A számomra kellemesen csengő (két szó: Studio Ghibli) Tanuki Game Studio igazából egy csapat barcelonai srác gyülekezete, akik előtt egy cél lebeg: alkotni és a kész művet megosztani másokkal (na jó, ez igazából két dolog). Első próbálkozásuk pedig egy rendkívül ígéretes kezdésnek mondható, nézzük is meg kicsit közelebbről.
Bábeli zűrzavar
Ahogy azt már korábban említettem, egy adaptációról van szó, bár Jorge Louis Borges műve inkább csak inspirációként szolgált. A program egy sötét és futurisztikus világba kalauzol minket, ahol az emberiség már régen kihalt, helyettük pedig robotok élik a mindennapjaikat. Egészen addig, amíg meg nem találják a címadó könyvtárat, ami miatt felvetődik bennük a kérdés: kik is az ő teremtőik? Mindennek tetejébe különös kultisták is megjelennek, akik az erőszakos módszerektől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy megdöntsék a fennálló rendet. Főhősünk, Ludovik, egy idevágó gyilkossági ügy megoldása miatt érkezik a városba, ám csakhamar rájön, hogy egy nem mindennapi esettel van dolga.
A program egyébként nem árul zsákbamacskát, hiszen már az alcím (Stealth Platformer Journey) is előrevetíti, mire számíthatunk a kaland során: ugrabugrálásra és lopakodásra. Ludovik ugyanis egy úgynevezett kereső, aki nem használ fegyvereket, ebből kifolyólag pedig harcolni sem képes – ellenfelei viszont előszeretettel lövik darabokra, mihelyst meglátják. A játékmenetet színesíti, hogy „mesterségéből” adódóan a főhős ezt-azt szívesen keres meg másoknak (különböző mellékküldetések keretein belül), valamint a klasszikus kalandjátékokból átvett tárgymenedzselős és kombinálós rendszer is jelen van – ez utóbbi bizonyos helyzetekben elengedhetetlen a továbbjutáshoz. Szintén a kalandjátékokat idézik a dialógusok is, kellő mennyiségű olvasnivalóval szolgálva azoknak, akik szeretik az ilyesmit.
Bábeli hatások
A fejlesztők munkáján erősen meglátszik az alkotás örömének szeretete. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a képi világ, mely 2D-s ugyan, de rendkívül hangulatos, kézzel készült grafikát tár elénk. Annyira egyedi az egész, hogy hirtelen nem is tudnám mihez hasonlítani. Kicsit talán sok benne a sötét és lehangoló elem, de az összkép mégis annyira izgalmas miliőt teremt, hogy valószínűleg csak azok húzzák majd a szájukat, akiket alapból hidegen hagy a téma. A hangzás is erre erősít rá – szinkron ugyan nincs, a zenén viszont meglátszik, hogy sok időt és energiát öltek bele.
Túl sok dologba nem tudnék belekötni, bár azt azért megjegyezném, hogy billentyűzet esetén elég érdekesre sikeredett az alap gombkiosztás. Annyira a WASD köré épült az egész, hogy gyakorlatilag egy kézzel is játszható, ami eléggé meglepett – különösen úgy, hogy az egérhasználatot nem támogatja a program. Maga a rendszer gyorsan tanulható, szóval igazán nagy bajom ezzel sem volt. Azt viszont mindenképpen megjegyezném, hogy a The Library of Babel egy türelemjáték, tehát csak az kezdjen bele, aki nem sajnálja az időt egy-egy szituáció lassabb ütemben való megoldására (kivéve persze, ha speedrunner vagy). Már csak azért is, mert az ugrás és a rejtőzködés tűpontosságot igényel (nem egy Abe's Oddysee, de képes megtréfálni az embert).
Bábeli összkép
Összességében véve elmondható, hogy egy érdekes, egyedi és szórakoztató játékkal állunk szemben, ám mindenképpen szükség van hozzá egy bizonyos látásmódra – nem csupán a játékmenet és a látvány/hangzás, de a történet terén is. Sokkal mélyebb és filozofikusabb alkotás ez annál, hogy csak úgy habókra nekiessen az egyszeri játékos, de aki tesz vele egy próbát, az semmiképp sem fog rosszul járni.
