A horror nem az, ha egy alacsony, sötét hajú kislány álldogál egy pislákoló lámpa alatt, ha a dögös szőke, fején az „én vagyok az első áldozat” táblával futkározó nőt baltával, kampóval négyelik fel, vagy ha az elhagyatott metróalagút árnyékos részein húsra éhes szörnyek lesik az áldozataikat. Az igazi horror a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség, a tudat, hogy halált bármi, egy ablaktalan szoba, egy tátongó mélység, vagy egy visszafelé elsülő puska is rejthet. Különösen igaz ez akkor, ha olyan kísérletekbe bonyolódunk, ami felülírhat mindent, amit csak az életről és -- mint rövidesen kiderül -- magáról a halálról tudhattunk.
GALAKTIKUS PROBLÉMÁK
A Medusa 1-C bolygó nem a galaxis legizgalmasabb helye. A kolonizált űr legszélén meghúzódó sárgolyó mindössze két dologról híres: a halálos, az életet csírájában elfojtó atmoszférájáról, valamint arról a gigantikus katonai komplexumról, ahol tudósok és katonák százai, ezrei keresték a megoldást a távolságok legyőzésének egyszerűsítésére. A teleportálás már nemcsak egy vad ötlet, hanem egy működő technológia a Teleglitch világában: a Military Technology Incorporated (Militech), a távoli jövő társadalmát irányító egyik sötét szervezet egész szép áttöréseket ért volna el ezen a területen, ha nem bukik az az elmélet, amely szerint egy mikroba transzportálása nem hordozhat veszélyt. Az elképzelés szép és jó volt, ám a megvalósítás rosszul sült el, és a Medusa 1-C bázisát elnyelte az az apró életforma, amely a teleportációt követően, megmagyarázhatatlan módon szimbiózisba lépett az emberi technológiával és testtel, elpusztítva mindenkit. Leszámítva egy embert.
Ez vagy te, a játékos, a Medusa egyetlen, még életben lévő tudósa, aki foggal-körömmel küzd a túlélésért, azért, hogy eljusson a komplexum legmélyén lévő mega-teleporterhez, amely egy gombnyomással a Földre, a biztonságot nyújtó menedékre tudja lövellni azt, aki aktiválja a szerkezetet. Utadat tíz, véletlenszerűen generált pálya, több száz ellenfél és egyre magasabbra hágó kihívás szabdalja, soha, egyetlen perc nyugalmat sem hagyva, gondoskodva arról, hogy csak egy dolog járjon a fejedben: a túlélés..
VIZELETET NEM KELL INNI
A teleportáció és az idegen bolygók kombinációja valamiért sosem sikersztori -- elég csak a DOOM-sorozatra gondolni. Csakhogy ott pisztoly, shotgun és BFG is rendelkezésre állt, az itteni kezdőarzenál viszont nem áll másból, mint egy kicsi fegyverből, tíz golyóból és két üres konzervdobozból – minden mást meg kell találnod és össze kell raknod. Nem lesz könnyű, hiszen utánpótlást csak a ládákban, illetve a földön elszórva lehet lelni, de mivel az útvonal minden indításkor, minden újrapróbálkozáskor teljesen más, ezért sosem lehet tudni, hol és mi is lesz az, ami bepakolható a szinte feneketlen hátizsákba.
A felfedezést nehezíti a szándékosan és drasztikusan lekorlátozott látómező: a Teleglitch világa olyan, mintha egy kalóztávcsőn keresztül jelenne meg. Csak pár métert lehet előre látni, mindent folyosók és falak szegélyeznek, a szobákat lezáró ajtók mögött pedig szinte sosem tiszta a levegő, szinte mindenhol ellenfelek vannak. Ráadásul ezek nem hagyományos élőholtak, mert gyorsak, és csak nagyon ritkán rendelkeznek négy végtagnál kevesebbel: az elszabadult vírus által előidézett mutáció miatt pókszerű gyalogosok, hegy méretű kolosszusok, lézert eregető pókok és fegyvert forgató drónok egyaránt megpróbálnak eltenni láb alól, de a helyzet később még ennél is bonyolultabb lesz a szellőzőkből vagy a föld alól kiözönlő miniseregek megjelenésével. A legjobban akkor jársz, ha nem próbálsz mindenkit ripityára lőni -- ez ugyanis a leggyorsabb út a halálhoz.
Az élet elvesztése ráadásul itt nem apró momentum, nem egy pici akadály a hatalmas úton, hanem maga a vég, a lezárás, az azonnali visszatérés a főképernyőre. Nincs mentés, nincsenek visszatöltési pontok, nincsen második esély, pont, ahogy egy roguelike játékhoz illik. Ez a szándékos könyörtelenség a parafaktor része, a félelemben tartás egyik leghatékonyabb, és minden szempontból legszemetebb eleme, mégis működik. Rákényszerít az óvatosságra, a felelőtlen gondolatok elhessegetésére, illetve a rögtönzésre.
NOTCH IS MEGIRIGYELNÉ
Túlélni márpedig csak ezzel, rögtönzéssel lehet, amit egy zseniális tárgykészítési rendszer támogat meg. A Teleglitchben szó szerint minden, egy húsdarab, egy zacskó szög vagy akár egy konzervdoboz is életmentő lehet, mert a kombinációs lehetőségek száma felfoghatatlanul magas. Egy vascsőből és egy mikrochipből kiváló mozgásérzékelő faragható, pár fémhenger és némi robbanóanyag jó bazookát eredményezhet, húsból, szögből és kézigránátból pedig remek csalétek eszkábálható. Fontos azonban a mérlegelés, mert az élet csak ételből, kötszerből tölthető vissza, és néha jóval hasznosabb felzabálni azt a csülköt, mint odahajítani az ellenfeleknek, figyelemelterelés céljából. Persze a végeredményt látva mindegy. Előbb-utóbb úgyis kinyiffansz!
