Hiszen hogyan is lehetne szokványos egy olyan stúdió, amely két év leforgása alatt legyártott egy sRPG-t, egy gyűjtögetés kártyajátékot, egy 3D platformert, és minimum egy, kifejezetten nőknek szóló visual novelt? Igaz, ezek nem mindegyike jutott el nyugatra, de ami igen, az se okozott maradandó, felejthetetlen élményt. És sajnos pontosan ugyanezt lehet elmondani arról a Root Letterről is, amely elvileg egy új fejezetet nyitna a Kadokawa-birodalom játékfejlesztői részlegének életben.
NEM CSENGET A POSTÁS
A Root Letter ugyanis egy nemrégiben alapított család első tagja: a jövőben bővülő famíliában két közös dolog is van. Az egyik, hogy mindegyik története egy misztikum körül forog, a másik pedig, hogy mindig ugyanazok a főszereplők, de egy teljesen új helyszínen, egy teljesen új sztoriban. Ez a sztori a Root Letter esetében egy levéllel indul - Fumino Aya a dolgai között kutakodva találja meg azt a nagy stóc papírt, amit egykori levelezőtársával, Ayával küldözgettek egymásnak 15 évvel korábban, míg a hölgyet egy nap el nem nyelte a föld. A nagy kutakodás közben azonban előkerül egy bontatlan üzenet, méghozzá egy nem túl bizalomgerjesztő szöveggel: "Megöltem valakit - meg kell bűnhődnöm a tetteimért." Egy normális ember valószínűleg sóhajtana egy nagyot, és menne tovább, de egy videojáték főszereplője inkább összepakolja a cuccát, és elindul Aya egykori otthonába, megpróbálva kideríteni, hogy mi történt a lánnyal, és tényleg valami szörnyű dolgot tett-e.
A probléma: Aya tényleg szőrén-szálán eltűnt, a múlt emlékeit pedig csak azok a többször emlegetett osztálytársai tudnák felidézni, kiknek nevét a lány ugyan sose írta le, de hagyott annyi nyomott, hogy meg lehessen találni őket. A második probléma: mindegyikük tagadja, hogy valaha is lett volna egy Aya nevű osztálytársuk...
CARMEN SAN DIEGO NYOMÁBAN
A Root Letter mellett mindenképp az szól, hogy felütése kifejezetten érdekes: misztikuma egyáltalán nem nevezhető a földről elrugaszkodottnak, és ami igazán pozitívum, az az, hogy nem szimplán egy visual novel, sokkal inkább egy interaktív történet, kalandjáték elemekkel. A nyomozás során alaposan ki kell faggatni a helyieket, meg kell találni az egyes helyszínek érdekes pontjait, rá kell bukkanni a sztorit előrébb görgető tárgyakra, és ha sikerült egy nagyobb információgombócot összegörgetni az egyes fejezetek végére, mindig egy intenzív kihallgatás következik, melyben az aktuálisan megtalált iskolatárs kifaggatása során talált ellentmondásokat kell feloldani, így találva meg az igazságot.
A játék ezen része egyértelműen a Phoenix Wright-szériát veszi alapul, és itt is meglepően szórakoztató és jól működő a rendszer, csak épp maguk a karakterek azok, akik meg se tudják közelíteni a Capcom által felállított minőségi szintet. Egyrészt mert meglehetősen sablonosak, másrészt mert általában borzasztóan néznek ki. Bár maguk a helyszínek tetszetősek és hangulatosak, a nyomozás során felbukkanó figurák úgy néznek ki, mint ha egy lelkes, de semmiképp sem tapasztalt manga rajongó művei lennének egy aktív Deviantart-oldalról - nem csak a harsány színválasztás és a halálig airbrusholt bőrábrázolás okán, hanem a teljes összhatást tekintve is.
Ezen persze túl lehetne lépni, azon viszont már csak nehezen, hogy a lokalizáció során nem sikerült megbirkózni olyan alapvető dolgokkal, mint a kontextus függő menük. Azaz: a beszélgetések során előre meghatározott témákban lehet kérdezősködni. Ha a párbeszéd során valami fontos információ hangzik el, az képes új lehetőségeket megnyitni, csakhogy ezt a játék nem jelzi - a menüben ugyanazok a feliratok várnak, annak ellenére, hogy az újabb rákattintás már teljesen új szövegeket eredményez, és így a továbbjutás felé vezető utat is megnyitja. Ez egy kizárólag a szövegekre alapuló játék esetében pedig ha nem is megbocsáthatatlan, de mindenképp kontraproduktív, és rengeteg elakadásba, egyhelyben toporgásba torkollik.
A Root Novel emiatt sajnos egyáltalán nem kiemelkedő vagy épp kihagyhatatlan. Szórakoztató, hangulatos, de lehetne sokkal jobb is, így viszont csak egy érdekes színfoltja egy olyan műfajnak, ahol mostanság gyakorlatilag félévente érkeznek az ennél sokkal jelentősebb, és ami fontosabb, maradandóbb művek - nem szerelmes levél ez, csak valami, ami nyugodtan maradhat egy kibontatlan borítékban.
