Mi jut eszünkbe, ha meghalljuk, hogy egy játékban a muzsikáé a főszerep? Legtöbbünknek valószínűleg a jól időzített ritmusra történő gombnyomkodás, vagy esetleg egy adott dallam visszajátszása. A Hanging Gardens Interactive alkotása, a Sonority, viszont teljesen más irányból közelíti meg és használja fel a zene adta lehetőségeket, létrehozva ezzel egy igazán egyedi és különleges, logikára és sok-sok gondolkodásra építő kalandot.
Balladai homály
Kell-e egy kimondottan logikai játékba mély történet? Ha ezt valaki tőlem kérdezné, biztosan azt válaszolnám, hogy nekem egyáltalán nem fontos, hiszen nem az érzelmes/izgalmas/akármilyen sztoriért választottam, hanem az elgondolkodtató feladatok miatt, miközben a megoldás öröme visz előre. Ha akár 20-40 percet is ülök egy puzzle felett, nem biztos, hogy utána még a mesélésre is ekkora figyelmet tudok és szeretnék fordítani, így ilyenkor azzal is könnyen megelégszem, ha csak egyik pályáról a másikra oldom meg a rejtvényeket, amik maximum laza narrációval vannak összekötve. Akiknek viszont fontos, hogy legyen egy kiforrott alap, amiben elhelyezhetik a cselekményeket és a karaktereket, azoknak jó hír, hogy a Sonorityben, a nehéz fejtörők mellé szép körítést is kapunk, ami spoilerek nélkül, nagyvonalakban összefoglalva az alábbi. Kis kalandunk főszereplője Esther, aki egy igen kedves barátját, Batamát szeretné a zene erejével meggyógyítani. Tőle hallottunk erről a misztikus helyről is, amit bejárva, és titkait felfedve talán rálelhetünk arra a dallamra, ami ebben segít nekünk. Korlátozott keretek között, de bebarangolhatunk egy igazán érdekes tájat, párbeszédekkel és sok-sok információval tarkítva, miközben egyre nehezebb fejtörőket oldunk meg (a szemfüleseknek pedig még néhány gyűjtögetni való is akad).
Crescendo
Na de mit is ad hozzá akkor a játékhoz a melódia, ha nem a ritmusra, és nem is a dallamokra kell figyelnünk? Ebben a különös kis világban mindent a hangok mozgatnak, amiket, ha a megfelelő sorrendben helyezünk el, egymás után, akkor elhárulnak előlünk az akadályok. Ez egyszerűen hangzik, és az elején tényleg nincs is túlbonyolítva, viszont ahogy haladunk előre, úgy lesz minden egyre nehezebb. Kezdésnek csak egy hangszerünk és néhány szólamunk van, a végére viszont 4 eszközünk lesz, és ezekkel összesen 32 hangot tudunk megszólaltani, így igazán trükkös megoldásokkal is találkozunk. A játék logikai részére nem sok panasz lehet, egyszerűen zseniális, és összességében a megfejtések inkább épülnek „számolásra”, mint zenei ismereteinkre. Mindig, amikor már azt gondoltam, hogy a fejlesztők a lehetőségekhez képest mindent felhasználtak, és ennél kacifántosabb eredményt most már biztosan nem kaphatunk, jött valami újabb csavar.
Ha csak ez alapján kéne értékelnem, akkor bizony igen magas pontszámot tudnék adni, de – és ez egy hatalmas DE – a megvalósítás nem sikerült a legjobban. A játék mentségére szóljon, hogy a teszt a megjelenés előtt íródott, így azóta is volt némi idő kijavítani a bosszantó dolgokat, például a borzalmas kamerakezelést. A nézőpont fixált, és csak nagyon minimálisan lehet forgatni, így sokszor nehéz átlátni a pályát és a feladatokat, néha pedig még ezt a kicsi lehetőséget is elveszik tőlünk, így csak találgathatunk, hogy épp merre megyünk. Ennek köszönhető, hogy sokszor olyan helyen kötöttem ki, ahova beszorultam, és már csak az újraindítás segített.
Persze (főleg) egy logikai játéknak nem a precíz mozdulatokról és csodás grafikáról kell szólnia, de azért nem árt, ha a fejtörőkön kívül a technikai megoldásokkal sem gyűlik meg a bajunk. A műfaj rajongói viszont még így is tehetnek vele egy próbát, mert a feladatok tényleg nagyszerűek, és amennyiben a kamerakezelést orvosolják, akkor összességében egy remek agytornáztató alkotással leszünk gazdagabbak.
