Próbálj most játszani egy tizenhárom éves játékkal

Emlékeimet felfrissítendő előkotortam a lemezeket a fiókból (2 CD-s a játék), hogy feltelepítsem. Késő éjszaka van, a joystickot nincs kedvem előhalászni, de legalább odáig el akarok jutni, hogy az intrót megnézzem, csakhogy enélkül el sem indul a játék -- persze ki akarna egérrel játszani egy szimulátort...

Másnap tehát beizzítottam a botkormányt, és hadd szóljon. Az intró (ami nagyon szépen renderelt animáció) kicsit in medias res, nem tudom, hol vagyok, ki vagyok, pláne, hogy a videókról hiányzik a feliratozás (nem is bekapcsolható), mert ezek csak mondják, csak mondják a magukét, de nekem gyors, a felét nem értem. Mindenekelőtt le kell csekkolnom a billentyűkombinációkat, mert úgy emlékszem, egyszer elakadtam egy pályán, mert nem tudtam mit kell nyomni -- de nem találom, hogy lehet elővarázsolni a kiosztást, szégyenszemre bele kell néznem a lemezen lévő, 37 oldalas kézikönyvbe. Ezt végig kellene olvasnom? Inkább majd hagyatkozom arra, amit a küldetés közben mondanak, meg amit az előző szériákban tapasztaltam...

Jöhet az első küldetés, de gondok vannak a megjelenítéssel. Hogy milyen grafikai problémákkal küzdöttem meg, azt külön részben taglalom, most nézzük inkább a történetet!

Ace Azzameen

Így hívják főhősünket -- jól alliterál ez a név, jólesik kimondani, elég eredeti is. Mi vagyunk az Azzameen család legfiatalabb tagja a fiú-és lánytesó mellett, és mostantól besegítünk az árufuvarozó vállalkozásba. Történetünk akkortájt játszódik, amikor épül a második Halálcsillag. Kezdetben a gondokat a Viraxo család jelenti, ők az arrogáns konkurencia, illetve találkozunk kalózokkal is, akiket szintén miszlikbe kell aprítani. Idővel csatlakozni kényszerülünk a lázadókhoz, mert a birodalmiak megszállják bázisunkat, és innentől kezdve egyenes út vezet a Halálcsillag elpusztításához.

Fel akarok szállni!

A kezdőkép: kabinunkat látjuk, Emkay, a másodpilóta robotunk mindig jelen van, őt kell választani, ha igazi feladatot akarunk teljesíteni. Egy terminálon olvashatjuk e-mailjeinket (ebből is megtudunk egy-két dolgot arról, mi folyik körülöttünk), van egy ágy, ahol alszunk, illetve egy másik teremben gyakorolhatunk szimulátorban is, vagy itt játszhatjuk újra az előző küldetéseket. Hogy mikor mit kell tennünk, az szépen, szövegesen és térkép segítségével is el van magyarázva, így egyszerű a dolgunk. Indulás!

Ez már a játék! Bázisunk hangárját látjuk, egy Millennium Falconhoz hasonló űrhajóban ülünk (YT-1300, mondjuk Corellian Transport). Többféle külső nézetben is megcsodálhatjuk a bázist és hajónkat, akár egy-két dolgozó droid szemszögéből is, vagy madártávlatból, még magunkat is látjuk a pilótaülésben – sőt, körbe is tudunk nézni 360 fokban. Ettől lesz annyira filmszerű az egész később, amikor kinézünk a mellettünk repülő kisebb-nagyobb űrhajókra. Tíz éve a látványon dobtam egy hátast, annyira szép volt; a mai játékokhoz képest persze már kockásnak tűnik, de ez így lesz tíz év múlva a mostani játékokkal is.

Billentyűzetünk segítségével ki kell választanunk egy kis menüben, hogy mit akarunk tenni, például elindulunk, vagy visszatérünk az eligazításhoz. Ha ez előbbit választjuk, hajónk végre elemelkedik a talajról egy pici átvezető animáció kíséretében (ami olyan jól néz ki, hogy beivódik az agyunkba), aztán végre megkapjuk a vezérlést. Fontos tudni: az adott küldetés akkor ér véget, ha sikerül bedokkolni! Ha nem figyelünk és későn nyomjuk meg a szóközt, csúnyán el lehet ezt is rontani. Irány tehát az első „Nav Buoy” (ezek navigálnak minket a pályákon át), ahol hipersebességre váltva máris az adott küldetés helyszínére érkezünk. Jól néz ki, ahogy elmosódnak a csillagok és repesztünk a nagy kékségben.

A billentyűzetkiosztás szinte ugyanaz, mint az elődökben, lehet váltogatni az energiát, hogy a lézert töltsük vagy a pajzsot, eképpen veszítünk a sebességből; mindezek nagyon fontosak, mert lesznek olyan küldetések, ahol a sebesség fog számítani (akkor nehezebben találnak el, vagy érnek utol minket), például csak közel kell repülni egy objektumhoz, így azonosítva azt, tehát nem kell foglalkozni azzal, hogy visszalőjünk valakire. Még egy fontos dolgot kiemelek, amit később biztosan használni kell: az áruszállító típusú űrhajók lézerágyúit át lehet kapcsolni automata üzemmódba, így arra a célpontra lő, amit kijelöltünk (például egy hátulról felénk süvítő torpedóra).

Aki a későbbi pályákon nem akar folyton visszatérni a bázisra, hogy feltöltse a torpedó- vagy rakétakészletét, illetve nem akar bajlódni a lézer vagy pajzs töltésével, az használhatja a menüben bekapcsolható végtelen lőszer és sérthetetlenség lehetőséget, ám büntetésül nem kapunk kitüntetéseket, illetve nem lesz zene a játék alatt, ami azért rendesen alávág a játékélménynek...

