A The Dark Crytsal, azaz magyar keresztségben A sötét kristály 1982-ben került a mozikba a Muppet Show két alkotójának, Jim Hensonnak és Frank Oznak a rendezésében. Ebből már tudhatjuk is, hogy a filmben nagy szerepet kaptak a bábok, egész pontosan mindent bábokkal és miniatűrökkel oldottak meg.
Eme fantasy film így sajátságos hangulattal és látvánnyal rendelkezik, ami azonnal elnyerte a kritikusok tetszését, s bár sötét témája és az E.T. – A földönkívüli akkori bemutatója miatt kevés moziban mutatták be, hamar kultstátuszba került, főleg, miután megjelent VHS-en, majd később DVD-n.
A 2010-es évek elején a Netflix is meglátta benne a fantáziát, de az elkészítés hosszadalmas (és drága) mulatság volt, így a Sötét kristály: Az ellenállás kora című tízrészes minisorozat csak tavaly került bemutatásra. A mozifilm előzményeit elmesélő széria ezúttal is főleg bábok és miniatűr díszletek használatával készült el, CGI-t csak és kizárólag akkor használtak, amikor bábokkal nem tudtak valamit megoldani.
A sorozat osztatlan sikert aratott a nézők körében, hiszen nemcsak megtartotta az eredeti film sajátságos báját, sötét hangulatát és egyedi világát, de megvalósításának hála kifejezetten különlegesnek számít a mai, CGI-tól túlterhelt szórakoztató médiában. Ezután talán nem csoda, hogy a videojátékos ipar is lecsapott rá.
A taktikusság kora
A The Dark Crystal: Age of Resistance Tactics egy körökre osztott taktikai játék, nem több és nem is kevesebb. Cselekménye lazán követi Az ellenállás kora történetét, itt-ott persze kibővítve, máshol némileg megváltoztatva és kicsit tovább is gondolva, de a fontosabb események megvannak.
Sőt, rengeteg ismerős karakter – például Rian és Deet – is tiszteletét teszi a 15 játszható karakter között, akikkel a történetnek helyet adó bolygón, Thrán kalandozhatunk – azaz adva van egy szép térkép, aminek különböző pontjait meglátogatva cseppenhetünk bele a harcokba, sőt egyikhez-másikhoz akár farmolni is visszatérhetünk.
A harcok körökre osztva zajlanak, egyik oldalon a mi kis kompániánkkal – amibe akár öt derék gelflinget is beválogathatunk –, a másikon meg a különböző thrai állatokkal és gelfling klánok harcosaival, akiket olykor egy skeksis vezet, afféle bossként.
Az egységek felhozatala a szokásos: közelharcosok, távolból abajgatók és persze támogatók. A sámánok pajzsokat bűvölhetnek társaikra (és ha nem figyelünk oda, ellenfeleikre is), növelhetik manakészletüket, életüket stb. A távolsági harcokra specializálódottak köveket és egyéb nyalánkságokat hajigálnak, a közelharcosok meg karddal hadonásznak, ököllel ütnek és taszigálnak.
Hős kis gelflingjeinket persze tápolhatjuk egyrészt vásárolható felszerelésekkel, másrészt aktív és passzív képességekkel, amiket három (soldier, scout, mender), úgynevezett „job” között oszthatunk szét. Ugyan ezekből csak kettő lehet egyszerre aktív, viszont ezek is fejleszthetőek, és további tulajdonsággal ruházzák fel az adott gelflinget. Ennek a rendszernek köszönhetően meglehetősen változatos csapatot állíthatunk össze.
Nincs új a kristály alatt
Mint látható, a spanyolviasz nem itt lett feltalálva, igazából nincs olyan eleme a játéknak, amit ne láttunk volna már valahol. Ugyanakkor ez nem feltétlen baj, már csak azért sem, mert a program meglehetősen hangulatos és szórakoztató.
Kihívásban nincs hiány, sőt talán túl sok is akad. Néha az volt az érzésem, hogy a játékban az ellenfelek nincsenek jól kiegyensúlyozva, a fejlesztők az MI hiányosságait túlerővel és nehezen sebezhető, de legalább erős ellenfelekkel kompenzálták. Vicces, amikor egy 7-es szinten álló kis katonám alig sebez meg egy 2-es szinten álló, pókszerű arathimot, de az egyetlen (alap) csapással a főhős életerejének negyedét elviszi.
Persze ez nem jelenti azt, hogy a játék élvezhetetlenül nehéz, csak rá kell érezni az ízére. Például a túlerőben lévő ellenséget nem feltétlen kell eliminálni a pályáról, elég, ha teljesítjük az adott térképre kiosztott feladatot – néha az sem egyszerű, higgyétek el, főleg, ha a feladat egy skeksis kiiktatása.
Illetve érdemes észben tartani, hogy itt bizony mindenki mindenkinek a farkasa, szóval a különféle gelfling klánok nem csak minket, de egymást is megtámadják, amit előnyünkre fordíthatunk. Ha pedig valamilyen állat is betársul a buliba, akkor hamar átmegy az egész mérkőzés egy nagy deathmatchbe.
Az már csak hab a tortán, hogy a környezet nem egyszer halálos bizonyos egységekre, ezt pedig szintén be lehet építeni a taktikánkba. Nincs annál jobb érzés, mint amikor az ellenség katonáit szépen betaszigáljuk a savas tóba, hogy néhány körön belül ott leljék halálukat.
Más idő, más világ
A The Dark Crystal: Age of Resistance Tactics tehát egy szórakoztató program, a jobb adaptációk sorából. Talán csak azt tudnám felróni neki, hogy mivel itt nincsenek bábok – bár a készítők igyekeztek bábszerű jelleget adni a figuráknak, az elfogadhatónál nem jobb grafika miatt ez csak több-kevesebb sikerrel megy –, se szinkronhangok, így azért A sötét kristály hangulata sem jön át rendesen.
Mert azért na, Taron Egerton, Mark Hamil, Helena Bonham Carter és Jason Isaacs hangja nagyon sokat dob a sorozaton is, és hiányuk roppantul érezhető a videojátékon. További probléma, hogy a harcokon kívül más feladatunk nincs, még az egyszerűbbnek tűnő missziók is nagyon hamar szimpla kattogtatós adok-kapokba megy át.
Szóval, visszatérve eredeti megállapításomhoz: ez egy jó játék, de nem váltja meg a világot. És bár tudom ajánlani azoknak, akik szeretik a körökre osztott taktikai játékokat, mégis, valószínűleg azok járnak a legjobban, akik ismerik A sötét kristályt, mert eme embereknek legalább pluszt is ad, a többiek meg hamar ráunhatnak.
