Az Uncertain: Light at the End egy nem túl távoli jövőben játszódik, mikor az emberiség már olyan szintre fejlesztette a robotikát és mesterséges intelligenciát, hogy a munkák jó részét kizárólag robotok végzik. Nemcsak a gyártási, szállítási és egyéb egyszerűbb feladatok lettek teljesen robotizálva, de a rendőrségi állományt is felfegyverzett gépek alkotják, az emberek otthonai pedig (ahogy ez manapság is egyre inkább igaz) tele vannak mesterséges intelligenciával rendelkező eszközökkel. Ebben a helyzetben tehát elég jelentős problémát okozott az a váratlan esemény, mikor a központi hálózatra csatlakozó gépek mindegyike kapott egy frissítést, ami szerint az emberi lények kiirtandó veszélyforrások, akiket jelenteni kell a rendőrségnek, alternatívaként pedig azonnal megölni. Kevesen élték túl a robotok lázadását, a túlélők bujkálnak vagy állandó veszéllyel harcolva próbálnak élelmiszert, gyógyszert és egyéb fontos holmikat begyűjteni a gyilkos gépek által megszállt városokban.
Az ember tragédiája
A 2016-os The Uncertain: Last Quiet Day világában játszódó, de más irányba haladó sztori új alakokat mutat be. Főszereplőnk az egyik szerencsésen megmaradt ember, Emily, aki egy csapatnyi túlélővel együtt próbálja átvészelni az apokalipszist. Annyit tudunk róluk, hogy egyiküknek sincs említésre méltó mimikája vagy érdekes személyisége – egyik felük abszolút semmilyen, másik felük végtelenül ellenszenves. Persze Emily maga sem egy emlékezetes karakter. Azonkívül, hogy hősiesen védi bajtársait, és szó nélkül tűri hálátlan rinyálásukat, sokat nem lehet róla elmondani.
A szerencsétlen csapat tele van idősekkel és betegekkel, de a legsürgetőbb probléma egy lázas beteg csecsemő, akinek orvosra lenne szüksége, mielőtt elviszi a kórság. Emilyn kívül csak két másik csapattag van olyan állapotban, hogy képes legyen a városban, embergyűlölő robotok közt lavírozva holmikat felkutatni, így mindig rájuk hárul a feladat, hogy kockáztassák életüket. Mivel semmiféle fegyverük nincs a válogatás és érzelem nélkül mészároló gépek ellen, az egyetlen megoldás a lopakodás és bújkálás, ami végre adrenalinlökettel felérő izgalmakkal kecsegtet – gondolná az egyszeri gamer... De nem! Nehéz eldönteni, hogy mi unalmasabb a játékban: a robotok közti, fájdalmasan lebutított lopakodás, vagy a faarcú, tapló társainkat szerepeltető, szükségtelenül hosszú átvezető videók sora.
Valamiért a technológia csúcsát jelentő harci robotok nem hallják meg az emberi beszédet vagy veszik észre a tőlük fél méterre, egy láda mögött guggoló embereket, így, hacsak nem vagy túl részeg hozzá, hogy időnként megnyomd a továbbhaladás gombot a lineáris útvonalon, két fedezék közt, semmi ügyesség nem kell a lopakodáshoz. Ennél több akció ráadásul sosem lesz a sztoriban, hacsak ide nem vesszük a világ legunalmasabb lövöldözős VR-játékát, amiből rögtön 10 kört kell végigszenvedni. Még tovább tetézi a totális hangulattalanságot a tény, hogy bár a nyomorult robotok az első találkozás után többé úgysem érződnek veszélyforrásnak, azért akadnak pillanatok, mikor a játék feszültséget akar kelteni – ám ekkor még véletlenül sem változna a kellemes poszt-rock háttérzene valami ütősebbre. A nyugis gitárhangok, kiegészítve a csak elnagyoltan animált, kifejezéstelen arcokkal, még egy Bárányok Hallgatnak jellegű thrillerből is kiszívnák az utolsó csepp izgalmat is, nemhogy ebből a dramaturgiailag széteső sztoriból.
Az akció és hangulat hiánya mellett ugyanis a sztori sem remekel. Az elnyomhatatlan átvezető videók kínosan hosszúak, ahhoz képest, hogy mennyire nem történik bennük semmi, de még a konkrét eseményeknek sincs sok súlya, ami részben köszönhető az apátiának, amit a szereplők iránt érzel. Az opcionális beszélgetések a többi túlélővel tartalmatlanok, néha talán sejtetnek valami érdekes információt vagy háttérsztorit, amire a játék aztán soha többé nem tér vissza. Mindez főleg annak fényében váratlan, hogy az Uncertain egy elvileg erősen történetközpontú kalandjáték akar lenni, ám a történet zavaros és befejezetlen, a “kaland” pedig minden, csak nem kalandos.
Szép új világ
Hogy rátérjünk a jobb tulajdonságokra is, meg kell említenem a rejtvényeket, amik egyértelműen az Uncertain csúcspontjainak számítanak. Minden pályán akad egy kellően bonyolult puzzle, ami némi logikát és gondolkodást igényel, kellemesen eltávolodva attól a kalandjátékos trendtől, ahol maximum csak pár, falon látott szimbólumot kell egymás után rakni. Ráadásul a feladványok típusra is változatosak, határozottan öröm volt bele-belefutni egybe a robotos-lopakodós kínszenvedés után.
A zene kellemes (még ha nem is feltétlen követi a hangulatot), a helyszínek kifejezetten szépek, és elsőre érdekesnek ígérkeznek, de sajnos közelről mind üres és élettelen. Ritkán akad felvehető tárgy, aminek nincs közvetlen köze az aktuális feladathoz. Az elszórt digitális újságok és hangfelvételek egész sikeresen teremtenek háttérvilágot a történetnek (pl. egyre terjedő VR-függőségi problémák a társadalomban, a robotizáció megosztó hatásai), de az kár, hogy túl kevés van belőlük az egyébként is vészesen rövid játékban.
És ezt tényleg úgy értem, hogy nagyon rövid. A sok közül a legnagyobb miaf*sz pillanat akkor jön el, mikor a játék 4-5 óra után hirtelen, kábé az első értékelhető és ígéretes fordulat közepén egyszerűen végetér. Mintha eljutnál egy könyv legelső fejezetének végére, ami tele volt hosszú felvezetéssel meg ígéretes világépítéssel, és a következő oldalon már csak az utószót találnád. Egyértelmű, hogy a fejlesztők egy többrészes játéksorozaton át akarják elmesélni ezt a történetet, ez azonban csak akkor működne jól, ha egyrészt ezt világossá tennék a játékos számára, másrészt, ha ez a rész önmagában is élvezhető játékként működne. De erről sajnos szó sincs.
Mindig rossz érzés lehúzni egy játékot, főleg akkor, mikor kis fejlesztőcsapat szerelemgyermekéről van szó, de az Uncertain: Light at the Endet tényleg nem ajánlom senkinek. Valamikor 2021 során (elvileg) megjelenik az összes létező konzolra, addig pedig, remélem, javítanak a játékélményen és az animációkon. De még ha némileg élvezhetőbb is lesz a játék, a zsánerben számtalan, hasonló klisékkel operáló cím akad, amik ezerszer jobban oldották meg a robotos apokalipszist.