A családi vállalkozás

Az első fejezetben leginkább csomagokat/konténereket szállítunk, összekapcsolódunk más űrhajókkal, illetve látunk másokat összekapcsolódni. Néha tiszteletét teszi a Viraxo család vagy egy-két kalóz, így van egy kis lövöldözés is, mint ízelítő, de az érzés nem ugyanaz, mint később a birodalmi űrhajók ellen csatázni. Minden küldetés után szerzünk egy trófeát (űrhajómaradványok, kardok, kulacs, érmék, ilyesmik), ezek aztán kabinunkat díszítik. Jópofa dolog ez, hiszen nem egy statikus képet látunk, átérezhetjük, mennyi feladatot teljesítettünk, és nem mellesleg segít felidézni a nagy csaták emlékeit is.

Csatlakozás a lázadókhoz

Már vártam, hogy mikor jön ez a rész. Kapunk egy jó kis renderelt videót, ahogy az otthonunkat/bázisunkat megszállják a birodalmiak, mi pedig menekülünk a lázadókhoz. Most kezd beindulni a játék!

Egy Calamari Cruiser lesz az új vezérhajónk, ami otthonunkat adja, meg is változik a kezdőkép. Mostantól felváltva kell majd családi és lázadó küldetéseket teljesíteni. Számomra kevésnek tűnt a történetszál magyarázása, nem nagyon éltem bele magam a dologba, hogy például meg kell menteni Antan nagybácsit -- valószínűleg azért, mert nem láttam, amikor fogságba esett. Mindezt szerintem átvezető videókkal meg lehetett volna oldani, enélkül úgy éreztem, csak megyek lövöldözni, mert éppen az a feladat.

Nemsokára szinte bármelyik űrhajóba beülhetünk (A-, B-, X-, Y-Wing, Z-95 Headhunter, Millennium Falcon), ez is nagy piros pont a készítőknek, hiszen kiskoromban sokszor azt álmodtam, hogy a kertből szállok fel egy X-Winggel... Ha nagyobb űrhajók -- például csillagrombolók -- kiiktatásában kell részt vennünk, nem csak menni kell felé és lőni a közepét, hogy majd csak felrobban, mert lassan fogunk végezni, lévén a pajzsa folyamatosan töltődik. Ilyenkor ki kell használni azt a lehetőséget, hogy a hajótest (hull) helyett a pajzsgenerátorokat választjuk célpontnak (ehhez azt a billentyűt kell nyomni, amin a vessző/pontosvessző/kérdőjel van), a torpedó majd odatalál. Ami még nagyon tetszett, hogy le lehet vadászni az ágyúkat a hajótestekről, onnantól kezdve azt nem védi semmi -- ez a részletesség sokat javít a hangulaton, hiszen nem csak úgy lő ránk az űrhajó oldalából valami.

Finálé

Végig érezhető a játékban, hogy a Halálcsillag elpusztítása lesz a végső célunk, akár a Jedi Visszatér című epizódban -- és meg is kapjuk ezt, ott fogunk harcolni a nagyok mellett mi is! Lando Calrissian bőrébe bújva gigászi küzdelemben milliónyi Tie Fightert kell kilőnünk, utána pedig berepülve a Halálcsillag egyik járatán (Death Star Tunnel Run) meg kell semmisítenünk annak reaktorát, egy az egyben, mint a filmben. Mindig lenyűgözött a filmbeli csata látványa és hangulata, többször is visszanéztem az utolsó félórát, ezért az, hogy az endori csatában ilyen közvetlenül részt vehettem, nagyon jó érzéssel töltött el.

Amikor barátainkkal felvesszük a narancssárga overallt

Internetes többjátékos módot a gameranger.com-on keresztül lehet indítani, a lehetőségek a következők: minimum két csapatot hozhatunk létre 8-8 fővel, aztán ezt lehet tovább osztani több csapatra, kevesebb fővel. Az összes létező kis űrhajó közül választhatunk (lázadó, birodalmi, kalóz, kereskedő), kivéve a nagy űrhajókat (csillagrombolók, fregattok, cirkálók) -- ezért kár, kipróbáltam volna, milyen Darth Vader zászlóshajóját vezetni... Sajnos nincsenek kooperatív küldetések -- ennek hiánya mindig nagy szívfájdalmam a játékoknál --, de azért össze lehet állítani bármilyen csatateret. Szóval, ha olyan kedvünk van, nyolc birodalmi csillagromboló ellen is harcolhatunk barátainkkal, csak ne felejtsünk el olyan űrhajóba szállni, amit fel lehet tölteni annyi torpedóval, amennyit ha egyszerre lőnénk ki, úgy bevilágítaná az egész világűrt, hogy a fényét még itt a Földön is látnánk...

Győzelem

Összességében tehát elmondhatom: az X-Wing: Alliance beváltotta a hozzá fűzött reményeket, legalábbis részemről mindenképp. Sztorimódban 8 fejezet, összesen 53 küldetéssel (lesz dolgunk bőven), melyeket a kornak megfelelő minőségű átvezető animációk fűszereznek. Kiváló zene és hanghatások -- pláne amikor elhúznak mellettünk a tie fighterek vagy egy-két lézersugár, amit sikeresen kikerülünk --, pazar dokkolások (végre nem csak úgy paff, és vége egy küldetésnek), családtagjaink, bajtársaink mögül a birodalmi vadászgépek leszedése, lavírozás a csillagrombolók között, egy-két utalás a filmbeli szereplőkre (-- ...the next Luke Skywalker -- Who? -- The guy who took out the Death Star...), az endori csata újrajátszása -- ezek azok a momentumok, melyek miatt úgy éreztem, az erő velem van.