Egy csipet történelem
A sorozatot jegyző Sucker Punch, amelyet manapság az InFamous széria alapján ismerhet a playstationös közösség, rengeteg elismerést zsebelt be már a széria első részével, ami a Sly Cooper and the Thievius Raccoonus címet viselte, és a fejlesztők dicséretére legyen mondva, hogy a Sly azon sorozatok egyike, amely részről részre emelte a színvonalat. Azonban a játék nem kapott akkora marketinghátszelet, mint mondjuk a Ratchet & Clank vagy a Jak & Daxter széria, ezért a pénzügyi siker is mérsékeltebb volt, és talán emiatt nem állította csatasorba a Sony az enyveskezű mosómedvét a következő generáción, a rajongók bánatára.
Ezért is volt nagy a bizakodás, amikor a Sanzaru Games kapta a megbízást, hogy 2010-ben ők is lovagolják meg az akkor nagy népszerűségnek örvendő HD-lázat, és cibálják magasabb felbontásba a PS2-n megjelent trilógiát. Az eredmény igen meggyőző lett, mert nem csak a tipikus „felhúzzuk a felbontást oszt' hozzácsapjuk a trófearendszert” metódust követték, hanem nem voltak restek hozzányúlni a textúrákhoz és az egyéb látványelemekhez sem -- a változás leginkább a Sly 3-nál figyelhető meg a legjobban. A rajongók is meg voltak elégedve, és egyúttal izgatottak is lettek, mert a Collection végén egy sejtelmes „Sly 4: ?” logó tűnt fel. Idővel kiderült az alcím is, így az eredetileg 2012-re ígért negyedik rész végül idén tavasszal jelent meg PS3-ra és PS Vitára egyaránt, cross-save és cross-buy funkciókkal.
Thieves in Time
Sly tehát idén visszatért, és végre nagyobb rivaldafényben részesült, mint a múltban (bár egy God of War: Ascensionhoz képest még mindig másodhegedűs). Sly Cooper származást tekintve egy mosómedve, aki egy ősi tolvajfamília leszármazottja, és előszeretettel hódol a családi hagyományoknak. Mindez egyedül elég unalmas és nehéz lenne még egy profi mestertolvaj számára is, ezért csapatban vág neki a kalandoknak, ahol az ész szerepét a kerekesszékes teknős, Bentley, az izomét pedig a rózsaszín víziló, Murray tölti be, akikkel már gyerekkorukban is ipari szinten űzték a csínytevéseket, csak akkor még a drága műtárgyak helyett beérték sütikkel is.
Az alapszituáció szerint Sly eredetileg felhagyott a bűnözéssel, hogy együtt maradhasson az Interpolnál dolgozó barátnőjével, Carmelita Foxszal, csakhogy egy napon a féltve őrzött családi ereklye, a Thievius Raccoonus könyv létére elég szokatlan dolgot művelt: kezdtek eltűnni belőle a Cooperek által évszázadok alatt lejegyzett tolvajtechnikák. Bentley megállapította, hogy a választ a múltban kell keresni, ezért a csapat furgonjába épített is egy időgépet, aminek a bekalibráláshoz kell egy korabeli tárgy. Az első darab egy kard, amit a jelenben kell elcsennünk egy múzeumból.
A változatosság gyönyörködtet
A jelennel együtt összesen hat koron keresztül ível át a csapat kalandja, amely nemcsak rendkívül változatos, de szerencsére nem is mondható rövidnek a mai felhozatalban: tíz-tizenkét órát minimum elrabol az életünkből a játék, ha csak szimplán végigszaladunk rajta. A három fő karakterhez a korok során kötelező jelleggel hozzácsapódik Sly egyik felmenője, akinek mozgáskultúrája és harcstílusa megegyezik a főszereplőjével. A mosómedvékről elmondható, hogy agilisek, a mindenkori Cooper Cane-t (ez egy „sétapálca”, avagy kampós bot, melynek az alapanyagát pár Cooper átértelmezte, megdobva ezzel a játékmenetet) jól kamatoztatják mind a platformelemek, mind a csetepaték során, míg Murray és Bentley leginkább másodlagos szerepet kapnak, mert egyikük sem képes megmászni az épületeket, oszlopokat, de a nekik szánt küldetések szintén izgalmasak és változatosak. A játék stílusát nehéz belőni, mert alapjában véve egy platformer lopakodós elemekkel, de ez változik minden küldetésben, és minden korban.
Haladunk a korral, ezért a Sanzaru Games (megjegyzem, nagyon helyesen) úgy gondolta, hogy a játékmenetet meg lehet szakítani minijátékokkal. Ezekben az a szép, hogy tökéletesen beleillenek a sztori vonalába, Bentley hackeléseit leszámítva nem is ismétlődnek, és rendesen megdobják a program amúgy is nagyszerű hangulatát -- én nem egyszer röhögtem fel az egyes szituációk alatt.
