Csillagidő 54303.1. Két évvel járunk a Domínium-háború után. Az Alfa-kvadráns népei ismét békében élnek, ennek egyik jele, hogy a Maelstrom-csillagködben új kolóniákat alapított a négy domináns hatalom, a Föderáció, a Klingon Birodalom, a Romulán Birodalom és a Kardassziai Unió. A Föderációs U.S.S. Dauntless, Galaxy osztályú csillaghajó feladata a Vesuvi-rendszer csillagja különös viselkedésének megvizsgálása, és utánpótlás szállítása az egyik ottani kolóniának, amikor a csillag váratlanul felrobban. A kolónia elpusztul, a kompban utazó kapitány meghal, a Dauntlesst pedig a parancsnoka menti meg, igaz a hajó súlyos károkat szenved. A jármű felújítása után az addigi parancsnokot kinevezik kapitánnyá, aki jól ismert legénysége élén elindul kisegíteni a bajba jutott kolóniákat, és kideríteni, mitől robbant fel a még fiatal csillag. Az igazi bonyodalmak azonban csak ezután kezdődnek...
És hogy ki ez a névtelen, hangtalan, arctalan kapitány? Nem más, mint mi! Igen, itt mi vagyunk a kapitány, akinek a szemén keresztül látjuk környezetünket, parancsokat osztogatunk, megmentjük a világot. Picard és a többiek elmehetnek a sunyiba, hiszen a játék végén büszkén mondhatjuk el magunkról: „Legenda vagyok”.
Egy Star Trek-játékban, amiben mi vagyunk egy csillaghajó kapitánya, mit is vár el elsősorban az ember? Természetesen azt, hogy lássa a ladikját, ha lehet, kívül-belül. A remek grafikus motornak hála előbbi miatt nem kell aggódnunk, míg utóbbi láttán már inkább kellemetlen hümmögést hallatunk. A játék során kétféle nézetben élhetjük bele magunkat az eseményekbe, melyek között a szóköz billentyű lenyomásával tudunk váltani.
Az egyik nézet, amikor a kamera a hajón kívül van, megcsodálhatjuk minden porcikáját, nem mellesleg a minket körülölelő világűrt, hajókat és állomásokat, az itt folyó tűzharcot. Én személy szerint a gyönyörű űrhajók és látványos harcok miatt szerettem meg évekkel ezelőtt a Star Treket, így el is várja az ember, hogy itt is hasonlót kaphassunk kézhez, és ebben nem kell csalódnunk. A hajók remekül néznek ki, néhol kicsit szögletesek, és ugye egy valós időben renderelt járgány messze nem olyan csodálatos, mint az eredeti modelljei, de panaszra nincs okunk. Minden hajót azonnal felismerünk (na jó, aki nekem első látásra megkülönböztet egy kardassziai Galort egy Keldontól, emelem kalapom), a burkolaton lyukak keletkeznek, pont ott, ahol sérül, és minél tovább tüzelünk arra a pontra, a lyuk annál nagyobb. Nincs is szebb látvány, ahogy repkedő Ragadozómadarunkkal telibe találjuk az Enterprise-t, és egy új, belső, üres teret dekorálunk neki. Ezt elkerülendő vannak pajzsok is, amik néptől függően kék, zöld, sárga, vagy lila színben izzanak fel fegyvereink ostromlására, melyek szintén a szivárvány színeiben pompáznak. Persze ha a tragacsot már nem tudja összetartani a fémszerkezet, eljön a vég, és látványos robbanások kíséretében darabokra hullik. Ha pechünk van, az ott is marad, mert bár élvezet nézni a repkedő trófeánkat, a további harc hevében kellemetlen érzés, amikor egy ilyen roncsnak ütközünk, és oda a fegyverzet egy része.
