Teagan MacPhee-nak igazán rosszul indul az estéje. Mivel az országot romlás dúlja fel, a papság és a politikusok a boszorkányokat kezdik hibáztatni, szóval jön a jó öreg inkvizíció, amely természetesen a legtudományosabb módszerekkel és elfogulatlanul ítéli meg a boszorkánysággal megvádolt nőket – ja, mégsem. Lényegében válogatás nélkül mészárolják le a boszinak gondolt nőket „öld le mindet, majd Isten kirostálja melyik volt tényleg az” alapon. Az ártatlanul megvádoltak sorába jutva így kerül a máglyára szegény Teagan is, ám mielőtt alágyújtanának, testvére kiszabadítja, a mellette szénné égő valódi boszi lelke pedig beleszáll. Bár öccsét – ebben az idősíkban – Teagan nem tudja megmenteni, a boszitól nem csak mágikus képességeket kap, de benne segítő társra is lel, még akkor is, ha a hangját az esetek többségében csak ő hallja.
A fekete leves
Kezdeném azzal, amiben a Timemelters nem túl erős, ez pedig a grafika és a hangok. Bár indie játékról van szó, azt azért így is nehéz megbocsátani neki, hogy ilyen látvány utoljára talán a PS3 idején fogadott minket. Egyszerűen nincs olyan aspektusa a megjelenésének, amire azt lehetne mondani, hogy nincs lemaradva két konzolgenerációval. Ráadásul még így is vannak benne érdekes hibák, például itt-ott a textúrák későn töltődnek be.
A hangok terén ugyanez a helyzet, bár itt igazán az zavart, hogy bár beszédhangok vannak, mégsem mondják fel a teljes szöveget. Vagyis a karakter néha-néha beböfögi a szövege első mondatát, vagy az első tagmondatot, vagy egy olyan mondatot, ami a feliratban ott sincs, tehát inkább csak a szinkron látszatát kelti. Teagen ráadásul néha még menet közben is löki a sódert, nem csak a dialógusok között. Ez a félmegoldás elég rossz szájízt hagy maga után, és ha már volt kapacitás néhány mondat felvételére, igazán beleölhettek volna még némi energiát, hogy minden beszélgetést rögzítsenek. Ha meg erre nem futotta volna, akkor inkább hagyták volna az egészet. Sajnos azonban a feliratokkal is vannak problémák, amikből az egyik legjellemzőbb, hogy bár az egyes szereplők szövegeit színekkel is igyekeznek megkülönböztetni, nem mindig sikerül eltalálni azt. A másik, hogy meglehetősen sok az elütés, és némely mondat megfogalmazása sem túl jó.
Boszorkányos játék
És akkor most jöjjön az, ami miatt a fentiek ellenére mégis merem ajánlani a Timemelters-t. A játékugyanis rendkívül változatos, talán kicsit túlságosan is, ha valami egyszerűre vágysz. Először is az alapját a klasszikus TPS műfaj adja, csak fegyverek helyett varázslattal darálhatunk. Ezekből van mindenféle, az alap energialövésektől az olyan bűbájokig, amikkel például egy fát rá lehet venni arra, hogy elhajigálja a mellette elsétáló ellenfeleket. Van emellett teleportáló képességünk, tömegoszlatásra alkalmas varázslatunk, de akár egy tűzszellemet is megidézhetünk. Ezeket a masszívabb bűbájokat már mana gömbökkel lehet végrehajtani, amiket a pályákon szedhetünk össze, főleg bizonyos ellenfelek megölésével. Ami azonban a legjobb: Teagan az időutazásban szintén jártas. Hősünk ezzel képes visszapörgetni az idő kerekét, így például amennyiben vesztésre állnánk, visszatekerhetjük az eseményeket és önmagunk oldalán szállhatunk szembe az ellenféllel. Ekkor persze a korábbi változatunkat már az MI vezérli, de ezzel nincs különösebb gond. sőt ha még ketten sem vagyunk elegek, nosza, menjünk vissza még egyszer, hogy hárman legyünk. Vagy négyen, aztán öten, de akár egy kisebb hadsereget is felállíthatunk önmagunkból.
Persze azt érdemes észben tartani, hogy csak egy rövid ideig tekerhetünk vissza, és minden korábbi változatunk csak addig a pillanatig van jelen, amíg el nem érjük a visszautazásunk pillanatát. Másunk ráadásul korábbi lépéseinket ismétli, ami remek stratégiai lehetőségeket biztosít. Például, van egy sereg előttünk, benne két lénnyel, aminek van managömbje. Megsorozzuk a sereget alap támadásokkal, célzottan azokat, akiknél ott vannak a gömbök, hogy megszerezzük azokat. Ezt követően visszatérünk a múltba – immár a két gömbbel a birtokunkban –, és újra elcsaklizunk kettőt, közben az első kettővel megbűvöljük a közeli fát, hogy az is segítsen a harcban. Újra visszamegyünk a múltba, és itt már egy tűzszellemet is bevetünk, miközben hárman sorozzuk a támadó sereget alaptámadásokkal, és megint begyűjtjük a két gömböt. Így nem csak manaveszteség nélkül használtunk két speciális varázslatot, de két korábbi önmagunkkal, egy fával és egy szellemmel is megerősítettük sorainkat. A harmadik fontos varázslattípus a szellemforma, amivel egy afféle stratégiai térképre léphetünk be. Ennek előnye, hogy átláthatjuk az egész térképet, és ezzel megtervezhetjük akcióinkat, például a fent vázolt időutazós seregverést. Nem fogunk itt épületeket kreálni vagy seregeket kommandírozni, de remek arra, hogy előre átgondoljuk cselekedeteinket.
Kicsit kopott, de élvezetes
Mindezeken túl Teagan képességei még fejleszthetőek is, bár ez szinte alap egy ilyen játékban, és emellett van kooperatív mód, szóval két barátunkkal együtt szintén nekivághatunk a kalandoknak. A küldetések rendkívül változatosak (van itt személykísérés, tower defense, hatalmas, istenszerű lények elleni harc), a sztori élvezetes, bár mint fentebb jeleztem, az előadási módja kicsit elavult és problémás. Minden negatívuma ellenére azonban azt kell mondjam, hogy a Timemelters igazán érdekes és izgalmas lett. A látvánnyal lehetünk elnézőek, a hangokhoz hozzászokhatunk, de maga a játékmechanika, ez a jól működő mix nagyon hamar megragadja a játékost és el sem ereszti a történet végéig.
