Emlékeztek még a 2010-ben megjelent Singularity című, méltatlanul elfeledett és folytatás nélkül maradt FPS-re? Akkor máris tudjátok, hogy kiknek köszönhetjük cikkünk alanyát, a Prodeust. Nem, nem pontosan a Raven Software a tettes, hanem az onnan 2017-ben kilépett Mike Voeller és Jason Mojica párosa, helyesebben szólva az általuk életre hívott Bounding Box Software. A Kickstarteren sikeres gyűjtést maga mögött tudó projekt már rég felkeltette érdeklődésünket, majd a Steam korai hozzáférésű címei közt kezdte meg pályafutását, ahol már mi is megnéztük magunknak. Most pedig itt a teljes verzió, és nem mehettünk el mellette szó nélkül.
Retró shooter, nem vén shooter
Már csak azért sem, mert egyike azon retró shootereknek, melyekre érdemes figyelmet fordítani – ahogyan azt az Early Access teszt során megjegyeztem, egy, a lehető legjobb értelemben vett Doom-klónról van szó, és ezt természetesen a végső megjelenésre sem vetkőzte le. A tempó továbbra is hajmeresztő, manőverező képességünket pedig most már tovább fokozhatjuk a megnyitható duplaugrás és dash képességekkel, melyekkel egy egész sor addig elérhetetlen pontra juthatunk el. De nemcsak azért érdemes újra ellátogatni a korábbi helyszínekre, hogy a további fejlesztésekhez és keményebb fegyverekhez szükséges nyersanyagot új képességeink birtokában megszerezzük, elvégre, ha van hozzá affinitásunk, a globális ranglétrán is összemérhetjük tudásunkat a közösség többi tagjával. Erről árulkodnak a különböző „trial” pályák, amelyeken egy bizonyos fegyverrel a lehető leggyorsabban kell átszáguldanunk, hogy a végükön található jutalmat is bezsákolhassuk.
Az összeharácsolt nyersanyag-szilánkokat csak a térképen itt-ott fellelhető és meglátogatható boltokban költhetjük el, az ezekhez való ellátogatás procedúrája nagyjából felesleges kitérő, nem igazán értem, hogy miért nem lehetett ezt menüből megoldani. De megéri megtenni a plusz kilométereket, mert ugyan a végigjátszáshoz nincsen feltétlenül szükség az automata sörétesre, vagy az önirányító mikrorakéta-vetőre (persze magunknak teszünk szívességet), de a plazma-puskát és a már említett extra képességeket csak itt szerezhetjük meg, melyek hamar nélkülözhetetlen részét képezik arzenálunknak. Az alternatív tüzelési módok vegyes hasznossággal bírnak, némelyik fegyvernél nélkülözhetetlenek, máshol viszont kevésbé kerülnek majd elő.
A korai hozzáférés során méltatott pályatervezés mellett reménykedtem a magas színvonal megtartásán túl a kicsit változatosabb környezetben, melyet végül meg is kaptunk. Egy dimenziókon átívelő kalanddá vált a Prodeus, melyben két világ mindent elsöprő csatájának leszünk a kiegyenlítői. Persze nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a sztorinak, egy-két elejtett morzsánál többre nem is érdemes számítani, épp csak annyira, hogy magyarázatot kapunk a különféle szörnyetegek etnikai hovatartozását illetően. Apropó, szörnyek. A korai hozzáférés alatt talán kettő kivételével az összest láttuk, nagy újdonságok itt sajnos nincsenek, és továbbra sem az eszükért szeretjük őket, mert fejlődni sem igazán fejlődtek MI terén. Az egy-két ritkán előkerülő, marconább nagyfiút kivéve, minimális ismerkedést követően nem jelentenek különösebb fenyegetést, többségük kiszámítható, könnyen kicselezhető. Nehezebb fokozaton azonban nem sok hibalehetőségünk marad a brutális méreteket öltő sebzésük miatt.
Csak ránézésre öreg
A pixeles megjelenés csak a látszat, a Prodeus valójában egy modern motort használ, a retró látványt ügyes shaderekkel sikerült elérni. Ennek köszönhetően az eredeti külső is visszaállítható, bár véleményem szerint a játék báját éppen ez a megjelenés adja, melyhez modern effektek párosulnak. Hasonlóan régivágású a kezelőfelület minden eleme, de ezt is lehetőség van kikapcsolni, ha valaki zavarónak találná. Mindez együtt egészen egyedi atmoszférát teremt, melyet csak tovább fokoz az Andrew Hulshult által jegyzett hanganyag.
A játék szavatosságához nagyban hozzájárul a remekbe szabott pályaszerkesztő, mellyel ugyanazokat az eszközöket kapja meg a közönség, mellyel a fejlesztők is dolgoztak. Ennek segítségével akár teljes kampányokat is bárki megalkothat, néhány korai fecske pedig már most akad, és az erősen indító közösség pozitív előjel a jövőt illetően. Bár nem hibátlan alkotás, egy tisztességesen összerakott, profin kivitelezett, roppant hangulatos lövölde a Prodeus, mely mellett retró álcája ellenére sem érdemes csak úgy, démonirtás nélkül elmenni.