A másik lehetőség, hogy a kapitány szemszögéből figyeljük a hídon folyó eseményeket. A teljes beleélés érdekében, mint már fentebb említettem, sosem látjuk az arcunkat, mindig csak kapitánynak szólítanak, nem szólalunk meg, és a párbeszédeket is a hídon lévő tisztek folytatják. Az egérrel szabadon mozgathatjuk a kamerát, tulajdonképpen a fejünket forgatjuk ide-oda (csodálkozom néha, hogy nyolcszor körbeforgatva a kamerát egy irányba nem törik ki a kapitány nyaka), viszont a kapitányi székhez vagyunk rögzítve. Felállni nem tudunk, ha lenézünk, nem látjuk a testünket, valamint a párbeszédek során, ha úgy adódik, a kamera sose mutat minket. A hídon látható karakterek kissé vékonyak magasságukhoz képest, szögletesek, de végül is nem őket fogjuk nézegetni a játék során. Két híd van lemodellezve a játékban. Az egyik az Új Nemzedékben oly sokat látott Galaxy hídja, illetve a már csak az új filmekben látott Sovereigné, amik mind pontos másai a filmekben, sorozatokban látottaknak. Ott pedig a harcok során szikrázott minden, robbantak a panelek, füst ömlött a csövekből, amik ide is bekerültek; a kamera megremeg a torpedók becsapódásakor, a legénység kapaszkodik, hiszen nem akarják a padlót nyalni, egyszóval minden olyan, mint a filmekben.
Csillaghajónk irányítására két módszer kínálkozik, melyek közül az egyik csak a külső nézetben használható igazán. A belső nézetben a hajónk irányítása a tiszteknek adott parancsokkal végezhető el, akiket, hogy ne kelljen állandóan az egérrel forogni a heves akciók közben, az F1-F6 billentyűkkel könnyen, gyorsan elérhetünk. Az első Kiska Lomar zászlós, bajori származású, nála intézhetjük a hívások többségét, kormányozza a hajót, amikor nem harcolunk, és neki kell megadnunk, hogy éppen melyik rendszerben akarunk tanyázni. Őt követi Felix Savali hadnagy. Ő kezeli a fegyvereket, harci érzékelőket, illetve irányítja a hajót harc közben. A harmadik Saffi Larsen parancsnok, a hajó első tisztje, rangban eggyel alattunk van. Nála állíthatjuk be a hajó készültségét, tudhatjuk meg, mit is kell csinálnunk, kérhetünk teljes helyzetjelentést (ezt egyébként egyenként is kérhetjük a tisztektől), valamint ő kapcsolhatja a Csillagflottát. A bólián Solian Brex parancsnokhelyettes a következő a sorban, ő a főgépészünk (és szeret humoros megjegyzéseket tenni), nála finomhangolhatjuk a hajó energiaelosztását -- egyes rendszereket akár 125%-os teljesítményre is rábírhatunk --, emellett nála lehet megtekinteni a sérült és megsemmisült részeket, illetve megváltoztatni a javítási sorrendet (fontos tudni, hogy a megsemmisült rendszereket csak egy űrbázisban tudjuk megjavíttatni!). Az utolsó pedig Miguel Diaz parancsnokhelyettes, aki az érzékelőket kezeli. Kérhetjük tőle a teljes környék megvizsgálását, de akár egy konkrét tárgyét is, amely sokkal részletesebb információkat hordoz magában. Ha a kedves Olvasó figyelt, akkor feltűnhet neki, hogy csak öt embert említettem, de akkor kit hozunk elő az F6 billentyűvel? Ide a vendégtisztek tartoznak, akik néha csatlakoznak hozzánk hosszabb-rövidebb időre.
A csillaghajónkat természetesen külső nézetben is irányíthatjuk. Ekkor a QWEASD billentyűk nyomva tartásával adhatjuk meg, hogy a hajó melyik irányba forduljon, a sebességet pedig 0-9 gombokkal, illetve az egérgörgővel szabályozhatjuk. A fegyvereket az egér gombjaival süthetjük el, bal gomb a sugárfegyver, jobb gomb a torpedó, a középső pedig a speciális fegyver. Minden parancsot azonban nem lehet elérni billentyűkombinációval, így az F1-F6 gombokat használva itt is elérhetjük a legénységünk tagjait, nem kell visszaváltani a híd nézetbe a beállításokért. Mellesleg a látvány miatt valószínűleg inkább ezt a nézetet használjuk majd, főleg ha mi magunk szeretnénk a hajót irányítani, hisz belső nézetben ez lehetetlen, a képernyőn csak a célpontot látjuk olyan szögben, ahogy éppen rálátunk -- hacsak nem vagyunk annyira fanatikus rajongók, hogy átélés szempontjából csak a hídon keresztül figyeljük az eseményeket, és Felixre bízzuk az irányítást.
