Nosztalgikusnak lenni egy olyan korszak iránt, melyben az ember nem is élt, meglehetősen furcsának tűnhet, kivéve, ha belegondolunk, hányan ismerik töviről-hegyire a második világháború kisebb-nagyobb ütközeteit, egyesek miként tudnak masinákat a nulláról felépíteni az ipari korszak hajnalából, vagy hogy bizonyos időközönként miért tartanak kisebb fesztivált a reneszánsz vagy épp a középkor imádói. Ez a rajongás sok esetben pedig fantasztikus dolgokat szülhet, ha olyan ember áll be mögé, aki nem csak átélni akarja mások emlékeit, hanem létrehozni a sajátjait. A nosztalgiahullám pedig lassan eléri a tetőfokát, hiszen idén januárban a Duskkal már kaptunk egy borzasztóan jó Quake-utánérzést, februárban egy gyakorlatilag minden ízében tökéletes Duke Nukem továbbgondolást, az Ion Maident, azt pedig a fene sem gondolta volna, hogy év végére egy alig 19 éves lengyel srác fog a most már műfajjá cseperedett retró shooterek kategóriájában brillírozni.
RETRÓ HULLÁM
A korábban felsorolt címektől eltérően a Project Warlock ráadásul nem is félkész állapotban, a Korai Hozzáférés programjának keretén belül követel magának helyet, hanem egy befejezett, már kész videojátékként, a megjelenés havában kizárólag a GoG-on keresztül. A furcsa exkluzivitásnak persze több oka is lehet: a GoG is lengyel, a retró shooterek eléggé kedveltek (a nem túl jó próbálkozások ellenére), a Project Warlock pedig elég könnyen el tudja adni magát. Igaz, ez a körítésről már nem teljesen mondható el, hiszen történetre egyáltalán nem futotta, de még csak keretbe sem nagyon sikerült foglalni az eseményeket. Annyi biztos csupán, hogy egy magányos boszorkánymestert irányítunk, aki varázslatok helyett elsősorban közel- és távolharci fegyverekkel irtja az ellenfeleket, korokon, érákon és helyszínek tömkelegén át, bejárva összesen 5 világ 60 helyszínét.
Ahhoz viszont már egyetlen pálya is elég, hogy nyilvánvaló legyen, a Warlockot elsősorban a Hexen és a Heretic inspirálta – eszeveszett tempójú játékmenete szó szerint egy kattintással vált a hagyományos lőfegyverek és a mágia alapú eszközök (vagy egyenesen a varázslatok) között, egy gazdag és változatos repertoárral segítve a démon- és lényirtás ipari szintű űzését. Az ellenfélkínálat pont ennyire gazdag, az egyszerű pókoktól és denevérektől kezdve a páncélos lovagokon át egészen a pokolfajzatokig terjed, és világról világra újabb és újabb kreatúrák kerülnek elő, akik természetesen egyre szívósabbak. Sőt, egy-két alkalommal még egyedi támadószekvenciájuk is van, és csak ezt kihasználva sebezhetők – például a páncéljuk lefejtésével, vagy a testüket védő pajzs eltávolításával. A világokat mindig egy hatalmas bossharc zárja, amely nem csak tematikailag passzol az adott mikrouniverzumhoz, de mindig teljesen új módját követeli meg a harcnak, mert ami az egyik főszörny esetében még működött, az lehet, hogy másnál már egyáltalán nem fog.
FUSSATOK, BOLONDOK
Erre erősít rá a visszafogott szerepjátékvonal is, amely alapvetően három kategóriára osztható. A fő csapásirány magáról a Warlockról szól: itt az erő, az élet, a lélek és a kapacitás között lehet pontot elosztani (ezzel növelve a HP-t, a támadást, a manát vagy az egyszerre cipelhető lőszermennyiséget), és még perk is vásárolható, amely permanens képességgel jutalmaz meg (gyorsabb gyógyulás, erőseb mágiahasználat vagy extra pont a szintlépésekkor). Emellett viszont a pályákon elszórt varázskönyvek megtalálásával új varázslatok is vásárolhatók, de a leghasznosabb a fegyverek fejlesztése. Nincs olyan eszköz, amit ne lehetne erősíteni, viszont a két felajánlott lehetőség közül kizárólag egyetlen nyitható meg, a másik örökre elvész. Ez nem szimpla sebzésnövelés, hanem az adott eszköz működésének drasztikus megváltoztatása. A pisztolyból például lassú, de brutális sebzésű Magnum, vagy tűzsebzéssel rendelkező golyószóró faragható. Bármelyik ágról is legyen szó, a fejlődés azonnal érezhető, és e nélkül szinte lehetetlen boldogulni.
A Project Warlock lenne hát a retró shooterek legjobbja? Közel sem, zenéje abszolúte feledhető, a Binding of Isaacet idéző art dizájnja kissé felemás, hangeffektjei elég olcsók, pályadizájnja labirintusszerű, de a csaták intenzitása, az egy percre sem nyugvó tempó, na meg az elképesztően változatos világok, fegyverek és ellenfelek kavalkádja miatt sokkal több, mint egy kezdő játékfejlesztő eddigi legjobb munkája. Tisztességes és élvezetes főhajtás egy felejthetetlen korszak előtt!
