Élet a szögesdrót árnyékában...

A történet főhőse Lewis Stone kapitány, akinek gépét egy balsikerű bevetés során a német légelhárítás lelövi, így a szerencsétlenül járt tiszt kénytelen egy náci hadifogolytábor vendégszeretetét megízlelni. A játékban őt fogjuk majd alakítani; feladatunk eleinte csak a túlélés, azonban hamar kiderül, hogy a környéken egy kutatólaboratórium működik, ahol egy új fegyver fejlesztése folyik, amelyet természetesen a szövetségesek ellen akarnak majd bevetni. A játék műfaját tekintve kalandjáték, de aki komolyabb harcra, fegyveres összecsapásokra számít, az rossz helyen keresgél: a játékmenet teljes egészében a rejtőzködésre, taktikázásra és lopakodásra épít, mi pedig általában a fegyver rossz oldalán tartózkodunk majd...

Amint megérkezünk egy táborba, mindig érdemes felmérni a terepet, megismerkedni a környezetünkkel és a többi fogollyal; a velük való kapcsolattartás kiemelten fontos, mivel sok múlik az általuk szolgáltatott információkon. Ezeknek általában komoly ára van: cigaretta, alkohol, ételkonzerv (egyszóval valamilyen csempészáru) mindig jó, ha van nálunk. Érdemes figyelemmel kísérni és betartani a táborok napirendjét is, mert a napi rutin során számtalan olyan területre is el lehet jutni, ahová egyébként nem tehetnénk be a lábunkat. Ráadásként az ilyen portyák során rengeteg hasznos dologra bukkanhatunk, amit később a barakkunkban tárolhatunk el, amely amellett, hogy éjszakai szálláshelyként szolgál, amolyan „bázisként” is szerepel: mint említettem, itt rejthetjük el és halmozhatjuk fel a begyűjtött javakat, készülhetünk fel a küldetésekre, és csak itt menthetünk

A játékidő jelentős részét a szökéshez szükséges infók begyűjtése fogja felemészteni, plusz egyes fogolytársaink is megbíznak néha egy-egy feladattal, amit a jó viszony miatt és a későbbi segítség reményében érdemes elvégezni. A történet előrehaladtával összefutunk majd a szökés előkészítésében segédkező személyekkel: a menekülési bizottság (általában rangidős tisztekből álló) tagjai komoly részt vállalnak a szervezésből, a tolvaj egyben orgazda is a csempészáruk adás-vételénél, az informátortól hasznos dolgokat tudhatunk meg a különböző épületekről, valamint az őrség mozgásával kapcsolatban. Minden táborban lesznek olyan karakterek, akiket felbérelve elterelhetjük az őrség figyelmét, elvonhatjuk erőiket egy-egy stratégiailag fontos helyről egy jó időben megrendezett csetepatéval, műbalhéval, eljátszott rosszulléttel. Vannak olyan strázsák is, akik egy kis baksis ellenében hajlandóak másfelé bámészkodni, mialatt mi valamilyen illegális, szabályellenes dologgal vagyunk elfoglalva.

A tájékozódásban segítségünkre lesz egy iránytű, illetve ama tábor térképe, ahol éppen vagyunk. Ezen láthatjuk és nyomon követhetjük a közelünkben posztoló, sétáló őrök mozgását, pillanatnyi helyét. Terveink végrehajtásában komoly nehézséget jelent, hogy alkalmazkodnunk kell a tábor életéhez: folyamatosan figyelemmel kell kísérni, milyen feladat van éppen folyamatban, illetve milyen feladat következik éppen a foglyok számára. Nagyon fontos, hogy minden gyülekezőnél jelen kell lenni: hiányzás esetén azonnal riadóztatják a tábort, ami gyakorlatilag azonnali lebukáshoz vezet, ilyenkor pedig minden nálunk lévő tárgyat, felszerelést, csempészárut elkoboznak az őrök, elesünk a begyűjthető bónuszoktól, és halmazati büntetésként az elkövetkezendő napokat egy sötét zárkában, vagy rosszabb esetben a rabkórházban tölthetjük...

Az előre eltárolt útvonalaknak hála az őrök mozgása viszonylag hamar kitanulható, azonban a küldetéseket a megfelelő sorrendben kell elvégezni, ellenkező esetben nem jutunk előre a történetben. Amint megvan a tökéletes terv és minden apró részlet a helyére kerül, akkor már „csak” annyi a szerepünk, hogy megfelelő pillanatban cselezzük ki az őröket, vessük át magunkat a kerítésen vagy húzódjunk árnyékba -- és szabad az út.

Száraz kenyér és feketeleves...

