A Tales of… teljesen megérdemelten lett ismert és elismert sorozat. Az első rész, a Tales of Phantasia még 1995-ben jelent Super Famicomra, itthon ismertebb nevén Super Nintendo Entertainment Systemre. Ezek után olyan szuper részeket fejlesztett a Namco Tale Studios mint a Tales of Symphonia, a Tales of Destiny 1-2, vagy éppen jelen tesztünk alanya, a Tales of Vesperia, ami több szempontból is különleges helyet foglal el a sorozatban. Egyrészt azért, mert eredetileg Xbox 360-ra jelent meg Japánban 2008-ban, ahol egy évvel később kapott egy PS3-verziót is. Ami azonban ennél fontosabb, az az, hogy a Vesperia az egyik legnagyobb szeretetnek örvendő része lett a sorozatnak, amit most a Tales of… sorozat hívei platformoktól függetlenül, japánul és angolul egyaránt élvezhetnek, sokkal több tartalommal, mint eddig bármikor! A Tales of Vesperia Definitive Edition ebben az esetben nem csak egy üres szólam. A fejlesztők mindent belepakoltak ebbe a kiadásba, amit csak lehetett: két új szereplőt, új zenéket, új minijátékokat, fő és másodlagos küldetéseket, bossokat, látványos HD-felbontást, a sort pedig lehetne még folytatni. De tudjátok mit? Nem tesszük! Inkább elmondjuk, miért éri meg pénzt és időt fektetni ebbe a 10 éves játékba. Ez a program nem okoz csalódást, csak legyen egy hét szabadidőtök, mert nem egy rövid kalandról van szó, de tényleg!
A bukott, de világmentő lovag csodálatos utazása
A Tales of Vesperia élvezetéhez szerencsére nincs szükség az előző részek ismeretére, így a sorozatba frissen csatlakozók keresve sem találnának jobb belépőt. Főhőse a hosszú és kék hajú bukott birodalmi lovag, Yuri Lowell. A hely, ahol él, erősen függ a blastia nevet viselő energiaforrásoktól, amelyek az aerrel egyszerre biztosítanak védelmet és más előnyöket a Terca Lumieris lakóinak. Egy nap azonban borzalmas dolog történik: Yuri lakóhelyének blastiamagját egy titokzatos személy ellopja, védtelenül hagyva a sok-sok embert. Yuri persze nem olyan lovag, legyen akár bukott, akár nem, aki ne hagyna szó nélkül egy ilyen tettet, így elindul a város előkelőbb negyedébe, ahol egy kis csetepaté után megtalálja a tolvajt, de a helyzetből nem kerül ki győztesen, rövid úton a börtönben találja magát. Számára nem indul túl jól a nap, nem igaz?
Szerencsére egy titokzatos jótevőnek köszönhetően képes megszökni, majd egy fiatal, nemes hölggyel, Lady Estellel összeállva elindul, hogy megkeresse azt, ami visszaállíthatja lakóhelyének biztonságát… Innen indul a nagy kaland, ami valóban „nagy”, hiszen a Tales of Vesperia alsó hangon is legalább hatvanórányi szórakozást kínál, de a maximalisták akár 100 órán túl is nyúzhatják a Bandai alkotását. Ami azonban ennél is fontosabb, az az, hogy a játékhoz egy olyan sztorit írtak, amely kezdetben könnyedebb, később azonban egyre komorabbá válik. Ez pedig remek dolog, ugyanis ebben a játékban sok olyan elem előfordul, amit más JRPG-ben keresve sem lehet találni. A szereplők itt nem feketék vagy fehérek, nincsenek csak jók és csak gonoszak, sokszor a szürke zónában tevékenykednek. Ennek megfelelően a Tales of Vesperia jó néhány morális kérdést feltesz, például, hogy elfogadható-e egy kettős gyilkosság, ha az jó célt szolgál.
