Már évek óta nem képezi vita tárgyát, hogy a videójátékok kreatív, újító szándékú vonalát az indie szcéna képviseli, hiszen számtalan kiváló, egyedi megoldásokat kínáló program látott napvilágot a radar alatt. A svéd székhelyű Wishfully első játéka már az ID@Xbox prezentáció során felkeltette az érdeklődésemet – leginkább a meglehetősen egyedinek tűnő vizualitása miatt, de az is sokat nyomott a latba, hogy a stúdió társalapítója, Adam Stjarnljus a Limbót és az Inside-ot nevezte meg, mint legfőbb ihletadót. A játék indítása után aztán hamar megválaszolásra került a kérdés, miszerint beváltotta-e a Planet of Lana a hozzá fűzött reményeket, a kis hősök grandiózus kalandja ugyanis pillanatok alatt levett a lábamról.
Világok harca
A történet – igazodva a színes-szagos látványhoz – egy meglehetősen idilli képpel indul: a mindössze 11 esztendős hősnő, Lana jókedvűen játszik nővérével, Ilóval, miközben a kicsiny közösség lakói teszik a maguk dolgát. A móka egészen a közeli erdőig (és a szüleik sírjáig) vezet, a csendélet azonban hamar szilánkokra hullik, „köszönhetően” a kék égbolton megjelenő idegen gépek armadájának, melyek nem csupán Lana szeretett testvérét ragadják el, de az egész kommunát is, pusztán romokat hagyva maguk után. A kétségbeesett főszereplő tehát elhatározza, hogy a masinák nyomába ered, és kiszabadítja népét az elnyomók fogságából – de ugyan mit tehetne egyetlen gyermek a technológiailag sokkalta fejlettebb idegenek ellen?
Egyedül természetesen semmit, a mentőakcióhoz viszont hamar csatlakozik a program imádnivaló négylábúja, Mui, aki nem csupán szerethető társnak (hovatovább: barátnak), de rendkívül hasznos segítségnek is bizonyul a történet során. Persze csak miután sikerült a bizalmába férkőznünk, például simogatással, amire külön gomb van a játékban (+10 pont). Mivel eddig még nem említettem, így lassan időszerű lenne kitérni arra, hogy mégis milyen műfajban indult a Planet of Lana. Nos, egy standard puzzle-platformerről van szó, amelyben nagy szerep jut az ugrabugrának és a különféle feladványok megoldásának, de közben nem árt elsajátítani a sunyulás képességét sem, amit az itt-ott fellelhető magas fűben tudunk bőszen gyakorolni. Harcba bocsátkozni értelemszerűen nem lehetséges (legalábbis a szó hagyományos értelmében véve), így idejekorán meg kell tanulnunk az időzítés fogalmát, hogy ne kerüljünk bele az ellenfelek (legyen az gép vagy a helyi fauna egy-egy morcosabb képviselője) látómezőjébe. Ez egyébként Muira is igaz, mivel (ellentétben mondjuk a The Last of Us Ellie-jével) itt bizony ő sem láthatatlan, így ha elcsípik, annak újrázás a vége. Apropó Mui: a fekete szőrgombóc nagylelkűen követ minket mindenhova, ugyanakkor egy gombnyomással megállíthatjuk, hogy csaliként szolgáljon, vagy épp rajta maradjon bizonyos (például fényt vagy elektromosságot biztosító) platformokon. De ezen túlmenően is nélkülözhetetlen a haladáshoz, hiszen befér olyan helyekre, ahova mi nem, plusz magasabbra is képes ugrani, hogy ledobhassa nekünk a mászásra alkalmas köteleket, vagy épp használja a különféle kapcsolókat.