A harc könnyű kezelhetőségéért egy remekül összerakott, a Star Trek paneljein látható LCARS menürendszerhez hasonló felhasználói felületet kapunk. A bal felső sarokban jelennek meg a tisztjeinknek kiadható parancsok, ha úgy akarjuk, alatta az érzékelők által bemért hajók, tárgyak, pirossal az ellenségesek, kékkel a barátiak, szürkével a semlegesek. A plusz taktikai lehetőség itt jön be, ugyanis minden egyes hajó alrendszerekre van osztva, ezt egy egyszerű menüvel tekinthetjük át minden hajó esetén, így ha arra van szükség, akkor nekieshetünk az ellenfél fegyverzetének, érzékelőinek, reaktorának, vagy akár a hajtóműveinek, hogy aztán agyaggalamb-lövészetté varázsoljuk az egész csetepatét. Az alsó menüsorban láthatjuk a saját hajónkat, a pajzs erejét hat irányból, a sérült és megsemmisült rendszerek ikonjait (mindezek megjelennek a célpont hajókról is), illetve hogy melyik fegyverünk milyen töltöttségi szinten áll, és éppen melyikkel tudunk tüzelni, plusz még néhány apróságot. Egyedül a radarral vannak gondok, amely bár jelez mindent, de csak két dimenzióban, márpedig az űrben repkedve ki tudja, hogy ki milyen helyzetben van egymáshoz képest.
Már az intro alatt is ismerős, mégis új dallam lopózik a rajongók fülébe, nem is beszélve a menü és a játék további zenéiről. Mind olyan, amit Star Trekben még nem hallottunk, mégis ismerős érzéseket kelt, és illik hozzá (nem úgy, mint a Star Wars-játékokban, ahol már-már herótja van az embernek John Williams amúgy remek zenéjétől).
A játék során két ismerős szereplő is feltűnik, ők Jean-Luc Picard kapitány és Data parancsnok, akiknek az eredeti színészek kölcsönzik hangjukat, és remekül visszaadják a karakterek stílusát. A legénységünk tagjai is korrekt szinkront kaptak, s bár talán a hölgyemények nem fognak túl mély benyomást hagyni bennünk, a férfiak igen üde színfoltot jelentenek: Felix kellően harcias, Miguel élénken érdeklődő, Brex pedig vékonyka hangjával és csípős humorával fogja belopni magát a szívünkbe.
A játékban hallható egyéb hangok azonban felemás érzést keltenek a Star Trek-rajongók szívében, hiszen a fézerek, diszrputorok és torpedók hangja korrektül lett megcsinálva, mindennek sajátos hangja van, tehát alapvetően nem lenne semmi baj velük, azonban egyik sem a sorozatokból származik. Nem tudom az okát, hogy miért nem használhatták fel az eredeti hanganyagot, és kellett sajátokat csinálni (amik egyébként nagyon hasonlítanak az eredetire), de mint Star Trek-rajongó, hiányolom ezeket. Ha viszont elvonatkoztatok eme speciális nézőponttól, el kell ismernem, hogy a fejlesztők jól teljesítettek ezen a téren is.
Ha egyszer kivégeztük a sajnos lineáris, egyjátékos kampányt, és további akcióra vágynánk, illetve ki szeretnénk próbálni, mégis milyen a másik oldalon lenni, remek lehetőséget nyújt erre a szimulációs és a többjátékos mód. Az előbbi során mi magunk választhatjuk ki, hogy milyen hajón és hol szeretnénk harcolni, választhatunk a Galaxy és a Sovereign hídjai közül (sajnos többet nem kapott a játék, így érdekes dolog a méretes Sovereign hídban ülni és egy apró kis kompot, vagy egy kardassziai keldont vezetni), illetve választhatunk magunknak társakat és ellenségeket, akiknek egyenként beállíthatjuk, hogy milyen intelligensek legyenek.
