A Tearaway-t már a megjelenése előtt lehetőségünk adódott kipróbálni, akkor nagyon meg voltunk elégedve a látottakkal. Most pedig, hogy megérkezett a teljes verzió, továbbra is csak bólogatni tudunk, ugyanis a Media Molecule alkotása a PS Vita egyik legjobb játéka. Tény azonban, hogy ez nem elsősorban a fejlesztőknek, hanem a gép gyér ellátottságának köszönhető, lévén a Tearaway, bár bájos, szép, aranyos és kortalan, messze van a tökéletességtől.
Tépett mese
Képzeljétek el, hogy létezik egy világ, ahol minden papírból van! Ti, én, mi, a föld, a víz, a fák, minden. Ez a világ elvan magának, ugyanúgy fejlődik, alakul, változik, ahogy a miénk. Csakhogy egy nap felreped a papírvékony téridő, és a két igencsak eltérő univerzum összemosódik -- ajjaj, mi lesz ebből? Megmondjuk: galiba, az lesz. A Tearaway ezzel a különös felütéssel indít, hőse pedig mi magunk vagyunk, akik a tépett és ragasztott meseföld napocskáján át mosolygunk rá annak krepp-papír módjára reszkető lakóira. Megijedni persze nem kell, mindezt megjövendölték nagyon-nagyon rég, akárcsak, hogy lesz egy boríték, ami -- vagy pontosabban aki -- útnak indul a nap felé, hogy eljuttasson hozzánk egy roppant fontos üzenetet. A játékban ezt a kis borítékot, azaz a lábakat és karokat növesztett Iotát irányíthatjuk. A történet nem túl összetett, ám ez egyáltalán nem baj. Bőven elég, hogy megvan benne a LittleBigPlanetben is tapasztalható, gyermekded báj, melynek hála nincs olyan korú gyermek vagy felnőtt, aki ne élvezné kellőképp. Ráadásul a papírvilág tényleg eredeti ötlet, ezért mindenképp kalapot kell emelnünk a Media Molecule előtt.
Gonoszkodó galacsinok
Nincs jó mese rosszakarók nélkül: a Tearaway világát a mi univerzumunkból átszökő scrapek terrorizálják, akik apró papírmalacokra hasonlítanak. Sokat nem kell harcolnunk velük, de amikor mégis, akkor sem izzadunk bele a küzdelembe, mert ha véletlenül meg is halunk, egyből újra feléledünk pár méterrel odébb. A Tearaway nem nehezíti meg a dolgunkat, sem bonyolult logikai feladványokkal, sem teljesíthetetlennek tűnő szakaszokkal nem találkozunk benne -- igaz, itt nem is a játékos szívatása lehetett a fő cél. Sokkal inkább az, hogy az ember jól érezze magát a játékkal töltött idő során, és ezt elérték a készítők. A platformok meglehetősen sokfélék, a Tearaway pedig remekül kiaknázza a PS Vitában rejlő lehetőségeket.
Hogy mást ne mondjunk, a gép hátoldalán található érintőfelület segítségével ujjainkkal átszakíthatjuk a pálya arra alkalmas felületeit, így segítve Iotát a harcban, vagy elmozdíthatunk pár, másképp túl nehéznek bizonyuló objektumot. Természetesen a napban vigyorgó arcmásunk is a Vita elülső kamerájának köszönhetően van ott, ahol, és a kézzel széthúzható papírelemek sem varázslat, hanem az érintőképernyő csodájának eredményei. Elmondható, hogy a Tearaway-nél egy játék sem használja ki jobban a PS Vita technológiai megoldásait. Ráadásul a program úgy éri el az állandó tapizást, hogy észre sem vesszük a dolgot. Minden magától értetődő és egyszerű, ilyennek képzeltük az összes PS Vitára érkező játékot.
