Az első alkalommal közel negyven éve papírra rajzolt figura azóta rengetegszer öltötte magára fekete gúnyáját és bőrkabátját, és természetesen nem csupán képregény formájában követhettük nyomon megtorlóhadjáratát, hanem számos filmnek, illetve játéknak volt főhőse. Frank úr számítógépen (illetve konzolokon) a ’90-es évek elején tett először látogatást, majd több mint tíz év elteltével érkezett egy újabb adaptáció, mely -- talán nem túlzás kijelenteni -- brutálisabb bárminél, amit monitoron láthattunk.
Enyém a bosszú
Mivel egy (szó szerint) vérbeli akciójátékról van szó, meglepő fordulatokat és filozófiai magasságokba törő dialógusokat kár is lenne keresni. Kapunk helyette egy bosszútól fűtött igazságtevőt, akiből a történet kezdetekor egy leszámolás után a rendőrség megpróbálja kiszedni, mi is történt az elmúlt időszakban, hol csapott le és kik voltak az áldozatok. Az irányítás átvéve mi magunk játszhatjuk le a múltbéli eseményeket, majd visszatérve a jelenbe és a fogságból kiszabadulva a börtönben tehetünk rendet.
Mielőtt belekezdenénk a pusztításba, érdemes a bázisunkon tenni egy sétát, hiszen amellett, hogy a különféle fegyverekről és az utunkba akadó alakokról kérhetünk információkat, a pályák végeztével kapott pontokért számos fejlesztéssel láthatjuk el a Megtorlót. Természetesen nem egy RPG-szerű képzettségi fáról van szó, mindössze páncéllal, megnövelt tárhellyel vagy éppenséggel hangtompítóval tehetjük magunkat még hatékonyabbá. Az ezek megvásárlásához szükséges pontokat folyamatosan kapjuk attól függően, hogy az ellenfeleket milyen módon iktatjuk ki, mennyi ártatlant sikerült megmenteni, és a kihallgatások során jutottunk-e új információhoz.
A gengszterekkel való konfliktusnak többféleképpen is véget vethetünk: a legegyszerűbb (és egyúttal talán még a leghumánusabb) módszer, ha szó nélkül lelőjük, felrobbantjuk, megcsonkítjuk vagy elégetjük őket. Lehetőségünk van azonban elkapni és kifaggatni egy-egy banditát, hátha mond valami hasznosat. Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, a szóbeli meggyőzés ereje helyett némileg keményebb eszközöket is felhasználhatunk: fojtogathatunk, a földre döntve a fejüket a padlóba verhetjük, hasba üthetjük őket vagy éppenséggel pisztolyt a fejükhöz tartva adhatunk hangsúlyt tetteinknek. Ráadásul bizonyos helyszíneken a környezetünkben lévő tárgyak is bevethetők a vallatáshoz: hamar megered a nyelv, ha valakit a lábánál fogva lógatnak ki az emeletről, vagy targoncával készülnek áthaladni rajta.
Amennyiben valakit szóra kívánunk bírni, az egér mozgatásával igyekezzünk a sárga csíkban tartani a mutatót, ellenkező esetben az alany hajlamos elhalálozni. Ha pedig mindent elmondott és még életben van, a magunkhoz ragadott testet élő páncélnak is felhasználhatjuk, igaz, ezzel jelentősen lassít a mozgásunkon.
Annak érdekében, hogy minél jobb eredménnyel teljesítsünk egy szintet, érdemes bizonyos elszórt tárgyakat (baseballütő, bárd vagy éppen kard) magunkhoz venni, ugyanis az ezekkel végrehajtott kaszabolást külön értékeli a játék. Életerőnk alatt található továbbá egy folyamatosan növekvő kék csík, mely mutatja, hogy mennyi ideig tartózkodhatunk az úgynevezett „mészárlásmódban”, mely leginkább a Painkillerben látott őrjöngéshez hasonló. Ezt a lehetőséget aktiválva amellett, hogy még nagyobb pusztítást vihetünk végbe, az életerőnket is javíthatjuk, azonban egyszerre csak egy fegyvert használhatunk, leginkább a jellegzetes dobókést.
Mivel többjátékos mód nincs, ezért miután magányos harcunk során (melyhez csak ritkán csatlakozik rövid időre egy-egy társ) meggyengítettük az orosz, távol-keleti és egyéb nemzetek maffiáit, nem is marad más lehetőségünk, mint újrakezdeni a hadjáratot nehezebb fokozaton, ezáltal pedig új medálokra tehetünk szert, melyek különféle extrákhoz (egyéb játékmódok, borítók, rajzok) nyitják meg az utat. Ahogyan azonban a történet végződik, akár egy folytatás is elképzelhetőnek tűnik (az azóta megjelent playstationös The Punisher: No Mercy inkább a multiplayerre helyezte a hangsúlyt).
Bűn és bűnhődés
A készítő Volitionnak remekül sikerült elkapnia a Megtorló komor, nyomasztó hangulatát, mely egyben azt is jelenti, hogy egy roppant véres játékkal állunk szemben. Fröcsögnek a nedvek, szakadnak a végtagok, és miközben a megkínzott ellenfelek az életükért könyörögnek, a főhős válasza általában csupán egy cinikus megjegyzésben és egy kilőtt golyóban merül ki -- akik nem bírják a brutalitást, mindenképpen tartsák távol magukat a Punishertől. A többiek viszont alighanem jól fognak szórakozni, mert a látványvilág a korhoz képest megfelelő és a helyszínek is változatosak, ezen kívül folyamatosan vannak utalások más képregényhősökre (a nagydarab orosz nyakára például jelzésértékű pókháló van tetoválva, de felbukkan a Vasember is). A játék konzolokra is megjelent, és ez néhány elemben, mint a checkpointos mentés vagy a kihallgatások alatti ügyetlen irányítási mód meg is látszik, ráadásul néhol programozási hibákba is belefuthatunk (úgy mint egy helyben futó, vagy rossz helyen megjelenő ellenfelek). Akit azonban megfogott a Max Payne vidámnak és mosolygósnak aligha mondható világa, az a Büntető bőrében is otthonosan fogja érezni magát.
