A Suicide Squad: Kill the Justice League a bejelentése óta többször csúszott, a kikerült gameplay-videók alapján pedig egyre egy olyan játék képét festette elénk, ami sokkal inkább emlékeztet mondjuk a Crackdown-ra, mintsem a jóval komorabb Arkham-szériára. Pedig a Kill the Justice League mögött is ugyanaz a Rocksteady áll, akik 2009-ben új életet leheltek a szuperhősös videojátékok műfajába az Arkham Asylummal, 2011-ben pedig letették az asztalra a zsáner ékkövét az Arkham Cityvel. Bruce Wayne diadalmasan tért vissza a digitális térbe, a Rocksteady pedig a 2016-os Batman: Arkham VR óta nem igazán csinált semmi érdemlegeset, persze azon túl, hogy nekiálltak összerakni jelen cikkünk tárgyát, az első Suicide Squad-játékot. Aztán a sötét fellegek elkezdtek gyülekezni. A folyamatos csúszások és a nem túl meggyőző gameplay-videók után a Kill the Justice League egy igen csúnya buggal startolt el – emiatt a szervereket azonnal le is lőtték. A tesztkódokat sem igazán siette el a kiadó, így másokkal együtt a mi tesztünk is csak késve kerülhetett elétek. De lássuk, hogy mindezek után mit tartogat a Task Force X és Metropolis városa!
Clark Kent, merre vagy?
A sztori roppant egyszerű. Brainiac alászáll Metropolis városában és elkezdi átvenni a hatalmat. Sikeres agymosást hajt végre az Igazság Ligája legtöbb tagján (azért akad, akik megússza), így Zöld Lámpás, Superman, de még az időközben Gothamből átvándorolt Batman is a lakosság ellen fordul. Az A.R.G.U.S. vezetője, Amanda Waller nem talál jobb alternatívát, ezért toboroz néhány elítéltet az Arkham Elmegyógyintézetből, hogy ők oldják meg a vészhelyzetet. A szedett-vedett Task Force X tagjai közé így kerül be Harley Quinn, Captain Boomerang, King Shark és Deadshot. Ugyan az Arkham celláiból kiszabadulnak, azonban Waller minden lépésüket figyeli és a fejükbe ültetett bomba segítségével bármikor szétrobbanthatja az agyukat, szóval a szökés nem épp ideális opció. Metroplisba megérkezve a totális káosz tárul anti-hőseink elé. A lakosság fele vagy halott, vagy átváltozott borzalmas mutáns szörnyeteggé, akiknek pedig óvniuk kellene a várost, azok előszeretettel gyilkolnak és rombolnak mindenhol.
Miután eljutunk a Liga központi bázisa, a Hall of Justice falai közé, már bármikor váltogathatunk a csapat tagjai között. Mindenkinek ki kell tapasztalnia, hogy melyik karakter jön be neki jobban, én a nagyjából 10-12 órás végigjátszás során szinte végig Captain Boomeranggal toltam. Eleve egy nagyon menő bumerángot dobál harc közben, a közlekedést a városban pedig egyfajta spéci teleport-eszközzel oldja meg (köszi, Flash!). Itt nincs folyamatos suhanás az épületek között, mint például a Marvel's Spider-Man 2-ben. Az Arkham-játékokban is állandóan figyelni kellett, hogy hová lőjük ki a grapling-hookot a Denevéremberrel, szóval itt is hasonló megoldást vetett be a Rocksteady. Bár a Task Force X tagjai mind rendelkeznek valami spéci cuccal, ami segíti őket a gyorsabb utazásban (Harley például egy Bat-drón segítségével himbálózik, Deadshot pedig jetpackkel suhan), ezek csak egy-egy nagyobb löketet adnak, és utána újra kell töltődniük. Egyszóval kénytelenek leszünk alászállni, olykor az utca-szintre, amivel egyébként semmi gond nincs, hiszen Metropolis gyönyörűen ki lett dolgozva. Sokkal színesebb, élénkebb, mint Gotham volt és a jópofa falfestmények, reklámplakátok vagy Lois Lane óriáskijelzős-bejelentkezései eléggé meg tudják dobni a hangulatot.