A készítők láthatóan nagy hangsúlyt fektettek a táborok modellezésére, két híres-hírhedt fogolytábor is szerepet kapott a játékban. A Stalag Luft tábor 600 kilométerre volt a svájci határtól és 300 kilométerre a semleges balti kikötőktől, ezért aki innen meglépett, annak különösen nehéz dolga volt, hiszen át kellett kelni szinte egész Németországon. A tábor azzal is rászolgált hírnevére, hogy amolyan kísérleti telepként itt próbálták ki a többi táborban később használt „szökésbiztos” technikákat. A másik híres fogolytábort a Lipcséhez közeli Colditz kastélyban rendezték be: innen az épület bonyolult felépítése miatt, illetve a megsokszorozott őrségnek köszönhetően még nehezebb volt a menekülés. Sajnos hiába az igyekezet egy autentikus környezet megteremtésére, a grafika igénytelensége helyenként nagyon sokat ront az összképen; az épületek poligonszegények, s bár a fejlesztők egyes helyszíneket igyekeztek részletesen kidolgozni, néha mégis üres díszletnek látszik minden. A srácok az egyhangúságba a napszakok váltakozásával igyekeztek némi színt vinni, de elég mulatságos, hogy mindig csak egy adott pályaszakaszon és adott időben zuhog az eső...

A táborélet ábrázolása sem sikerült túl jól: nem vagyok túl tájékozott a témában, de kicsi a valószínűsége, hogy a genfi konvenció napi háromszori étkezést írt elő a hadifogolytábor lakóinak. Érdekes megoldásnak tartom, hogy interakcióba csak a készítők által fontosnak ítélt tárgyakkal, emberekkel kerülhetünk; helyenként zavaró, amikor egy kétesélyes szituációban csak a készítők által megfelelőnek tartott eszközt használhatjuk -- például egy jó időben megtalált feszítővassal nem csaphatjuk le az előttünk álló őrt, hanem elsettenkedve mögötte-mellette csak a közeli ajtón árválkodó lakatot tehetjük ártalmatlanná. A kalandjátékoknál megszokott dialógusrendszer nem kínál semmi forradalmi újítást; én egyébként többet társalogtam mindenkivel, mert ha kimarad valami fontos momentum, ugrott a továbbjutás.

A játék harmadik nézetben játszható, de a kamerát manuálisan érdemes „rögzíteni”: alaposan be kell lőni az optimális helyzetet, mert elég barátságtalan dolgokra képes a rendszer. Sajnos minden igyekezetem ellenére sem tudtam normálisan beállítani, hajlamos volt beragadni a falakba, többször is előfordult velem, hogy olyan lehetetlen szögben állt, hogy egyszerűen nem tudtam, mi folyik körülöttem... A készítők egy belső nézetet is beépítettek, amely néha segített (főleg, ha fel kellett mérni egy pályaszakaszt), de általában csak rontott az egyébként is siralmas helyzeten. Az animációk elég közepesre sikerültek: a mozgás darabos és természetellenes, az pedig különösen kiábrándító, mennyire igénytelen némelyik karakter kidolgozása...

Hangok tekintetében viszont a játék remekül teljesít: a szinkronhangok nagyon jók; mivel a szövetségesek soraiban több nemzet képviselteti magát, külön öröm, hogy a készítők odafigyeltek arra, hogy ezek a hangok pontosak, élethűek legyenek. A játék komponistája, Christopher Slaski számos mozi- és tévéprodukcióban bizonyította már a tehetségét, és most sem okoz csalódást: a zene jól követi az eseményeket, ahol kell dinamikus, lopakodás közben pedig sejtelmesen szól a háttérben, mindennek köszönhetően néha valóban úgy éreztem magam, mintha egy kalandfilm szereplője lennék. A különböző zörejek, neszek, hangeffektek minősége is kiemelkedően jó; különösen tetszett a szívverés imitálása lopakodás közben: ahogy közelebb kerültek hozzám az őrök, úgy erősödött (szinte a torkomban dobogott a szívem), amint távolodni kezdtek tőlem, szép lassan lecsillapodott...

Az otthon melege...

A játék végére vegyes kép alakult ki bennem: örülök, mert a készítők egy olyan témához nyúltak, ami érdekes módon eddig nem sokak fantáziáját mozgatta meg; ugyanakkor szomorú is vagyok, mert a dolog nem egészen úgy sikerült, ahogy én szerettem volna. Sajnálom többek között, hogy a készítők a lopakodás javára teljesen száműztek mindenféle egyéb játékelemet, ahelyett, hogy igyekeztek volna megtalálni a megfelelő egyensúlyt az akció, a taktikázás és a settenkedés között. A játékmenet nagyon lassú, helyenként kifejezetten frusztráló: sokszor fordult elő, hogy elég információ hiányában képtelen voltam kitalálni, merre induljak tovább. A Prisoner of War sajnos sokkal lineárisabb, mint ahogyan elsőre látszik, és ez a „küldetés küldetés után” megoldás nem válik előnyére. Minden negatívuma ellenére mégis azt kell mondanom, hogy aki szereti az erőszakmentes, jó történettel kísért, lassabb játékokat, az szeretni fogja -- aki viszont csak egy világháborús csetepatéra vágyik, az nézzen más szórakozás után...