Az igazi ász azonban a multiplayer móka! Hihetetlen, de ezzel a játékkal még manapság is játszanak az emberek interneten keresztül. Nem annyian, mint mondjuk egy Diablo 2-vel vagy egy Starcrafttal, de vannak azért még klánok is akadnak bőven. Vannak a szokásos Death Match, illetve Team Death Match partik, de van például bázisvédő játék is, ami hasonló a TDM-hez, csak itt az egyik oldalnak adott idő végéig egyben kell tartani az űrállomását. Továbbá rendkívül poénos, mikor tönkretesszük a haver érzékelőit, és így szemre próbál célozni, vagy kamikaze pilótát játszani.
A Star Trek: Bridge Commander tehát egy rendkívül szórakoztató, elsősorban Star Trek rajongóknak ajánlott űrhajó-szimulátor, de bátran próbálja ki bárki, aki kicsit is érdeklődik a téma iránt, vagy egy hosszú és tartalmas párharcot szeretne vívni a csillagok ölén, ami után a ferengik egy láda aranyozott latínumért próbálják megvenni a szeretett hajónkat. Próbáljátok meg lerázni őket!
És hogy ki ez a névtelen, hangtalan, arctalan kapitány? Nem más, mint mi! Igen, itt mi vagyunk a kapitány, akinek a szemén keresztül látjuk környezetünket, parancsokat osztogatunk, megmentjük a világot. Picard és a többiek elmehetnek a sunyiba, hiszen a játék végén büszkén mondhatjuk el magunkról: „Legenda vagyok”.
A hajó...
Star Trek
Az eredeti sorozatot Gene Roddenberry találta ki, és indította útjára 1966-ban, az NBC műsorán. A sorozat elsőre nem lett híres, azonban a holdraszállás után az emberek élénken érdeklődtek a téma iránt, és a sok ismétlés után vált a Star Trek azzá a legendává, amit ma ismerünk. A Star Wars sikere után elkészítették az első mozifilmet, 1987-ben pedig 100 évet előreugorva az időben hozzákezdtek az Új nemzedék című szériához. Összesen öt sorozatot, tíz mozifilmet és rengeteg játékot köszönhetünk ennek a címnek.
Az egyik nézet, amikor a kamera a hajón kívül van, megcsodálhatjuk minden porcikáját, nem mellesleg a minket körülölelő világűrt, hajókat és állomásokat, az itt folyó tűzharcot. Én személy szerint a gyönyörű űrhajók és látványos harcok miatt szerettem meg évekkel ezelőtt a Star Treket, így el is várja az ember, hogy itt is hasonlót kaphassunk kézhez, és ebben nem kell csalódnunk. A hajók remekül néznek ki, néhol kicsit szögletesek, és ugye egy valós időben renderelt járgány messze nem olyan csodálatos, mint az eredeti modelljei, de panaszra nincs okunk. Minden hajót azonnal felismerünk (na jó, aki nekem első látásra megkülönböztet egy kardassziai Galort egy Keldontól, emelem kalapom), a burkolaton lyukak keletkeznek, pont ott, ahol sérül, és minél tovább tüzelünk arra a pontra, a lyuk annál nagyobb. Nincs is szebb látvány, ahogy repkedő Ragadozómadarunkkal telibe találjuk az Enterprise-t, és egy új, belső, üres teret dekorálunk neki. Ezt elkerülendő vannak pajzsok is, amik néptől függően kék, zöld, sárga, vagy lila színben izzanak fel fegyvereink ostromlására, melyek szintén a szivárvány színeiben pompáznak. Persze ha a tragacsot már nem tudja összetartani a fémszerkezet, eljön a vég, és látványos robbanások kíséretében darabokra hullik. Ha pechünk van, az ott is marad, mert bár élvezet nézni a repkedő trófeánkat, a további harc hevében kellemetlen érzés, amikor egy ilyen roncsnak ütközünk, és oda a fegyverzet egy része.
