A Digital Reality utóbbi évtizedeinek jelentős részét az űr- és egyéb stratégiák töltötték ki, így kissé meglepő volt látni legújabb játékukat, ami egy kizárólag letölthető formában kiadott versenycím, repülőgépekkel a főszerepben. Bár igyekeztem megerőltetni agytekervényeimet, a helyzet az, hogy egyetlen hasonló játék sem jutott az eszembe. Illetve rémlik valami az ősi 90-es évekből, meg mintha Xboxra is kiadtak volna egy hasonló játékot 2000 táján, de az átlag PC-s játékos bizonyára hiába ráncolja a homlokát, hiszen ez a műfaj sosem tört be igazán a köztudatba. Ezt a hatalmas űrt tölti most ki a DR legújabb fejlesztése, amely ugyan „csak” egy olcsóbb játék, ami elméletileg köszönőviszonyban sincs a nagy költségvetésű csodákkal, valójában viszont nagyon is szórakoztató darab, amit szó szerint lehetetlen abbahagyni. 

Repülj velem!

Sztori és hasonló botorság nincs, a játék egyből a lecsóba csap. Adott hét fejezet, bennük összesen 33 verseny, a cél pedig az, hogy ezek mindegyikét megnyerve összeszedjük a SkyDrift nyolc repcsijét, azok összes festésével. A recept egyszerű, mint a pofon: ahelyett, hogy a program valami fájdalmasan zagyva magyarázattal szolgálna a dolgok miértjére, inkább a gyűjtőszenvedélyünket veszi célba, hisz tudja, hogy ha nekiesünk a karriernek, hosszú ideig rabjai leszünk. 

A pályák szép nagy körökből állnak, rajtuk mindenféle veszélyes szakasszal, ahol elég egy pici figyelmetlenség, és máris a földbe csapódunk. Ráadásul ellenfeleink nem csak gyorsak, mint a villám, de amint tehetik, lőnek ránk, hogy egy jó kis dog fighttal tegyék emlékezetessé az első hely díját. A fegyverek és egyéb nyalánkságok (védőpajzs, javítás) power upok formájában természetesen számunka is elérhetőek, sőt, fel is erősíthetjük őket, ha két egyformán repülünk keresztül. Amennyiben inkább csak száguldani szeretnénk, a power upok erejét felhasználhatjuk a turbószint feltornászására, bár utóbbira a talajhoz közeli repülés is alkalmas. Szóval miközben versenyzünk és igyekszünk nem meghalni, vadásszuk is a többieket, és ha kell, taktikázunk a jobb pozíció megszerzése érdekében. Bár úgy tűnhet, hogy a SkyDrift nehéz játék, a fejlesztők észnél voltak, ergo ha meghalunk, egy pillanattal később szinte ugyanonnan folytathatjuk a versenyt. Ügyes trükk, így fele annyira sem lesz frusztráló a játék, sőt, épp ellenkezőleg, addiktívvá válik, és folyton arra ösztökél, hogy újra és újra nekiessünk egy adott körnek. Mindezen móka persze multiban az igazi, a matchmaking viszont a megjelenést követően még nehezen talált játékosokat, szóval jobb, ha a haverokkal próbálkozunk az ismeretlenek helyett.

Légcsavar

Tálalás terén a SkyDrift túlmutat a kis, letölthető játékokat övező sztereotípiákon. A grafika egyszerűen gyönyörű, akár a gépeket, akár az őrültre tervezett, Balu kapitányt is zavarba hozó pályákat nézzük. Egyedül talán a gépigény miatt moroghatunk egy picit: szép a SkyDrift, tényleg, de az azért túlzás, hogy egy ATI HD5770-en csak 1280x720-ban hajlandó kinyomni magából a 60 fps-t, ami egy versenyjáték esetén alapvető fontosságú a tökéletes élmény elérése érdekében. Még szerencse, hogy a remek zene elfeledteti minden bosszúságunkat, akkor is, ha az olykor irritáló hangú narrátor nem átall belerondítani az összképbe. Mindössze az irányítás miatt fájhat a fejünk, ugyanis billentyűzeten sajnos nem az igazi. A gombkiosztás ugyan rendben van, de a periféria egész egyszerűen kialakításánál fogva alkalmatlan rá, hogy élvezetessé tegye a repülést -- hiába, manapság minden gamernek kell egy gamepad. 

Mielőtt a végértékelésre térnék, muszáj megjegyeznem, hogy letölthető játék ellenére a Skydriftben van tartalom dögivel, mindent feloldani tízórákba telhet, még a legelvetemültebb Besenyei Péter-imitátoroknak is. Adott tehát egy jól összerakott, látványos, komoly szavatossággal bíró program, ami mindennek tetejébe még kuriózumnak is minősül. Aki épp beleunt a sok, túlságosan is epikus trilógiába, és alig várja, hogy kikapcsolódjon, nyugodtan ruházzon be a Digital Reality üdvöskéjébe, mert tuti nem fogja megbánni.