Tépett stílus
A Tearaway tálalása első osztályú, akár grafikáról, akár hangokról legyen szó. Előbbi nem is annyira technikai téren döbbenetes (bár érdemes megjegyezni, hogy a játék szinte egyáltalán nem tölt a pályák között), sokkal inkább művészi tervezés szempontjából sokkolja az embert. A papírból készült világ kreatív kihívásait játszi könnyedséggel vették a Media Molecule-nál, tíz perc után pedig már semmin sem lepődünk meg, amit a játék mutat. Ráadásul a külsőségek koránt sem véglegesek, Iotát például az utolsó papírfecniig testre szabhatjuk.
A pályákon összeszedhető cukorkák fejében egy csomó kiegészítőt vásárolhatunk, de ha nem vagyunk megelégedve a kínálattal, saját formákat is készíthetünk. Kiválasztjuk a megfelelő színű papírt, körberajzoljuk a kívánt ábrát, kivágjuk, majd addig-addig ismételjük a folyamatot, míg késznek nem nyilvánítjuk a kis koronánkat, szívecskénket, vagy amit készítettünk éppen. Néha a világ lakói kérnek meg minket apró szívességekre, amiket aztán cukorkával hálálnak meg. Sőt, a játék elején a Mókus királyt kisegítve egy papírkamera lesz a jutalmunk, amire mindenféle lencséket, szűrőket vehetünk, hogy akár instagrammos papírselfie-t is készíthessünk a lila hóesésben ácsorgó Iotáról.
Ha már szóba jött a kamera, a készítők egy nagyon mókás extrával lepték meg a papercraft nevű hajtogatós-ragasztós hobbi rajongóit. A pályákon találkozhatunk textúra nélküli, hófehér lényekkel és objektumokkal, akiket lefotózva visszavarázsolhatunk eredeti pompájukba. Nem csak a színek balettje miatt éri meg azonban fotózni, hanem mert a játék papercraft sémákkal jutalmazza fáradozásainkat, hogy akár az íróasztalunkat is telerakhassuk a Tearaway világának gyűrött lakóival.
Széttépendő
A Tearaway kreatív, tartalmas, aranyos és humoros, ráadásul remekül él a Vita nyújtotta extákkal. Ám sajnos nem tökéletes. Először is ott a szaggatás problémája. A játék nagyon durván be tud lassulni olykor-olykor, a laboros pályán például kifejezetten nehéz volt eljutni egy bónusz ajándékcsomagot tartalmazó szigetig, mert az ugrásokat megnehezítette a hullámzó teljesítmény. Aztán ott vannak a bugok. A játék egy pontján szerzünk egy cuki kis barátot, aki afféle kutya-nyuszi keverék izéke. Azon túl, hogy elolvadunk, olyan édes, a kis rágcsáló hasznos is, mert átrágja magát pár akadályon, amiken mi sehogy sem tudunk keresztüljutni. Magyarán szükségünk van rá, egyszerűen muszáj, hogy kövessen bennünket -- annál kellemetlenebb, amikor egyszer csak eltűnik, és sehogy sem tudjuk visszahozni. De olyan is előfordult a teszt során, hogy „átestem” a platformokon, vagy beakadt a kamera, ami időnként irányítható ugyan, de néha minden figyelmeztetés nélkül fix nézetre vált. Kicsit olyan a Tearaway, mintha nem fejezték volna be -- reméljük, kapunk majd egy javítást, ami helyrepofozza a bosszantó hibákat.
Mindez azonban csak apró kellemetlenség a játék egészéhez képest, még úgy is, hogy azért a remélt forradalom elmaradt. A játékmenet az első pár pálya után gyakorlatilag önmagát ismétli, ugyanazok a megoldások köszönnek vissza újra és újra, és bár monotonná nem válik az élmény, azért a LittleBigPlanet a maga idején nagyobbat szólt a Tearaway-nél. Hiába, el lettünk kényeztetve. Arra mindenesetre kíváncsiak vagyunk, mit hoz össze a Media Molecule a PS4-re, mert az már most látható, hogy az angol srácok imádnak a tapipaddal szórakozni.