A másik lehetőség, hogy a kapitány szemszögéből figyeljük a hídon folyó eseményeket. A teljes beleélés érdekében, mint már fentebb említettem, sosem látjuk az arcunkat, mindig csak kapitánynak szólítanak, nem szólalunk meg, és a párbeszédeket is a hídon lévő tisztek folytatják. Az egérrel szabadon mozgathatjuk a kamerát, tulajdonképpen a fejünket forgatjuk ide-oda (csodálkozom néha, hogy nyolcszor körbeforgatva a kamerát egy irányba nem törik ki a kapitány nyaka), viszont a kapitányi székhez vagyunk rögzítve. Felállni nem tudunk, ha lenézünk, nem látjuk a testünket, valamint a párbeszédek során, ha úgy adódik, a kamera sose mutat minket. A hídon látható karakterek kissé vékonyak magasságukhoz képest, szögletesek, de végül is nem őket fogjuk nézegetni a játék során. Két híd van lemodellezve a játékban. Az egyik az Új Nemzedékben oly sokat látott Galaxy hídja, illetve a már csak az új filmekben látott Sovereigné, amik mind pontos másai a filmekben, sorozatokban látottaknak. Ott pedig a harcok során szikrázott minden, robbantak a panelek, füst ömlött a csövekből, amik ide is bekerültek; a kamera megremeg a torpedók becsapódásakor, a legénység kapaszkodik, hiszen nem akarják a padlót nyalni, egyszóval minden olyan, mint a filmekben.
...csak annyira jó, mint a legénysége.
Modok
A Bridge Commander rendkívül könnyen átalakítható, ezért rengeteg modifikáció érhető el, melyek közül rengeteg érhető el a játék filefrontos oldalán. A legnépszerűbbek a Delta Quadrant Pack, DS9FX Xtended és a Kobayashi Maru – Remastered, melyek ismertetője, hogy több, különálló modot tartalmaznak egymással kompatibilissé téve, illetve rengeteg átalakítás van bennük. Ezekkel ráadásul Interneten keresztül is lehet játszani, és kiélvezni minden adottságát.
A csillaghajónkat természetesen külső nézetben is irányíthatjuk. Ekkor a QWEASD billentyűk nyomva tartásával adhatjuk meg, hogy a hajó melyik irányba forduljon, a sebességet pedig 0-9 gombokkal, illetve az egérgörgővel szabályozhatjuk. A fegyvereket az egér gombjaival süthetjük el, bal gomb a sugárfegyver, jobb gomb a torpedó, a középső pedig a speciális fegyver. Minden parancsot azonban nem lehet elérni billentyűkombinációval, így az F1-F6 gombokat használva itt is elérhetjük a legénységünk tagjait, nem kell visszaváltani a híd nézetbe a beállításokért. Mellesleg a látvány miatt valószínűleg inkább ezt a nézetet használjuk majd, főleg ha mi magunk szeretnénk a hajót irányítani, hisz belső nézetben ez lehetetlen, a képernyőn csak a célpontot látjuk olyan szögben, ahogy éppen rálátunk -- hacsak nem vagyunk annyira fanatikus rajongók, hogy átélés szempontjából csak a hídon keresztül figyeljük az eseményeket, és Felixre bízzuk az irányítást.
A harc könnyű kezelhetőségéért egy remekül összerakott, a Star Trek paneljein látható LCARS menürendszerhez hasonló felhasználói felületet kapunk. A bal felső sarokban jelennek meg a tisztjeinknek kiadható parancsok, ha úgy akarjuk, alatta az érzékelők által bemért hajók, tárgyak, pirossal az ellenségesek, kékkel a barátiak, szürkével a semlegesek. A plusz taktikai lehetőség itt jön be, ugyanis minden egyes hajó alrendszerekre van osztva, ezt egy egyszerű menüvel tekinthetjük át minden hajó esetén, így ha arra van szükség, akkor nekieshetünk az ellenfél fegyverzetének, érzékelőinek, reaktorának, vagy akár a hajtóműveinek, hogy aztán agyaggalamb-lövészetté varázsoljuk az egész csetepatét. Az alsó menüsorban láthatjuk a saját hajónkat, a pajzs erejét hat irányból, a sérült és megsemmisült rendszerek ikonjait (mindezek megjelennek a célpont hajókról is), illetve hogy melyik fegyverünk milyen töltöttségi szinten áll, és éppen melyikkel tudunk tüzelni, plusz még néhány apróságot. Egyedül a radarral vannak gondok, amely bár jelez mindent, de csak két dimenzióban, márpedig az űrben repkedve ki tudja, hogy ki milyen helyzetben van egymáshoz képest.