A karakterek jönnek-mennek, de mindegyikhez lehet kötődni, pont a fentebb említetteknek köszönhetően. Lady Estelle például nemesi neveltetésének köszönhetően kissé naiv, aki a nagyvilágba kilépve rácsodálkozik arra, hogy a világban jelen lévő szörnyeket meg kell ölni, de azt is kijelenti, hogy ha visszatér az otthonába, megemlékezik róluk. Aranyos! Szörnyeket ölni pedig sokat kell, hiszen az erdők, a kazamaták és maga a világ is tele van velük. Ugyanakkor a harcrendszer sokak számára szokatlan lehet, és valóban, kell jó néhány óra ahhoz, hogy tökéletesen használjuk az egyébként meglepően összetett mechanikát. A lényeg az, hogy a küzdelmek egy arénában, de két dimenzióban zajlanak. Karakterünkkel nem lehet szabadon mozogni, Yuri és társai csak jobbra-balra képesek lépni, és egyszerre csak egy ellenfelet támadhatnak. De ez nem jelenti azt, hogy ne állnának rendelkezésünkre széles lehetőségek. Van klasszikus közelharc, ahol karddal támadhatunk, blokkolhatunk, vannak mágikus és misztikus támadási formák – elsőre picit átláthatatlannak tűnik az egész, de meg lehet tanulni a használatát. A harcokban már a játék kezdetén is sikert érhetünk el, de azt tudni kell, hogy a nehézség erősen hullámzó. Már az első boss is képes megizzasztani, a későbbiekben pedig rendre kemény csatákba kerülhetünk. Szerencsére az ellenfelek bőven dobnak mágikus tárgyakat: ezek közül az egyik leghasznosabb a mágikus lencse, amely képes felfedni egy-egy ellenfél erejét, tudását. Szerencsére, ahogy egyre többet küzdünk, úgy leszünk egyre jobbak, a könyvek elolvasása pedig a világról szerzett ismereteinket bővítik.
Öreg játék, de nem vén játék
A Tales of Vesperia feljavítása remekül sikerült, PS4-en a játék stabil hatvan fps-sel fut, de némely megoldásában azért látszódik a kora. Nincs szabad felfedezés, de van világtérkép, amin véletlenszerűen felbukkanó ellenfelek biztosítják, hogy az egyperces úton, amíg lefutunk egyik városból a másikba, meglegyen a kötelező fejlődés. Fejlődni pedig kell, a programban bőven van grind. A világtérképen az iránytűnek hála sokkal könnyebben lehet tájékozódni, mint egy épületben, vagy a kazamatákban. Ezekről a helyekről nagyon hiányzik egy minitérkép, emiatt pedig előfordulhat, hogy csak körbe-körbe szaladgálunk.
A tálalást azonban csak dicsérni lehet: a környezet szép, a karakterekhez illenek a szinkronhangok, az pedig különösen örömteli, hogy a szereplők állandó interakcióban vannak egymással, kommentálják az eseményeket és a világban zajló történéseket. Az ilyen jellegű párbeszédek a könnyedtől a komolyig terjednek, élvezet meghallgatni őket.
Ajánlható?
Egyértelműen igen! A Tales of Vesperia egy remek játék, amelyben a tonnányi tennivaló mellett egy olyan történet részesei lehetünk, ami képes meglepetést okozni, elgondolkodtatni, erre pedig kevés alkotás képes. Teljesen egyedi íze van, még a műfajon belül is. Ellenállhatatlan, érzelemdús, nem véletlenül lett a széria egyik közönségkedvenc epizódja. Szerették tíz évvel ezelőtt, és szeretik ma is, ezt bizonyítják a pozitív értékelések, amiket a kritikusoktól és a játékosoktól kapott. Ahhoz pedig kellő mennyiségű új tartalom került bele, hogy azok se érezzék lehúzásnak a negyven eurós árat, akik már egyszer végigjátszották. Ez pedig dicséret, méghozzá a legnagyobb, amit egy játék kaphat. Ha minden definitív kiadás ilyen lenne, végtelenül boldogok lennénk, de így is azok vagyunk, hiszen a Tales of Vesperia érdekes történetet és karaktereket, rengeteg tartalmat kínál, ennél többet pedig nem is kívánhatunk. Csatlakozzatok a Bátor Vesperia céhhez, megéri!