A legnagyszerűbb képessége azonban az, hogy (az erre szolgáló fejlesztés megszerzése után) hipnotizálni tudja az ilyen-olyan lényeket, ehhez a mechanikához pedig egészen remekbeszabott feladványokat dobtak össze a készítők. Manipulálásért egyébként Lanának sem kell a szomszédba mennie, mivel egy bizonyos karkötő birtokba vétele után képesek leszünk átvenni az uralmat bizonyos gépek (például repkedő őrszemek és tárgyak mozgatására alkalmas mágnesek) felett, ami rátesz még néhány lapáttal a puzzle-ök sokszínűségére – így például már az ellenfeleket is legyőzhetjük bizonyos helyeken. A program egyik legnagyobb erénye, hogy bár idővel nehezednek a ránk váró kihívások és fejtörők, a készítők egy esetben sem estek át a ló túloldalára, így nagyrészt frusztrációtól mentes az 5-6 órás, teljesen lineáris kaland. Azonban kiváló játékmenet ide vagy oda, a Planet of Lana leginkább a prezentációjának köszönheti az értékelődobozban látható pontszámot.
Ha a képek mesélni tudnának
Pontosabban annak, hogy milyen nagyszerűen képes elmesélni egy sztorit pusztán a látvány segítségével. A játék ugyanis egyáltalán nem tartalmaz feliratozást, a kevéske párbeszéd során pedig csupán egy kitalált nyelvet hallhatunk, így a vizuális történetmesélés az egyetlen eszköz ahhoz, hogy felfogjuk az ok-okozati összefüggéseket. A program szerencsére maradéktalanul eleget tesz ezen vállalásának, hiszen az utazás során szép lassan világossá válik, hogy itt bizony egy csillagközi utazás áll a háttérben, és korábban egy fejlett civilizáció élt a bolygón, ami aztán a technológia áldozata lett. A befejezés ráadásul egy rendkívül pozitív üzenetet is rejt az emberiség jövőjével kapcsolatban, arról már nem is beszélve, hogy milyen jól rímel a Mass Effect 3 (egyik) fináléjára.
Magára a megjelenítésre csak egyetlen szó létezik: páratlan. A festményszerű helyszínek gyönyörű színei igazi wellness szolgáltatást nyújtanak a szemnek, a szélben ringatózó vegetáció pedig még a nyugodt pillanatokat is képes mozgalmassá várázsolni. Emellett a változatosságra sem igazán lehet panasz, mivel a sűrű erdő mellett megfordulunk többek között egy barnás árnyalatokkal dolgozó mocsárban (itt vesszük egyébként a leginkább hasznát Mui „megbabonázó” tekintetének), a letűnt civilizáció romjai között, sötét barlangokban, perzselő sivatagban és természetesen a gyilkos gépek modern táborában is. A káprázatos grafika mellé pedig nem kevésbé nagyszerű zenei aláfestést kapunk, melynek kapcsán elég csak annyit mondani, hogy Furukawa Takesi, a The Last Guardian komponistája felelt a dallamokért. Egy ízben ráadásul még az ének is felcsendül, ami a képsorokkal karöltve garantáltan felejthetetlen élmény biztosít mindenki számára.
Minden kezdet nehéz?
A Wishfully fiai és lányai bebizonyították, hogy egyáltalán nem. Ha minden debütáló alkotás csak fele ennyire lenne kiforrott és élvezetes, egy sokkal szebb világban élnénk, a Planet of Lana ugyanis szinte minden tekintetben kimagasló élményt nyújt. Olyan apróságokba ugyan bele lehetne kötni, hogy a derék hősnő a kelleténél többször kiabálja a testvére nevét, valamint a játék végső szakasza (különös tekintettel a „főellenfélre”) is kevésbé lett kidolgozott a többi részhez viszonyítva, de ezeket gond nélkül ellensúlyozza a rengeteg pozitívum. Lana és Mui kalandja egy igazi érzelmi hullámvasút, tele kreatív, pont megfelelő komplexitású feladványokkal, remek hangulattal és hibátlan prezentációval. Már most alig várjuk a stúdió következő játékát.
