Perpetum (auto)mobile
Visszatérve a játékmódokra, a hagyományos time trial driftelés és a körverseny mellett a kaszkadőr pályák és a rendőrkocsi aprítás jelentik a további üde színfoltokat. Előbbiben egy ugratókkal és félcsőszerű utakkal teli városrész egyik pontjából kell a másikba eljutnunk időre, kihasználva az ugratók biztosította légi közlekedést és a rendelkezésünkre álló másodpercek számát növelő, felszedhető bónusz egységeket. Ekkor látszik egyébként, hogy a fejlesztők mennyire arcadosra vették a figurát, hiszen itt egy-egy félresikerült ugratást követően a háztetőkön száguldva kell visszatalálnunk az aszfaltcsíkra. A rendőrös móka hasonlóan irreális: egy kamionnal kell minél több fogdmeg autót rommá törni egységnyi idő alatt. És bár a hatalmas behemóttal nem túlságosan nagy kihívás kipöckölni az útról ellenfeleinket, mégis igazi felüdülés pár óra koncentrált körözést követően egy-egy ilyen feladat.
Arcade játékról lévén szó a valós modellekről mintázott, ámde fiktív névvel ellátott autók fizikája messze áll a realitástól, mégis remek vezetési élményt nyújt a merőben eltérő módon viselkedő gépek úton tartása. A Street, Drift és Super kategóriába sorolt járművek kasztjuknak megfelelően reagálnak mozdulatainkra, az autóknak ténylegesen van súlya, érezni, hogy melyiket milyen ívben és sebességgel érdemes a kanyarba bevinni, sőt, még az összkerék meghajtás is korrektül kijön bizonyos járgányoknál. Mondanom sem kell, a törésmodellek elég jól néznek ki, és habár az elszenvedett sérülések következtében nem változik a gépek teljesítménye, de egy idő után a lángokba boruló motor bizony megadja magát.
És ami nem jó…
A Ridge Racer Unbounded még a rutinos virtuális versenyzőknek is tartogat kihívásokat. Az MI kifejezetten görény módon nyomja, nem ritkán a cél előtt pár méterrel képes legyorsulni vagy nemes egyszerűséggel kinyírni minket. Ráadásul a HUD-on semmiféle információt nem találunk arról, hogy a vetélytársaink éppen hol tartanak a pályán, így néha sajnos csak akkor vesszük észre őket, amikor keresztülhajtanak rajtunk, nekünk pedig esélyünk sincs azt kivédeni. Az épületek oldalán persze menetrendszerűen megjelenik feliratok formájában, hogy mennyivel van előttünk vagy éppen mögöttünk a következő ellenfél, de ez sajnos vajmi kevés a pontos tájékozódáshoz. Mivel egy összefüggő városról van szó, ezért az egyes versenyek bizonyos szakaszai megegyeznek, ami egy kis könnyebbséget jelent ilyen szempontból, mert az épületekről felismerjük majd az útvonalat, így számíthatunk rá, hogy hol kell majd gyorsítanunk, lassítanunk, driftelnünk. Ám nem árt vigyázni, mert nem biztos, hogy az aktuális versengésen is ugyanarra kell majd fordulnunk, ahol azt már egyszer megszoktuk.
Kicsit problémásabb, hogy a futamok bizonyos részei mintha szkriptelve lennének, ugyanis a pályák meghatározott szakaszain érthetetlen módon lelassulnak az ellenfeleink, hogy be tudjuk hozni őket. És amikor már azt hisszük, hogy végre sikerül elsőként befutnunk a célba, na, akkor általában mindig előkerülnek, hogy valami szemét húzással beelőzve elhappolják előlünk a hőn áhított helyezést. Huszadszorra már cseppet sem mókás a dolog.
De mindezek még beleférnek, hiszen a szórakozás élményt jelentősen nem csökkentik, ám ami mellett tényleg nem lehet szó nélkül elmenni, az az, hogy hiába gyönyörű a játék, a pályaívekből néha egész egyszerűen semmit sem látni. A textúrák túlságosan egymásba olvadnak, amin a gyorsulásnál megjelenő motion blur effekt csak tovább ront. Térkép nem lévén pedig csak a szemeinkre hagyatkozhatunk, aminek hátrányát főként esti fényviszonyok között tapasztaljuk majd meg: hunyoroghatunk rendesen, hogy vajon egy hajtűkanyar, vagy éppen egy épület tűzfala közeledik felénk vészes gyorsasággal.
Bármennyire is bosszantóak az RRU hibái, a játék amúgy sem rövid élettartamának mégis jót tesznek, hiszen egy adott pályán többször is végig kell majd száguldanunk, hogy az élen végezhessünk. És valamiért tényleg újra és újra nekiveselkedünk a dolognak, mert hiába a tucatnyi helyről kölcsönzött játékmenet, a klisés történet, az unalomig ismert utcai versenyzős atmoszféra, így együtt összerakva valahogy mégis működik. Aki Ridge Racer hangulatra vágyik az úgysem fog kibékülni az Unbounded új irányvonalával, és inkább előveszi majd a sorozat régi klasszikus darabjait, aki pedig kiegyezik némi nosztalgikus érzéssel, és egy élvezetes autóversenyzős játékkal, annak viszont jó választás lesz a Bugbear üdvöskéje.
