A 2000-es évek elején rengeteg játékos vált függővé a lopakodós, valós idejű taktikai játékoknak, a Commandos- és a Desperados-sorozatoknak köszönhetően. De ezek mellett említésre méltó még a Robin Hood: The Legend of Sherwood alkotás is, ami szintén nagyon jó értékeléseket ért el a sajtó és a játékosok körében is. A Desperados első része után a rajongók kicsit eltávolodtak a sorozattól, ugyanis nem nyújtotta már azt az élményt, mint a bemutatkozó epizód. A Commandos azonban sokkal szebb napokat élt meg, azonban itt is voltak jó (1-2) és kevésbé kiemelkedő részek. Egy időre teljesen eltűntek az ilyen típusú játékok, mígnem a Mimimi Games-nek köszönhetően visszatértek, és a fejlesztők bebizonyították a játékosoknak, hogy a mai trend-játékok mellett is van mit keresnie a műfajnak a piacon.
Ismeretlen vizeken
Első körben szögezzük le, hogy a Shadow Gambit kicsit eltér a Mimimi előző játékaitól, ugyanis a fejlesztők most elrugaszkodtak a realisztikus történelmi környezettől, és teljesen átálltak a természetfeletti, elátkozott kalózokra. Nem kell egyből megijedni, én személy szerint nagyon örülök, hogy meglépték ezt az irányvonalat, és mindenféle őrültséggel telepakolták a produkciót. A kalózok mindig is olyanok voltak az emberek szemében, akikről nagyon szívesen néznek filmeket és olvasnak, hallgatnak különböző feljegyzéseket. A Karib-tenger kalózai filmek után pedig ki ne szeretne Jack Sparrow kapitány vagy valamelyik antagonistája lenni? Mondhatni, hogy a fejlesztőcsapat ezzel a húzással is próbál újabb közönséget bevonni a játékaikba, hogy akiket eddig hidegen hagyott a téma, azok is tegyenek egy próbát az ilyen stílussal megáldott alkotásokkal. Egyébként a teljes játékidő alatt érezhető, hogy a csapat teljesen a szabadjára engedte a fantáziáját, kicsatolták a biztonsági övet, és padlógázt nyomtak egy teljesen új környezetbe. Mindez megmutatkozik az átdolgozott irányítástól kezdve, a nyitott küldetésstruktúrán és a természetfeletti képességeken át, egészen a gyorsabb, dinamikusabb játékmenetig.
Ez egy karibi parti
A történet ott kezdődik, hogy egy élőholt női kalóz, bizonyos Afia Manicato felett átvesszük az irányítást, aki a híres Mordechai kincsére pályázik. Ahhoz, hogy megkaparinthassuk a zsákmányt, első körben szükségünk van a volt kapitány, Red Marley nevezetű, szintén élőholt, beszélő hajójára. Onnantól kezdve, hogy a fedélzetre lépünk, a hajó központi szerepet foglal el a történetben. Ő lesz az összekötő kapocs a szigetek felfedezésében és a küldetések között, illetve magán a hajón is számos tennivaló várja a legénységet. Legénység? Igen, ugyanis egy hajó mit sem ér a bátor matrózok nélkül! A történet előrehaladtával szép sorjában kell felélesztenünk a hajó eredeti legénységét. A sorrendről viszont mi magunk döntünk, hogy kiket szeretnénk minél előbb a csapatban látni. Minden társunk felélesztése előtt részletes információt kaphatunk a birtokában lévő képességekről, aminek következtében könnyen meg tudjuk hozni a döntésünket (tipp: Toya kezdetben nagyon nagy segítség). Amikor visszahozunk valakit az életbe, egyből egy kis oktatópályán találjuk magunkat, ahol a játék teljes mértékben bemutatja nekünk a karaktert és a képességeit. Nagyon jópofa dolog ez a fejlesztőktől, hogy ne az éles bevetésen ügyetlenkedjünk egy friss csapattaggal.
A karakterek képességeit tekintve van itt minden, ami kell egy taktikai játékban lévő küldetés sikeres teljesítéséhez. Minden egyes matróznak megvan az általános képessége (pisztolylövés, késszúrás), és a speciális, csak rá jellemző tulajdonsága. Afia a mellkasában lévő kardjával nagy távolságban lévő ellenségeket tud pillanatok alatt teleportálással átdöfni. Toya varázslatos furulyája nagy távolságokra tudja elcsalni az őrt az aktuális helyzetéről. Teresa a bekötött szemű, vak mesterlövész bárhonnan képes leszedni az áldozatát. A fejetlen Quentin pedig a hátán lévő határtalan kincsesládájában, megszámlálhatatlan mennyiségű halottat tud elrejteni. A többieket nem sorolnám fel, mindenki fedezze fel maga, hogy mennyire viccesre, de ugyanakkor halálosra sikerültek a játszható karakterek! Ha a játékban elérünk olyan 85%-os teljesítettségi szintet, akkor pedig lehetőségünk van egy titkos, kilencedik bajtársat is feloldanunk, és beállítani a szolgálatunkba. A nevét inkább nem árulom el, legyen meglepetés mindenki számára!