„Mé’ van hang a zűrben?”
Már az intro alatt is ismerős, mégis új dallam lopózik a rajongók fülébe, nem is beszélve a menü és a játék további zenéiről. Mind olyan, amit Star Trekben még nem hallottunk, mégis ismerős érzéseket kelt, és illik hozzá (nem úgy, mint a Star Wars-játékokban, ahol már-már herótja van az embernek John Williams amúgy remek zenéjétől).
A játék során két ismerős szereplő is feltűnik, ők Jean-Luc Picard kapitány és Data parancsnok, akiknek az eredeti színészek kölcsönzik hangjukat, és remekül visszaadják a karakterek stílusát. A legénységünk tagjai is korrekt szinkront kaptak, s bár talán a hölgyemények nem fognak túl mély benyomást hagyni bennünk, a férfiak igen üde színfoltot jelentenek: Felix kellően harcias, Miguel élénken érdeklődő, Brex pedig vékonyka hangjával és csípős humorával fogja belopni magát a szívünkbe.
A játékban hallható egyéb hangok azonban felemás érzést keltenek a Star Trek-rajongók szívében, hiszen a fézerek, diszrputorok és torpedók hangja korrektül lett megcsinálva, mindennek sajátos hangja van, tehát alapvetően nem lenne semmi baj velük, azonban egyik sem a sorozatokból származik. Nem tudom az okát, hogy miért nem használhatták fel az eredeti hanganyagot, és kellett sajátokat csinálni (amik egyébként nagyon hasonlítanak az eredetire), de mint Star Trek-rajongó, hiányolom ezeket. Ha viszont elvonatkoztatok eme speciális nézőponttól, el kell ismernem, hogy a fejlesztők jól teljesítettek ezen a téren is.
Pajzsokat fel, fegyvereket célra, fél impulzus!
Ha egyszer kivégeztük a sajnos lineáris, egyjátékos kampányt, és további akcióra vágynánk, illetve ki szeretnénk próbálni, mégis milyen a másik oldalon lenni, remek lehetőséget nyújt erre a szimulációs és a többjátékos mód. Az előbbi során mi magunk választhatjuk ki, hogy milyen hajón és hol szeretnénk harcolni, választhatunk a Galaxy és a Sovereign hídjai közül (sajnos többet nem kapott a játék, így érdekes dolog a méretes Sovereign hídban ülni és egy apró kis kompot, vagy egy kardassziai keldont vezetni), illetve választhatunk magunknak társakat és ellenségeket, akiknek egyenként beállíthatjuk, hogy milyen intelligensek legyenek.
Az igazi ász azonban a multiplayer móka! Hihetetlen, de ezzel a játékkal még manapság is játszanak az emberek interneten keresztül. Nem annyian, mint mondjuk egy Diablo 2-vel vagy egy Starcrafttal, de vannak azért még klánok is akadnak bőven. Vannak a szokásos Death Match, illetve Team Death Match partik, de van például bázisvédő játék is, ami hasonló a TDM-hez, csak itt az egyik oldalnak adott idő végéig egyben kell tartani az űrállomását. Továbbá rendkívül poénos, mikor tönkretesszük a haver érzékelőit, és így szemre próbál célozni, vagy kamikaze pilótát játszani.
Irány haza!
A Star Trek: Bridge Commander tehát egy rendkívül szórakoztató, elsősorban Star Trek rajongóknak ajánlott űrhajó-szimulátor, de bátran próbálja ki bárki, aki kicsit is érdeklődik a téma iránt, vagy egy hosszú és tartalmas párharcot szeretne vívni a csillagok ölén, ami után a ferengik egy láda aranyozott latínumért próbálják megvenni a szeretett hajónkat. Próbáljátok meg lerázni őket!
