Jó sok idő eltelt már azóta, hogy a point-and-click kalandjátékok szinte mindennapos jelenségnek számítottak a videójáték-iparban. És bár a trendek változtak, ezekről a programokról szerencsére még mindig nem kell teljesen lemondanunk, köszönhetően az indie fejlesztőknek, akik időről időre előrukkolnak egy-egy modern alkotással: most épp a lengyel Fireart Games, melynek különös című kattingatós kalandja a Tohu.
A Tohunak már a világa sem mindennapi, hiszen a planéták itt a legkülönfélébb halak (!) és vízi teremtmények formájában alkotják az univerzumot. Ezeket a bolygókat kell bejárnunk A Lány, illetve az ő mechanikus alteregója, Cubus bőrébe bújva. Miután egy titokzatos csuklyás alak tönkreteszi a Szent Motor nevű, minden mozgatórugójának mondható szerkezetet, ránk (ki másra) hárul a feladat, hogy megjavítsuk az. Ez azonban – ahogyan arra számítani lehet – nem lesz egyszerű, hiszen meg kell keresnünk azokat, akik segíteni tudnak nekünk, akár a szakértelmükkel, akár a birtokukban lévő tárgyakkal.
Ez az egyszerű felütés praktikus, ugyanakkor jópofa keretet ad a kalandozásnak, hiszen így minden adott ahhoz, hogy változatos helyszínekre jussunk el. Ehhez persze kellett az alkotók kreativitása, ami egyértelműen a képi világon keresztül domborodik ki leginkább. A Tohu vizuális stílusa telitalálat, túlzás nélkül imádnivaló karakterekkel és animációkkal, melyek gyönyörűen megtöltik élettel a műfajból adódóan alapvetően statikus képernyőket, ez pedig mondani sem kell, óriásit dob a hangulaton. Ugyanez mondható el a hangokról, illetve különösen a zenéről, melyet az a Christopher Larkin komponált, aki a Hollow Knight által már letette a névjegyét. Audiovizuális szempontból tehát a Tohu egészen fantasztikus élmény, telis-tele kreatív, vicces vagy szimplán csak szívmelengető elemekkel.
Hogy a játékmenet terén is megvan-e ez a fajta kreativitás? Nos, ez az a pont, ahol már egy fokkal kevésbé tudok lelkesedni a Tohu iránt. Félreértés ne essék, a Fireart Games alkotása szerencsére nagyon távol áll a rossztól, ugyanakkor azt sem állíthatjuk róla, hogy olyan megoldásokkal rukkol elő, amiket még soha nem láttunk. A point-and-click műfaj persze meglehetősen behatárolt, ezt aligha lehet vitatni, ám ennyire ötletes képi világ mellett mindenképpen kontrasztos, hogy feladványok tekintetében a Tohu már ritkán képes meglepni a játékost. Ráadásul a két karakter közti váltogatás is kimerül annyiban, hogy a nehéz tárgyakkal kizárólag Cubus bír el, de ennek viszonylag ritkán van csak jelentősége. Logikai tekintetben egyébként szerencsére nincs gond a fejtörőkkel, mindegyik megfejthető a szükséges gondolatmenet mentén haladva (ha nagyon elakadnánk, lehet némi segítséget kérni a játéktól), a műfaj örökös rákfenéjét, a pixelvadászatot azonban nem igazán sikerült elkerülni, vagyis azt, amikor egy kattintható pont nagyon-nagyon el van rejtve a háttérben. Ez kontrollerrel játszva különösen zavaró, illetve van egy gyorsaságot igénylő ügyességi feladat is, ahol a fejlesztők nem igazán gondoltak a konzolosokra (hiába jelenik meg a játék háromra is), így ha választhattok, akkor mindenképpen PC-re vegyétek meg!
És hogy megvegyétek-e? Mert hát mégiscsak ez az a kérdés, amit végül fel kell tenni. Ha pedig abból indulok ki, hogy milyen kevés point-and-click kalandjáték jelenik meg mostanában, hogy mennyire szórakoztató és mennyire csodálatos audiovizuális élmény a játék, akkor mindenképpen az igen válasz felé hajlok. Érdemes azonban helyén kezelni a Tohut, hiszen attól azért messze van, hogy a műfaj legújabb instant klasszikusának nevezhessük, mint ahogy nem is különösebben hosszú (egy hosszabb hétvégi délutánon végig lehet rajta jutni), meglehetősen kevés titokkal. Ahhoz viszont túlságosan jó, hogy azok, akiknek szívét melegséggel tölti el az ilyesfajta játékok gondolata, egy vállrántással elmenjenek mellette.
