1993-ban jelent meg a The 7th Guest című, mára kultikus státuszba emelkedett kalandjáték. A programot horrorisztikus hangulata, hátborzongató története, valamint pre-renderelt 3D-s grafikát az élőszereplős felvételekkel vegyítő képi világa hamar sikerre vitte, jött is a folytatás, de a The 11th Hourral már nem sikerült megismételni az első rész bravúrját. Eztán az első két játékot jegyző Trilobyte megkísérelte összegyűjteni a pénzt a harmadik felvonásra, ám hiába próbálkoztak először a Kickstarteren, másodszor pedig a Crowdtilten (ma már Tilt), egyszer sem lett meg a kívánt összeg.
Nagyobb sikert aratott a rajongókból verbuválódott Attic Door Productions. A csapat megállapodott a Trilobyte-tal, hogy amennyiben sikerül összegyűjteni a szükséges pénzt, akkor használhatják a 7th Guest licencét és kereskedelmi forgalomba is hozhatják nem hivatalos rajongói folytatásukat. Az Attic Door nem lazsált, 2015-ben elindította Kickstarter-kampányát, és a megcélzott 40 ezer dollár helyett 60 ezret gyűjtött össze. Ezzel minden akadály elhárult a The 13th Doll: A Fan Game of The 7th Guest elkészítése elől, ami idén végre meg is jelent a digitális boltok polcain.
Az orvos és páciense
A 13th Doll közvetlen folytatása a 7th Guestnek. Tad, a korábbi főszereplő ugyan kijutott a gonosz játékgyáros, Henry Stauf elátkozott kúriájából, de a hátramaradtak szellemei tovább kísértették, emiatt végül egy elmegyógyintézetben kötött ki, ahol olyan betegeket gyűjtöttek össze, akiknek valamilyen közük volt, vagy van Staufhoz.
Ide érkezik meg Dr. Richmond, a fiatal és naiv pszichológus, aki úgy gondolja, hogy öreg kollégája módszerei elavultak, ráadásul szerinte a betegek sem menthetetlenek. Nem hisz az átkokban, sem a természetfelettiben, szóval remek helyre jött dolgozni, merthogy már az elmegyógyintézet falai között kénytelen földöntúli dolgokkal szembesülni. Így mindketten hamar belesodródnak Stauf kisded játékaiba, és hátborzongató kalandjuk megkezdődik egy olyan világban, ahová valószínűleg egyikük sem vágyódott.
Fejet törő fejtörők
A 13th Doll alapvetően kalandjáték, amiben két főhőssel lehet végigjátszani két különböző úton egy egységes sztorit. Időnk egy kisebb részét a pályák felfedezésével üthetjük el. A helyszínek igen hangulatosak, hiszen az egyik egy nyomasztó elmegyógyintézet a másik pedig a 7th Guestből ismert, még nyomasztóbb kúria. Utóbbit a készítők igyekeztek a legapróbb részletekig újjá alkotni, így az, aki játszott az előzményeket elmesélő játékkal, egyből otthon fogja magát érezni Henry Stauf kísértetjárta házában, és a nosztalgia valószínűleg könnyeket csal a szemébe. E kettő mellett amúgy van egy harmadik nagyobb helyszín is, az sem vidámabb, de a spoilerek elkerülése végett inkább nem árulom el, hogy mi az.
A kódorgásokat időről időre megszakítja egy-egy fejtörő. Összesen 26 puzzle-t osztottak szét a két karakter között, és bizony a legtöbb piszkosul nehéz. De tényleg! A fejlesztők nem finomkodtak, sok fejtörő megoldása komoly agymunkát igényel. Szerencsére a változatosságukra sem lehet panasz, van itt minden: logikai játék, kódfejtés, a megfigyelőképességet próbára tevő kihívás. Szóval a puzzle-kre nem lehet panasz. Az egyetlen, amit negatívumként tudnék felhozni ezen a téren, hogy egy szellem hölgyike állandóan kommentálja a teljesítményünket, ami igen kellemetlenné teszi az amúgy is frusztráló fejtörőket, mivel nagyjából ugyanazt az 5-6 alázást ismételgeti.