Haverokkal a Daily Planetben
Éppen emiatt nagyon sajnáltam, hogy bár maga Metropolis rendkívül látványos, értékelhető tartalom már nem került bele. Küldetésről-küldetésre haladhatunk, de sehol valami élvezetes side-quest vagy gyűjthető cucc. Oké, akadnak mellékküldetések a Pingvintől vagy egy másik visszatérő karaktertől, meg a Rébusz itt is széthagyta a collectible-cuccait városszerte, de nincs semmi igazán emlékezetes. Ha már kapunk egy ekkora nyílt várost, akkor nagyon örültem volna, ha csordultig töltik kontenttel. Metropolis egyszerűen túl üresnek érződik, pedig itt aztán lett volna lehetőség megtölteni változatos tartalommal, idióta side-questekkel meg opcionális kitérőkkel. Sajnos ez a hiányosság elsősorban a játék műfajára vezethető vissza. A Suicide Squad: Kill the Justice League egy kooperatív live-service akció-kalandjáték lett, ami a fejlesztés kezdetétől fogva ki lett jelölve a Rocksteady számára. Ennek köszönhetően erősen épít a valódi pénzen megvehető kontentre (jelenleg extra ruhákat, emote-okat és hasonlókat vásárolhatunk), illetve a kooperatív-élményre. Bármikor játszhattok együtt a haverokkal, de a játék single-playerben is megállja a helyét. Az AI ilyenkor egész korrekt módon teszi a dolgát, bár futottam bele olyan jelenetbe, hogy Deadshot egyhelyben kezdett ugrálni fel-alá, mert egyszerűen képtelen volt feljutni a küldetéshez szükséges épületet tetejére. Sajnos a küldetések zöme elég önismétlő és egy idő után unalmassá válhat – pláne egyedül játszva. A harcrendszer iszonyatosan casual lett, az Arkham-széria épp jókor kitérős és visszatámadós mechanikáit nyugodtan el lehet felejteni. Itt menni kell és darálni, szétlőni a mindent is, illetve spéci támadással megtörni a páncélokat. Egyáltalán nincs túlbonyolítva, szóval még a Gotham Knights szintjét sem éri el a komplexitását tekintve, de jelen esetben ezt el tudom nézni, hiszen kooperatív-módban fluidabb és sokkal nagyobb fun így aprítani.
Ennyiből már lejöhetett, hogy a Suicide Squad: Kill the Justice League egy viszonylag korrekt videojáték lett, azonban ami rengeteget dob rajta, az a SZTORI. Az agymosott Igazság Ligája, a lakosságot pusztító védelmezők, vagy a saját szabályainak teljesen ellentmondó Batman olyasmik, amik láttán minden DC-rajongó megnyalja a szája szélét. A Kill the Justice League egy igazán brutális, véres játék lett és ehhez igazították a történetet is. Batman első belépője például már-már horrorfilmes szintet üt meg, viszont megértem azt is, hogy vele kapcsolatban miért szólaltak fel annyian a neten, mikor elkezdtek kikerülni a spoilerek. Ettől függetlenül a sztori remekül megírt és az összes része, amikor feltűnnek a Liga válogatott tagjai, olyasmi, ami a DC iránt érdeklődőknek igazi csemege lehet. Különösen tetszett az agymosott Superman, akit az Uncharted-játékok Nathan Drake-je, azaz maga Nolan North kelt életre, meglehetősen hátborzongató módon. A poénok is működnek, Harley beszólásai vagy Boomerang idióta viselkedése többször csalt mosolyt az arcomra. Képzeljétek el az egészet úgy, mint a James Gunn rendezte 2021-es The Suicide Squad – Az öngyilkos osztagot, csak kevésbé elborultabb karakterekkel – a hangvétel, a poénok, meg a szereplők közti kémia nagyjából ugyanaz. Ez pedig kifejezetten jól áll a játéknak és képes fenntartani az érdeklődést.
A nagy erő… ja, nem ide
A Suicide Squad: Kill the Justice League legnagyobb hibája, hogy hiába volt róla szó a megjelenés előtt, offline-módban nem lehet játszani, tehát ha ismét beüt egy szerverleállás, akkor az ember egyszerűen nem tudja folytatni a Task Force X kalandjait. Ezen nagyon jó lenne, ha a jövőben változtatnának, mert a rázós start jól megmutatta, hogy lehetnek olyan problémák, amikor a szervert gyorsan le kell lőni. Nagyon gáz, hogy emiatt a játék lényegében kizár, szóval bízom benne, hogy tényleg változtatnak a dolgon. Negatívumként még az önismétlő küldetéseket tudnám felhozni, ami nekem is unalmas volt már 5-6 óra után, viszont ahogy említettem, a sztori bőven kárpótolt. A Suicide Squad: Kill the Justice League NEM lett egy rossz játék… sőt! Abszolút korrekt, anti-szuperhősös móka kerekedett belőle, ami a DC-rajongóknak a sztori és Metropolis városa miatt bőven ajánlható. Ha megoldják az offline-módot és a beígért tartalmak is hozzák a kötelezőt (a Season 1-ben egy alternatív univerzumból átugró Joker is megjelenik játszható karakterként), akkor lazán benne van a pakliban, hogy én is visszatérek még hozzá, mert tényleg meglepően jól elszórakoztam a Task Force X-szel. Biztos, hogy nem lesz ott decemberben az év játékai között, viszont ezt nem is várom el tőle.
