám, de ehhez a befolyást kell gyűjteni, ami nem egyszerű. A DLC és a hozzá tartozó patch egyébként jelentősen átrendezte az udvar, a diplomácia, sőt az uralkodót bábként használó hódítók szabályrendszereit. Maradt még egy utolsó, császárhű karakter, akiről nem beszéltünk, nos, ő Lu Zhi, esetében pedig a tudás a kulcsszó, ugyanis amellett, hogy a lázadók ellen harcol, a könyvtárát építgeti, ami egy újabb bónusz-kirakóst jelent…
Rebellisék…
A sárgaturbánosok a Three Kingdomsban már tiszteletüket tették, de korántsem olyan elsöprő erővel, mint itt. Az új mozgalom hasonlóan terjed (fervour), mint a Warhammerben a Káosz, tehát a szomszédos provinciákat átfertőzve újabb és újabb lázadásokat generál. Ezt épületekkel lehet kezelni, és persze császári oldalról ajánlatos sűrűn belenézni a visszapillantó tükörbe. Ami a Zhang bratyókat illeti, fő mérőszámuk, a fanatizmus lett, amely érték a csúcsról indul és hódításokkal/győzelmekkel tartható szinten (körönként 2-3 csatát nyerve) – itt adja le a legértékesebb bónuszait. A sárga fejkendősök seregei pl. Jue esetében gyorsabban regenerálódnak, így a toborzás után is hamar feltöltődnek a sorok, bár átfogó – mindenkire érvényes – könnyítés, hogy új egységek felvételéhez már nem kell a saját területekre visszamenni, elég, ha nem ellenséges földön versz cöveket. Érdekes kiegészítés továbbá, hogy a népi lázadók reformjai nem a megszokott nagy fa-szimbolikát és felépítést követik, hanem négy kisebb ágon, egy sajátos vívmányokat felvonultató tablóról lehet csemegézni.
A harcmezőkön a DLC-vel megjelenő új patch (ezt mindenki megkapja) hozott még némi változást, a caltrops és a smokescreen fejlesztéssel például az egységek fémtüskéket szórhatnak az ellenség útjába vagy egy álcázó füstfüggöny mögé rejtőzve kibekkelhetik a nyílzáport. A csata elején továbbá olyan védelmi berendezéseket pakolhatunk a sereg köré, mint a védőtornyok, a tüzes nyilakkal begyújtható olajtócsák, valamint a lovas akadályok. Csak a kiegészítőt nézve pedig a szokásos újdonságok jöttek, új speciális karakterek, háromtucatnyi új egység, utóbbiak nyilván szépek és ügyesek, de egy számszeríjas vagy mondjuk Zhangék Zsarnokölő (hősök elleni) lovaskompániája nem annyira olcsó kategória, hogy komolyabban átrendezzék az erőviszonyokat.
Summa…
A térkép változatlan, és a szereplőket mozgásba lendítő eseményhalmaz is inkább a két oldalra (Yellow Turbans vs. Han Empire), nem pedig a külön szereplőkre koncentrál. Mindenestre egy nagyon aktív időszakot kapunk, amit jelenleg még az MI sem mindig tud lekövetni, például a „fervour” jelző által életre keltett Sárgaturbános lázadók miért is támadják meg a Sárgaturbánosokat? Rejtély… Furcsa az is, hogy sokszor látszólag minden cél nélkül vándorolnak oda-vissza a seregek. A Three Kingdoms persze még mindig jó játék, csak gyanítom, annyi féle-fajta játékmechanika ütközik, hogy a szálak néha összekavarodnak, és játékosként az sem segít, hogy a kínai történelem egyébként legendás, nálunk viszont kevésbé ismert karakterei között egyre nehezebb eligazodni.