Persze, ha elakadnánk valamelyik feladvánnyal, akkor lehetőség van arra, hogy a menüből tippet kérjünk, de tapasztalatom szerint ezek jószerivel használhatatlanok, ugyanis többségében olyasmit fednek fel, amit addigra az ember már kitalált. Legalábbis én csak nagyon kevés esetben éreztem úgy, hogy a hint tényleg segítséget nyújtott. A másik lehetőség a továbbjutás meggyorsítására az automatikus megoldás, ebben az esetben a játék maga oldja meg a feladványt – az más kérdés, hogy ezzel a játék lényegét heréljük ki. Nagyon hasznos viszont a térkép, ami egyrészt megmutatja, hogy melyik szobákban van még valamilyen teendőnk (megoldatlan puzzle, nem megtalált tárgy), illetve lehetőséget ad a teleportálásra, szóval nem kell ezerszer végigsétálnunk az egész pályán.
Gyermekbetegségek
A játék sajnos technikai oldalról nézve komoly problémákkal küzd. Nem játszottam még egy órát a programmal, de már több súlyos hibával is összefutottam. Konkrétan az első puzzle-t nem tudtam első körben megoldani, mert hiába vezettem végig helyesen a kis lapocskát, a végén egyszerűen úgy maradt a figura, nem indult el a szkript – szóval léphettem ki a puzzle-ből és csinálhattam meg újra. Szerencsére másodszor már továbbengedett. Ezt követően – közvetlen a második puzzle után – egy ajtón áthaladva halt meg a játék. A töltés után csak a vörös képernyőt bámulhattam, semmit sem lehetett tenni. Ezt végül a visszatöltés sem oldotta meg, kezdhettem elölről mindent, és nézhettem végig újra a hosszúra sikerült, de legalább átugorhatatlan bevezetőt. Közben ráadásul egyszer össze is omlott a rendszer, szóval kezdhettem a harmadik kört. Ezen a ponton a szimpátiám a játék irányába kezdett megroppanni.
Ja, ráadásul második nekifutásra az intró sem futott le rendesen, a könyv lapjain megelevenedő képek ekkor csak fehér kockák voltak. A 13th Doll honlapján írtak alapján ilyesminek 6 évnél öregebb VGA-nál vagy integrált videokártyával bíró laptopnál kéne jelentkeznie, de a PC-mre egyik sem igaz. Szóval ezen a ponton a szimpátiám a játék irányába tovább halványult. Ismétlem, még csak egy órát játszottam a programmal, amikor már ilyen hibákkal küszködtem, és később sem javult a helyzet. A végén már jobban tartottam egy újabb beakadt videótól vagy összeomlástól, mint a puzzle-ktől. Sajnos néha a hang is kihagy, volt olyan, hogy egy szobába lépve rám tört a némaság, máskor meg egyik pillanatról a másikra fülsüketítő hangerővel robbant be a zene.
Látvány terén amúgy egész rendben van az összkép – már ha jóhiszeműen azt feltételezzük, hogy az olcsó hatású blue screen-megoldások nem az alacsony költségvetés és amatőrség miatt olyanok, amilyenek, hanem mert a készítők ezzel is szerették volna megidézni a 7th Guestet. Én megelőlegezem nekik azt, hogy a múltidézés a céljuk, és ennek tükrében szerintem a játék egy rajongói projekthez képest jól fest. A színészi munka sem rossz, bár azért Oscart senkinek sem adnék, viszont mindenképpen meg kell említenem, hogy Henry Staufot újra Robert Hirschboeck játssza, akárcsak a 7th Guestben és az 11th Hourban.
3rd Horror
A 13 Doll megítélésénél fontos tényező, hogy alapvetően egy olyan játékról van szó, amit rajongók készítettek rajongóknak, és a mögötte álló csapat sem feltétlen veterán videojáték-fejlesztők, hanem inkább lelkes amatőrök. Látszik, hogy szívvel-lélekkel készítették, és ha éppen nem tör borsot az orrunk alá valamelyik bug, akkor bizony élvezetes a program. A két külön úton végigjárható történet végig leköti az embert, a pályák pedig jó horrorhoz méltóan rendkívül nyomasztóak, a fejtörők pedig tényleg nem egyszerűek. Mégis, a végeredményt leginkább azoknak ajánlanám, akik játszottak a 7th Guesttel, főleg azért, mert a program nagymértékben épít a nosztalgiára, mind látvány, mind színészek terén, emiatt nem egyszer inkább megmosolyogtató, ami kicsit betesz a félelemkeltésnek.
