Ma már nemcsak a Nintendo jelenti a minőségi védjegyet, de Mario is ikonnak számít (és ezen a megítélésen az idei Super Mario Wonder sem rontott), és persze nem mindig volt így. A nyolcvanas évek közepén megkezdett, majd leginkább a kilencvenes években kiteljesedő diadalmenet része volt az a paktum, amely a Nintendo és a Square nagyágyúit összehozta, hogy együtt készítsenek valami igazán maradandót. A Nintendo és Mijamoto Sigeru egy RPG-ről álmodott, melynek Super Mario a főszereplője, míg a Square egy olyan RPG-ről, amely Japánon kívül is kellő népszerűségre tesz szert. Márpedig 1996-ra, Mario már szerte a világon kellően népszerűnek bizonyult (addigra én is a Super Mario Worldöt nyomkodtam nagy ámulások közepette, sőt végig is játszottam), így adott is volt a lehetőség, mely persze elkészült és nemcsak sikernek bizonyult, de megnyitotta az utat az olyan mellékágaknak is, mint a Paper Mario vagy a Mario & Luigi. 1996 azonban jó régen volt már, a többség talán el is felejtette, mi minden történt akkoriban, így hát nem csoda, hogy a Nintendo a remake-elési hullám közepette ezt a klasszikus címet is elővette, hogy teljesen új köntösben, de a régi tartalommal kínálja a rajongóknak és új belépőknek.
Bowser már megint kardoskodik
Mármint a sztori olyan, amilyet 1996-ban egy SNES-játék esetén vártunk volna: jön Bowser és elrabolja a hercegnőt, Mario pedig úgy vetődik ki hobbit-kunyhója ajtaján, mint Chris Redfield az ablakokon. El is kapná a gonosz hüllőt, csakhogy megjelenik egy óriási, élő kard, Exor, és szépen tönkre is tesz mindent. Nemcsak Mariót akadályozza meg küldetésében, de a világot is elárasztja gonoszsággal, ellenfelekkel, innentől pedig Marión és barátain múlik minden élőlény sorsa, amihez minden csillagot be kell szerezni, illetve be kell járni a teljes térképet. Hála az égnek nincs egyedül, hiszen útja során mások is csatlakoznak hozzá, így akár hárman is harcolva az ellenfelekkel.
Hagyományos JRPG, Marióval
Kezdjük azzal, amire talán a legtöbben kíváncsiak. A Super Mario RPG szép! Mit szép, kimondottan jól néz ki, mutatós minden szeglete, és látszik, hogy komoly erőforrásokat fordítottak arra a Nintendonál, hogy mai külsőt kapjon ez a 27 éves játék. A világrészek mind eltérőek, megvannak a maguk sajátosságai, ahogy az ellenfelek is folyamatosan változnak. Miközben a térképen szabadon, 3D-ben közlekedünk, a harcoknál közelibe vált a kamera, és egy teljes képernyőn küzdünk meg ellenfeleinkkel. A legjobb az egészben, hogy háromfős partikat alakíthatunk, a karakterek képességeivel és speciális támadásaival pedig elég jó kombókat és támogatásokat tudunk összehozni. Vannak látványos támadások, gyengeségek, és persze ezúttal is vásárolhatunk, pihenhetünk, a megfelelő helyeken menthetünk stb. Viszont sok minden maradt is, ami régen jó volt, ma már viszont kicsit elmaradott.
Magyarul, a Super Mario RPG a külsejét leszámítva nem nagyon változott, főleg a külső új, a belső viszont néhány extra opciótól eltekintve a régi, ami igazából nem baj és nem is meglepő, csak jó, ha mindenki előre felkészül rá. Mármint vannak új, akár összehangolt támadások, van új és könnyebb játékmód, endgame tartalom, illetve információs részleg az ellenfelekhez és gyorsutazás, de a játék alapja sziklaszilárd, ahhoz emiatt nem is nagyon kellett nyúlni. Jó, lehetett volna modernizálni, mert kicsit archaikus, ráadásul sokat kell grindelni, ha sikeresek akarunk lenni, de valahol persze ennek is megvan a maga varázsa. A legnagyobb varázs azonban maga Mario, valamint a Mario-univerzum, ami ebben az esetben JRPG-ként elevenedik meg, egy klasszikus, SNES-re írt epizód, a Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars képében. Ez pedig mind a mai napig élvezetes és szórakoztató, sőt most már látványos is, avagy aki nosztalgiázna, az ugyanúgy nagyszerűen érezheti magát mellette, mint az, aki még csak most próbálná ki ezt a különleges kalandot.