Ha netán úgy döntenénk, hogy egy kicsit lazulunk két misszió között, akkor neki is vághatunk felfedezni az adott kor városát. Szép dolog, hogy a helyszíneket szabadon bejárhatjuk és több dolgot is összegyűjthetünk kiruccanásaink során, az őröket kerülgetve. A terepen elszórva található egy halom Clue Bottle, amelyeket összegyűjtve kinyithatjuk az egyetlen helyi széfet, ha pedig nagyobb kihívásra vágyunk, akkor megpróbálhatjuk az ereklyéket időre eljuttatni a rejtekhelyünkhöz, amiért még szép pénzt is kapunk. Érdemes egyébként a küldetések során nyitott szemmel járni, mert nem csak a városokban helyeztek el Cooper-maszkokat a készítők, hanem a küldetések során is elszórtak egyet-egyet. Ha már szóba jött a pénz, akkor megemlítem, hogy Sly-t, Bentley-t és Murray-t a Thief.Net segítségével fejleszthetjük új harci mozdulatokkal és képességekkel, a mindennapi upgrade-re való betevőt pedig a tereptárgyak széttörésével és az őrök kifosztásával szerezhetjük meg.
Felemás érzések
Audiovizuális fronton már felemásan teljesít a produktum. A legelső dolog, amit a játékos meglát, az a grafika. A cel-shaded megvalósítás nem ismeretlen manapság, és nagyon jó, hogy a Sanzaru továbbvitte az elődök stílusát és csiszolt is a technológián. Az animáció példaértékű, a karakterek mozgáskultúrája gazdag, a növényzet hajladozik, a környezet élénk színekkel operál, és itt is minden változatos. Üröm az örömben, hogy a textúrák már nem annyira kidolgozottak, ami leginkább laposkúszáskor és a játék motorjával renderelt átvezetőknél szúr szemet. Mindez valószínűleg a többplatformos fejlesztésre vezethető vissza -- minden bizonnyal a fő szempontok között volt, hogy a nagygépes és a hordozható verzió ne üssön el egymástól. Nálam további mínuszt jelentett a víz animálatlansága, pontosabban kidolgozatlansága. A Cell vektormagjait előszeretettel szeretik alkalmazni vízszimulációra, ezt láthattuk már több játékban is, itt azonban erről szó sincs. A víz textúrája mosott, alacsony felbontású, ráadásul egy vízszinten egy folyásirány van, ami akkor vicces, amikor a folyó parttól partig hömpölyög, vagy amikor a zuhatag a semmibe veszik.
Hangzás terén már szerencsére sokkal jobb a helyzet, az aláfestő zenék betöltik funkciójukat, a fontosabb helyeken pedig felcsendülnek a jól ismert dallamok, ezek is egy lapáttal rátesznek a nagybetűs hangulatra. Olyan jól el vannak találva a kémfilmes beütésű zenék, hogy kedvem támadt volna csak emiatt egy jó kis pörgős kedvcsináló videót vágni, csak hát ehhez kellenek méregdrága rögzítők is, nem úgy megy ez, mint PC-n. A szinkront is nagyon eltalálták, hőseink folyton fecsegnek, lökik a poénokat, megjegyzéseket, megállás nélkül. Sly sem rest beszólni ellenfeleinek, a hangszínészek is maximálisan beleélték magukat a szerepükbe, nincs izzadságszaga az egésznek, mint manapság a mainstream játékok jó részénél.
Technikai megvalósítás terén szintén hagy némi kívánnivalót maga után a program. Egy bitet sem telepíteni fel a konzolra a mentéseken kívül, bár ez nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, mert veszettül sokat tölt a program. Tölt indításkor, tölt a mentés behozásakor, tölt a rejtekhelyre lépéskor, tölt a városba betoppanáskor, és képes tölteni a küldetések indulásakor is. Hát, én szívesen beáldoznék 3-5 GB szabad helyet, csak hogy gyorsabb legyen a betöltés, ez még a legkisebb tárhelyű SuperSlimeknek sem lett volna megoldhatatlan feladat. Ezt ellensúlyozandó a játékba bekerült a sztereoszkopikus 3D támogatása, amit a megfelelő tévékészülék segítségével ki is lehet használni.
Elrabolva
A Sly Cooper: Thieves in Time jól összerakott alkotás, a Sanzaru Games kihozta a témából, amit lehetett. Külön dicsérendő, hogy sikeresen át tudták venni a franchise-t -- bárcsak minden egyes sorozat így váltana fejlesztőgárdát! Utoljára ennyire elégedett a DmC-nél voltam, ott a Ninja Theory még jobban is vette az akadályokat, mert technológiai szinten meg tudták azt is oldani, amit a Sanzaru nem. A játék ettől függetlenül apró hibái ellenére is szerethető; aki egy kis változatosságra vágyik PlayStation 3-on, bátran tehet vele egy próbát. Ami még döntő érv lehet, hogy a Sony nyomott áron dobta piacra, ami annyit tesz, hogy tízezer forint alatt nyitott, és azóta egyes helyeken lejjebb is ment az ára, így bőven megéri a beruházást.
