Japán nemcsak a legkülönlegesebb, de egyben a legkülönösebb játékok hazája is, legyen szó a fizika törvényeit meghazudtoló és az emberi test határait feszegető – bár sok esetben inkább azt túllépő – mellméretekről, a teljesen abszurd, fura és érthetetlen szituációkról, vagy épp a már-már kissé groteszk koncepciókról. Ezek az alkotások alapvetően nem a nyugati közönségnek készülnek, viszont az igény Japánon kívül is megvan rájuk, még ha nem is feltétlen tömegek állnak sorba, teszem azt, a legújabb Senran Kagura-játékért, hogy időben lecsaphassanak az ölelőpárnás kiadására. Az ilyen jellegű címek általában több éves vagy konzolgenerációs késéssel érkeznek meg a szigetországon kívülre, és nincs ez másként a Genkai Tokki: Seven Pirates esetében sem.
Az eredetileg 2016-ban, a megboldogult PS Vitára megjelent játék idén Nintendo Switchre is ellátogatott, pár hónap késéssel pedig hozzánk is megérkezett Seven Pirates H címen. Történetünk egy Parute Kairi nevű ifjú kalózleányzóval veszi kezdetét, aki egy rejtélyes iránytű útmutatását követve hajózza a Monsupi-tenger vizeit a gazdagság és hírnév nyomában. Hirtelen azonban ráhuppan Otton, a fókára emlékeztető, perverzségét büszkén vállaló, és szemfedőként egy bikinifelsőt hordó szörnyecske. A lény a Parute alapos letaperolását követő konfliktus lecsillapodása után útmutatásokkal látja el a leányzót, és bevezeti a melltréning rejtelmeibe. Igen, jól olvastátok.
Ez ráadásul nem csupán egy pikáns minijáték, hanem a Seven Pirates H központi eleme és fontos mechanikája. A fokozatosan becsatlakozó újabb hölgy karakterek bögyörészésével ugyanis nemcsak melleik méretét vagy épp formáját alakíthatjuk kedvünkre, szike és szilikon nélkül, varázskezű plasztikai sebész módjára, hanem kvázi ezzel fejleszthetjük és erősíthetjük őket. Ha ez nem lenne elég, a kalandjaink során talált különböző tojásokat is az alulöltözött leányzók kebleivel kell feltörni. Ezek ráadásul, ha épp nem valami tárgyat vagy felszerelést – értsd fehérneműt – rejtenek, hanem csupán hétköznapi tojások, akkor élő diótörőnk mellein félreérthetetlen utalásként terül szét fehérjéjük.
Az eddigiek után talán nem meglepő, hogy a karakterek többsége egy globális ruhaszövet-válság vagy esetleg az elviselhetetlen hőség miatt – csak találgatunk – szinte alig visel valamit, és az sem sokat takar testükből, így a fanservice hiánya biztosan nem róható fel a játéknak. A leírtakból azt sem nehéz elképzelni, hogy milyen közjátékok, helyzetkomikumok és humor vár minket a játékban, melyben gyakorlatilag egy hajóval kell szigetek között lavírozva és azokon lehorgonyozva kincseket keresnünk, no meg körökre osztott harcokba bocsátkoznunk. Az összecsapások alapvetően jópofák, de elég fapadosak, az ellenfelek és a támadások is kissé fantáziátlanok.
Karaktereink kellő számú, sikeresen bevitt pofonnal vagy sebződéssel akár „izgalmi állapotba” is jöhetnek, melyben megnőnek értékeik, és különleges csapásokat is rászabadíthatnak ellenfeleikre. Titkos fegyverként bevethető továbbá az Otton Cannon, ehhez a szörnyecskét azonban addig kell kijelzőgyilkos módon izgatnunk, harcosaink ütemes taperolásával, míg számlálója el nem éri a 100%-ot. Az előrehaladás egyébként specifikus tárgyak gyűjtögetésével vagy ellenfelek legyőzésével járó küldetések teljesítéséből áll, melyekkel szép lassan a térkép egyre nagyobb részét fedjük fel.
A Seven Pirates H alapvetően egy, a maga abszurd módján, mókás kis alkotás, amiben azonban túlzottan is a fanservice felé billen a mérleg, vagyis inkább teljes mértékben arra épül az egész. A karakterek kidolgozása szép, a rajzolt elemek különösen jól mutatnak, a helyszínek viszont teljesen üresek és jellegtelenek, akárcsak a harcok. Alapvetően nem egy rossz játék, és ha valaki értékeli ezt a fajta humort, az biztosan jókat mosolyog a képtelen szituációkon. Mindazonáltal játékként sajnos – a taperolós mechanikáktól eltekintve – elég fantáziátlan, ezt pedig még a szépen dagadó keblek sem tudják elfedni.