Dead men tell no tales
A mondás úgy tartja, hogy halott ember nem beszél, de egy nyolc feltámasztott, átokkal sújtott kalózokból álló legénységnél ez nem mondható el. Az amúgy sem rövid játékidőt rendesen meghosszabbítja az úgynevezett Crew Tales és Captain Test játékmód. Ezeknél lehetőségünk van a legénységünk összes tagját jobban megismerni egy vicces, szórakoztató történettel megfűszerezve. Kik is ők pontosan, honnan jöttek, honnan ered a képességük, mik a vágyaik, illetve, hogy ki milyen kapcsolatban állt a legénység másik tagjával, és a volt kapitánnyal. Egy közös pontja mindenkinek van, mégpedig, hogy mindenki gyűlöli a játék ellenségeit, vagyis a Burning Maiden Inkvizíciót. Az Inkvizíció egy kultuszszerű, vallási fanatikusokból álló csoport, akik uralják a Karib-tengereket, vezetőjük pedig Ignacia. Az ő kezükből kell a hajót, vagyis a Red Marley-t is kiszabadítani, amit lefoglaltak kutatás céljából. Elkezdődik a verseny köztünk és az ellenség között, hogy melyikünk találja meg előbb a volt kapitány, Mordechai kincsét. A kaland során pedig rengeteg rejtvényt kell megfejtenünk, elhunyt társakat felkutatni, az Inkvizíció erődjeibe betörni, különböző dokumentumokat felkutatni, hogy mi érjünk előbb célba.
Kalandunk során Marley folyamatosan a rendelkezésünkre áll – ha baj van, rá mindig számíthatunk. A fejlesztők ugyanis a mentési lehetőséget beágyazták a történetbe, miszerint a hajónk folyamatosan képes megőrizni a karakterek emlékeit. Ha balul sülne el egy küldetés, vagy ha elkapnának minket, akkor Marley visszarepít az időben, arra a helyre az adott pályán, ahol a mentés készült. Nekem nagyon tetszett ez a megvalósítás, ugyanis a játékos úgy érzi, hogy egy folyamatos történetben van benne, amiben nincs semmilyen megszakítás. A bejárható térképek száma nem kevés, de nem is sok, viszont nagynak mondhatóak. A Shadow Gambit egy rendkívül rugalmas játék. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre több sziget válik elérhetővé, egyre több küldetéssel. Ez azt jelenti, hogy sokszor vissza kell látogatnunk egy korábbi pályára, más és más küldetést teljesíteni. Amikor először járunk egy új területen, akkor csak a pálya negyedét derítjük fel, majd a későbbiekben megismerjük a teljes szigetet egy főküldetés vagy egy mellékküldetés keretén belül. A csapatot, akikkel teljesíteni szeretnénk a feladatokat, mi magunk állíthatjuk össze, illetve mi szabjuk meg, hogy honnan szeretnénk indulni a kalandra is.
De hol a rum?
Sajnos a Shadow Gambit sem egy tökéletes játék. A játékban nagyon sok a küldetés, viszont a hozzá tartozó pályák mennyisége kevés. Kicsit unalmassá tud válni, ha háromszor egymás után ugyanarra a szigetre kell mennünk feladatokat teljesíteni. Illetve, ha már 20-25 órát is beleraktunk a programba, akkor meg már szinte kívülről tudjuk a járőrök ütemtervét, illetve, hogy egy-egy csoportot hogyan lehet a legkönnyebben kiiktatni. Ez az a pont, ahol a játék nagyon veszít a varázsából, hiába próbálják még úgy feldobni a fejlesztők, hogy hol nappal, hol éjszaka kell teljesíteni a feladatokat. A kamerakezelés is egy kicsit nehézkes néha. Természetesen itt is lehet a pályát 3D-ben forgatni, közelíteni/nagyítani, de mégis van egy-két szög, amikor az egér hajlamos nem arra a pozícióra kattintani, ahova szeretnénk. A konzolos változatban lehet egy kicsit rosszabb is a helyzet, mi PC-n teszteltük a játékot. A történettől sem kell csodákat várni, de fenn tudja tartani az érdeklődést, a karakterek beszélgetései és szófordulataik viszont nagyon szerethetőek. Továbbá bugokkal nem lehet találkozni, minden rendesen működik, nincsenek akadások, fps-droppok és hasonló idegesítő dolgok.
Mindent összevetve, a Mimimi csapata most sem okozott csalódást. A hangulat magával ragadó, a pályák vizuális kialakításai is nagyszerűek, sokat dob a látványon, ahogy látjuk, hogy teljesen más élővilág jelenik meg nappal és éjszaka, akik teljesen megtöltik valódi élettel a szigeteket. A hangokra, zenére sincs panasz, nagyon illenek a Karib-tenger hangulatához. A pályák repetitív jellegét leszámítva egy majdnem tökéletes játék vár a téma szerelmeseire, illetve azok számára is, akik szeretik a kalózos témát, ugyanis ők sem fognak csalódni a Shadow Gambit: The Cursed Crew-ban!
