A The Tarnishing of Juxtia az Actual Nerds nevű fejlesztőcsapat munkája, akiknek – ha lehet ilyet mondani – igazán találó a nevük. A készítők valószínűleg nagy rajongói a FromSoftware munkásságának, nagyoktól lesni pedig nem szégyen, de nem is mindig kifizetődő. A játékban bolyongva ugyanis arra lehetünk figyelmesek, hogy a népszerű, már jól bevált és sokszor látott megoldásokat vonultatják fel, különösebb egyediség és saját ötlet nélkül.
Mi történt veled Juxtia?
Az ígéretes kezdés után erős stagnálás következik gyakorlatilag minden téren. A történet a már jól ismert „rontás van a világon” sémát követi, aminek megoldásába eddig mindenki belebukott, de úgy tűnik, hogy mi fel tudjuk venni a harcot ezzel a hatalmas problémával. Az ehhez kapcsolódó információmorzsákat Juxtia Istennőtől zsebelhetjük be, aki véletlenszerű pontokon bukkan fel, és lát el minket tudással (és akihez ugyanazt az egy darab pár másodperces hangeffektet vágták be újra és újra). Rajta kívül még egy-két karakterrel összefuthatunk és szóba elegyedhetünk, de általuk sokkal okosabbak nem igazán leszünk, maximum néhány (mellék)küldetést adnak. A sztori így sokáig elég kaotikus marad, igazán hiányoltam belőle az elszórt jegyzeteket, vagy gyakorlatilag bármit, amivel menet közben kicsit részletesebben is megismerhettük volna a miérteket és hogyanokat. De lényeg a lényeg: a világban rettenetesen elburjánzott a szennyeződés, ami nem kímélt semmit és senkit. Vajon nekünk tényleg sikerülhet visszafordítanunk ezt az óriási pusztítást, és legyőznünk annak okozóját?
Nem egyszerű hősnek lenni
A játék egyébként tényleg nagyszerűen indít, az érdeklődést felkeltő (aztán sokáig ki nem elégítő) történet mellé hatalmas felfedezhető területeket, kellemes platformerkedést, és kihívásban bővelkedő főellenség-harcokat kapunk, de a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagy. Az első 1-2 óra után értetlenül nézegettem, hogy egy ennyire szórakoztató alkotás miért kapott csak vegyes értékelést Steamen, aztán sajnos én is megvilágosodtam. Minél több időt töltünk ebben a világban, annál inkább lehet olyan érzésünk, hogy nem haladunk semerre, és nem csak a sztori miatt. A helyszínek hiába nagyok, semmi felfedeznivaló nincs rajtuk, egy-két kincsesládát leszámítva. Az egész játék üresnek és lelketlennek érződik, hiányzik belőle valami, ami kiemeli a többi hasonló program közül.
A fejlődéshez a már jól ismert strength, dexterity, vitality ésatöbbi között osztogathatjuk el a pontjainkat, valamint lehet egy választható erősebb képességünk, és két-két varázslatunk és támadóeszközünk is. Ez egész soknak és változatosnak hangzik, a harcok mégis egysíkúak maradnak. Nincsenek jól elsüthető és izgalmas kombók, hárítások és védekezések. A legtöbb fegyver egy 3-4 mozdulatos ütéssel bír, amivel, ha kis időn belül négyszer betalálunk, akkor egy nagyobb mana- és stamina-regenerációval gazdagodunk, de ez azzal járhat, hogy ha nem időzítünk tökéletesen, akkor kénytelenek vagyunk jópár sebzést benyelni mellé. Az animációk nem megszakíthatók, ami persze nem kimondottan negatívum, egyénfüggő, hogy ki mennyire találja szórakoztatónak a lassabb és megfontoltabb összecsapásokat.
A bossok ezzel szemben viszont tényleg izgalmasra és egészen soulslike szerűre sikerültek, ami nemcsak a mechinkájukban köszön vissza, hanem például abban is, hogy halálunk után elveszítjük az összes vérpontunkat, amit aztán a vesztőhelyünkön szedhetünk össze újra. A sima ellenfelek az elején „okésak”, valahogy olyan érzése támad az embernek, hogy hiába néznek ki máshogy, mind ugyanazt csinálják, és végig ugyanaz történik. Semmi nem lesz nehezebb, semmi nem lesz könnyebb, viszont kb. a felétől aztán igazi kihívásokra lelhetünk.
Mindent összevetve a The Tarnishing of Juxtia nem rossz játék, még annak ellenére sem, hogy nem túl változatos, és megoldásait ezerszer láttuk már máshol is. A műfaj kedvelőinek (inkább leárazva) azért még így is megérhet egy próbát. Ha pedig a fejlesztők megfogadják az őket ért kritikákat, akkor idővel akár egy sokkal szerethetőbb alkotás is válhat belőle.
