"Ugyan már Watson, ne legyen olyan értetlen!"

Mivel a játék a klasszikus kalandjátékok műfaját gazdagítja, az FPS-ekből ismert első személyű nézet kissé furcsa választásnak tűnhet. A teljesen 3D-s pályán lehetőségünk van a fix kamerabeállítások használatára is, de ilyenkor sajnos sok helyre nem látunk be, így én mindenképp az elsőre idegen first person nézetet javaslom. Maga a játékmenet főleg beszélgetésekre és puzzle feladványokra épül, a tárgyhasználat pedig bár jelen van, közel sem olyan jelentős, mint a legtöbb kalandjáték esetén. A helyszínek között egy London-térkép segítségével navigálhatunk majd, s azon belül különösen fontos szerepet tölt be a város Whitechapel nevű szegénynegyede. Történetünk 80%-a itt játszódik, és annak érdekében, hogy ez ne legyen unalmas, a fejlesztők az egész városrészt lemodellezték. Szabadon járhatunk-kelhetünk a koszos, századvégi utcákon, felkutatva a fontosabb helyszíneket, de ha nincs kedvünk a sok hajléktalan és bűnöző nézegetéséhez, egy kisebb Whitechapel-térképen bármikor az adott helyszínre teleportálhatunk. Szó mi szó, a készítők remekül megragadták a régi London hangulatát, és ezért nem egyszer választottam a gyors kattintás helyett a lassú esti sétát. Frissítő újdonság ez a point n' click műfajban, s bár korábban is láttunk már hasonlót a Holmes-játékokban, itt végre tényleg úgy érezzük, hogy megérte a tervezőknek befektetni az ötletbe.

"Türelem Watson, türelem!"

Sherlock Holmesot és segédjét, Dr. Watsont felváltva irányíthatjuk majd, napról napra levezetve a valódi eseményeket. Utunk az első utcalány halálától indul és millió kisebb kitérővel vezet bennünket a végkifejletig. Mivel a Hasfelmetsző által elkövetett gyilkosságokra való kizárólagos összpontosítás a játékidő drasztikus rövidségével fenyegethetett, nagyon sok kisebb ügyet passzíroztak a sztoriba, melyeket annak előrehaladta miatt kötelező lesz megoldanunk. Ezek ugyan nem lógnak ki az amúgy is művi pontossággal megkoreografált forgatókönyvből, de néha sajnos rendesen elvonják a figyelmünket. Nem egyszer vettem észre magamon, hogy abszolút elfeledkeztem róla, hogy éppen egy sorozatgyilkost üldözök. A beszélgetésekből adódó feladatok rémesen egyszerűek lettek, általában jól a szánkba rágják, hogy hová is kell mennünk, vagy kit kell megkeresnünk. Mivel a tárgyhasználat ki lett herélve, az egyedüli komolyabb nehézséget a logikai feladványok jelentik. Némelyik könnyű, egyik-másik fárasztó, de frusztrálóan nehéz vagy hajtépően idegesítő nem igen akad közöttük. Épp ezért kijelenthető, hogy a Sherlock Holmes versus Jack the Ripper a frissebb kalandok közül az egyik legkönnyebb, így azoknak is bátran ajánlható, akik félvén a sűrű elakadásoktól ez idáig idegenkedtek a műfajtól.

"Mi a fenét csinál, Holmes?"

Idáig szinte csak dicsértem a programot, de meg kell mondjam, hogy hiába jó, a remektől még mindig irtó messze van. Az első gondom a játék hangulatával volt, az addig oké, hogy a novellák és regények, valamint a klasszikus, Jeremy Brett-féle tévésorozat nagy hatással volt az alkotókra, de míg az előző részek ennél sokkal könnyebben feldolgozható esetekről szóltak, addig itt egy sorozatgyilkossal van dolgunk, aki ráadásul a valóságban is ölt. Ennek komolysága viszont sajnálatos módon nem jön át a monitoron. Az atmoszféra nem elég komor, vér sincs, sőt, még a holttesteket is csak egyszerű, "gyerekbarát" rajzok helyettesítik. A XIX. század végének társadalomkritikája és a remekül megírt párbeszédek való igaz, hogy nagyon sokat dobnak a játékon, de a borító kemény Sherlock Holmesjához képest a játék főhőse kiscicákat ment és boltosoknak segít rendet rakni üzletük polcain. Maguk a karakterek első látásra hozzák a bejáratott formát, de Holmestól ennél kicsit több cinizmust és szarkazmust várna az ember. Watson pedig... Hát, szerintem legyen annyi elég, hogy emberünk az eredetinél is értetlenebb néha. Még azt sem fogja fel, hogy a kopasz, izomagyú kocsmárosok nem szeretik, ha unos-untalan "barátomnak" szólítjuk őket.

"Az Isten szerelmére Holmes, vegyen már fel egy öltönyt!"

Mint azt már említettem, a játék teljesen 3D-s grafikát kapott, ráadásul még egy kis szabadságot is sikerült belecsempészni. Ehhez mérten pedig elvárható lenne, hogy a program jól nézzen ki, viszont ezen a fronton nem nagyon teljesített a Frogwares. A helyszínekkel nincs sok gond, meglehetősen részletesek lettek, viszont a karaktermodellek meglehetősen rusnyára sikeredtek. Több élet van bennük, mint a múlt hónapban bemutatott Still Life 2-ben, de valahogy kirínak a hátterek elől, fakók, és érezhetően mindnyájan kevesebb háromszögből állnak, mint a két főszereplő. Pozitívum viszont, hogy a motor támogatja a 16:9-es képarányt is, és plusz pont jár a sebességért is, Sherlock ugyanis rezzenés nélkül fog futni a gépeinken. Ezen felül pedig szintén örvendetes tény, hogy nem találkoztam bugokkal, ami manapság ritka dolog, és bizony meg kell becsülni. A szinkron tökéletes munka, a színészek mind egy szálig beleélték magukat a szerepükbe. Sherlock hangja eleinte kicsit túl magasnak tűnt, de később megértettem, hogy milyen jól passzol a játék által vázolt Holmes-karakterhez. Az utolsó, amire ki kell térnem, az a zene. Mestermű. Halk, néha észre se vesszük, de mégis belengi a szobát, és olyan hangulatot teremt, mintha csak belöktem volna a DVD-be a sorozat valamelyik részét.

"Szép munka, Watson!"

A Sherlock Holmes versus Jack the Ripper meglepően jó játék lett, ugyan nem tökéletes, de minden hibájával és hiányosságával együtt szerethető darab. A detektív rajongóinak és a szobakalandoroknak kötelező a kipróbálása, de mivel nem túl nehéz, azoknak is bátran ajánlhatom, akik még csak most ismerkednek a point 'n click játékokkal. Már várom a folytatást!