Még mielőtt a felvásárlást követő tisztogatás kietlen senkifölddé varázsolta, a Tumblr legszórakoztatóbb tartalmai az "éjszaka" született postok voltak, melyekben a valamilyen szer (vagy szimplán csak a fáradtság) befolyásoltsága alatt álló személyek filozofáltak, olyan fontos kérdéseket téve fel, minthogy milyen színű a tükör, vagy hogy lehet-e, hogy a kő valójában egy puha anyag, csak megkeményedik az emberi érintéstől? Körülbelül ilyen állapotban lehetett az a csapat is, amely annak idején – feltehetően – Super Monkey Ballozás közben megkérdezte, hogy "mi lenne, ha lenne egy tök ugyanilyen játék, csak épp a nyugati kultúra híres-neves alakjaival és... őrültebbnél őrültebb ötletekkel?". Ebből végül kész játék lett: a 2011-es Rock of Ages az akkor még javában dúló tower defense-lázat lovagolta meg egy rendkívül egyedi tálalással, pár egészen zseniális ötlettel, és egy olyan platformmal – XBLA –, amely az indie-forradalomért volt felelős. Persze a játék mögött dolgozó csapatnak sem kellett a szomszédba mennie a kreativitásért, hiszen a chilei ACE Team már az alapítása óta ontja magából az egyedibbnél egyedibb játékokat, de eddig a Rock of Ages mellett bizonyultak a legkitartóbbnak.
TÖRJ ÉS ZÚZZ
A Make & Break alcímet viselő új epizód ugyanis harmadszorra melegíti újra a formulát, megtartva mindent, ami eddig csak működött. Azaz műfaját tekintve ez továbbra is egy olyan tower defense, melyben egyszerre vagyunk támadók és védekezők, az adott küldetéstől függően. Minden fél rendelkezik egy kastéllyal, a feladat pedig még azelőtt bejutni a kapu áttörésével, mielőtt ezt az ellenfél tenné a saját oldalunkon. A palotáig vezető út viszont nemcsak veszéllyel, de halálos csapdákkal van kikövezve. A pályák általában rendkívül vékony, tekervényes folyosókból és emelvényekből álló labirintusok, melyek önmagukban is halálosak, hiszen körülöttük nincs semmi, csak végeláthatatlan mély szakadék, az irányított főszereplő pedig... egy kőgolyóbis.
Mármint részben: ez a golyóbis ugyanis nem mindig golyó (van például teljesen szögletes változata is...), és nem is mindig kő. A küldetések elején igazából mi magunk választjuk ki, hogy mivel próbáljuk legyűrni az ellenfél védelmét, alkalmazkodva a szituációhoz és a helyszínhez. Néha ugyanis sokkal hasznosabb egy folyamatosan olvadozó, de meglepően kemény hógolyót kigurítani, mint egy égő gömböt, de ez persze fordítva is igaz. A repertoár minden eddiginél hatalmasabb, a harmadik rész végére akár 24 lehetőség közül lehet választani, és ezek még a szokásosnál is elborultabbak – a bárányokból összetapasztott labda, az ököl alakú, ugráskor hatalmas hullámot keltő szobor, vagy a golyókat felfogó homoklabda mind-mind bevethető.
Ugyanakkor az első két rész ismeretében ez a repertoár csak félig lenyűgöző, pár apróságot leszámítva ugyanis szinte megegyezik az előzőével. És ez a gyanú sajnos később is felmerül, még ha ezt kezdetben sikerül is valamennyire elrejteni az új felépítésű, de az előző elvére építő térképpel, amely szó szerint az egész világot mutatja, csak épp kontinensek helyett a klasszikus mitológiák és a nagy birodalmak térképét rajzolva fel a csillagos égre. Ezek gyakorlatilag új tematikájú világok, melyeket kötetlen sorrendben lehet megnyitni. Ehhez csupán csak csillagokra lesz szükség, amit a missziók teljesítése után lehet bezsebelni, a teljesítménytől függő mennyiségben. Minden ilyen világ 4+1 feladatból áll – a +1 mindig az a bossharc, amely során az adott téma ismert történelmi alakjával (Caesar, Dzsingisz kán) kell összeakasztani a bajszot. Az ezt megelőző küldetések jobbára a már ismert szabályrendszert követik, azaz van időre menő verseny, párharc a gép ellen, és persze a fő attrakciónak számító tower defense rész.
ÉPÍTŐMESTEREK
Ennek során nemcsak zúzni, de építeni is kell: a meccs elején be kell tárazni (adott mennyiségű) fegyvert, amit két gurítás között lehet szabadon lerakni a saját kastély felé vezető útvonalra. Értelemszerűen ezen múlik a siker: egyrészt a rendelkezésre álló pénz lehető legjobb felhasználásán, másrészt a fegyvertár jó összeválogatásán, ügyelve arra, hogy ne feltétlen csak méregdrága vagy olcsó, de semmire sem jó eszközök álljanak rendelkezésre. Itt sincs túl sok meglepetés, szinte ugyanazt lehet használni, mint eddig (faltörő kost, szélmalmot, robbanóhordót, nyaktilót, mérges bikákat, ragadós teheneket, és még három tucat hasonlóan beteg eszközt), változatosságot így leginkább nem ez, hanem a térképek témabeli sokasága tud nyújtani, bejárva Kínát, Angliát, Skandináviát vagy épp a sarkvidéket.
A változatosságnak viszont ára van, és ez elsősorban a tálaláson mutatkozik meg: furcsa, de a három évvel ezelőtti Rock of Ages 2 lényegesen kidolgozottabb, részletgazdagabb, szebb volt. Talán azért, mert alapvetően egy kisebb történelmi korra koncentrált, vagy mert több fejlesztési idő állt rendelkezésre. Esetleg mert a Rock of Ages 3 nyitásának ez volt az ára: a legnagyobb újítása ugyanis az a pályaszerkesztő, amit már ezer éve követel magának a nép, az új epizód ezen a téren pedig nem okoz csalódást. A konzolos kontrollerek köré tervezett irányítás és kezelőfelület ellenére kifejezetten hatalmas a kreátorok szabadsága: amit a kampány felmutat, az kis túlzással teljes egészében rekreálható, de arra persze majd az idő adja meg a választ, hogy mit is lehet kihozni a rendszerből.
Az idő, ami kezd elhaladni a Rock of Ages 3 mellett: harmadszorra már közel sem tud annyira frissnek és viccesnek hatni, mint az első két alkalommal, és a játékmenet terén tapasztalható komolyabb újdonságok hiánya is azt bizonyítja, hogy a recept sajnos kezd eléggé elkopni. A pályaszerkesztő, a gazdag tematika és az e mellé rakott számtalan játékmód okán egyértelműen ez az eddigi legjobb Rock of Ages-epizód, minden másban viszont annyira avíttas, mint kőgolyóbist használni a hadászatban.
