Ezúttal nem szeretnék a One Piece-ről ömlengeni, hiszen megtettem már nem egyszer. A manga, illetve az anime nem véletlenül korunk egyik legmeghatározóbbja a saját műfaján belül. Sokak számára már most kult-klasszikus, számomra csupán egy roppant szórakoztató, kalandos történet, ami hajlamos ugyan néha kissé megtorpanni és a cselekményt tekintve leülni, de utána mindig erőre kap. Az anime szorosan a manga nyomában jár, jelenleg a legújabb, Wano országa vonallal, melyben hőseink a szamurájok és gésák világába tesznek kitérőt, hogy megdöntsék a világ négy legerősebb kalóza egyikének rezsimjét. Kaptunk már One Piece-játékokat korábban is, és bár a Pirate Warriors 3 nem aratott osztatlan sikert (főként a szaksajtó nem bánt vele kesztyűs kézzel), összességében tökélyre fejlesztette a musou műfajt, mi több, képében a maga idejében kis túlzással egy hibátlan programot kaptunk. Tonnányi fő- és támogató karaktert választhattunk, és a harcrendszert is rendesen átdolgozták. Egyedül a PC-s port hagyott némi kívánnivalót maga után, elsősorban a gyengén kivitelezett irányítás miatt.
Szerencsére a fejlesztők tanultak a hibáikból, azaz itt végre már nem kapunk idegzsábát a gombkiosztástól, és bár egy ilyen típusú játéknál még mindig erősen ajánlott a kontroller használata, végre az egér+billentyűzet kombó is működőképes szinten muzsikál. A megfelelő irányítás pedig kifejezetten fontos, hiszen a Pirate Warriors 4 akkora adrenalinfröccsel felöntött akció-bomba, hogy konkrétan csak a missziók közötti szünetekben enged meg a játékosnak egy szusszanásnyi pihenőt, de akkor is éppen csak annyit, hogy kicsit megtornáztassuk zsibbadásig nyüstölt ujjainkat. Már a 3. rész is meglehetősen pörgős volt, de ezt most szorozzátok fel legalább tízzel, és még azt is öntsétek nyakon 2 liter energiaitallal!
Kicsi nékem ez a ház…
Konkrétan már a legelső percben bedobnak minket egy heves csata kellős közepébe Alabasta sivatagos királyságában, minimális tutorial utasításokkal és tessék, zúzhatunk kedvünkre, sőt a pálya végén nem is egy, de mindjárt kettő boss vár ránk! Kissé fura, hogy a szalmakalapos kalózok többsége itt már jól ismeri egymást, azaz a sztori eléggé csapongó lett. Sok fontosabb esemény csak vizuálisan elevenedik meg, játszani nem fogjuk őket (például kimaradt a teljes Égi-sziget, a víz alatti csata a szteroidos halemberekkel, és Dressrosa szerelmes taktusai sem csendülnek fel). Csak a főbb eseményekre koncentrál a játék, és ez azért jó, mert így az új belépők is fel tudnak zárkózni, és a veteránok sem fognak nyafogni, hogy már megint ugyanazokat a jól ismert részeket tolják le sokadszorra a torkukon. A sztori egyébként 90%-ban Luffyra fókuszál, csak néhány küldetésben vehetjük át mások felett az irányítást, illetve opcionálisan választhatunk több kalóz közül.
Míg a World Seeker a mértékletesebb összecsapásokra épült, addig itt szó szerint kő kövön nem marad. Több száz ellenfelet ütünk fel a levegőbe egyetlen jól irányzott csapással, vagy rúgunk át a pálya ellentétes oldalára, miközben folyamatosan özönlenek a nyakunkba az újabb és újabb lecsapni való tengerészek vagy banditák. Külön kiemelném a terep rombolhatóságát (ez új feature a szériában), mert valami iszonyatosan látványosan oldották meg: komplett házakat omlaszthatunk össze azzal, ha hozzájuk vágjuk az ellenfeleket. Falakat törhetünk át, kisebb dolgokat zúzhatunk porrá stb. Persze senki nem hal meg, ez nem az a játék, csupán eszméletlenre pofozhatjuk szerencsétleneket.
…kirúgom az oldalát!
Háromféle ellenféltípus kapott helyet a 4. részben, akik közül a legérdekesebbek az Air Type-ba tartoznak, és a levegőt taposva vagy repülve küzdenek. Sokkal nagyobb szerepet kapott végre a dash, ami nemcsak a védekezésre szolgál, de remekül megtöri az ellenséges védelmet. A tisztekkel való küzdelem is megváltozott, immáron egy vaskos páncélhoz hasonlító védelem (haki) fedi habtestüket, aminek erősségét rögtön látni lehet. Támadás során kevésbé sérülnek, egészen addig, amíg fel nem törjük ezt a spéci védelmet – utána aztán könnyedén bucira verhetőek. Az összecsapások dinamikusak és tényleg villámgyorsak, úgyhogy egészen újszerű élmény püfölni opponenseinket. Sajnos a felgyorsult harcok hevét a grafika oltárán áldozták fel, mert bár a 60 fps atomstabil még konzolokon is, a látványvilág nem az a meseszép cel shaded élmény, amit megszokhattunk hasonszőrű feldolgozásoknál. A korábbi 37 helyett immár 43 harcost kapunk, egy részüket a sztori alatt, a többieket a Treasure Log küldetései után feloldva. A két nagyágyú, Big Mom és Kaido is irányítható a tengerurak közül, a részeges Yonko pedig még sárkányalakba is átváltozik! Szerencsére mindenki az animéből ismert hangján szólal meg, ami erőteljesen növeli a fan service-t.
A crew-rendszer a múlté, tehát már nem tudunk a csatamezőn magunkhoz csatolni másokat, így a közös támadások is elmaradnak. Azért teljes mértékben mégsem gyomlálták az egész szisztémát, nem-játszható formában párat megtartottak, és ezek a pályák végén crew-érmék formájában segítenek erősebbé válni. A képességek egy közös térképen érhetőek el, ahol általánosságban az összes harcost egyszerre lehet húzni, valamint külön lapon egyedi képességek is feloldhatók. Ehhez pénzre és speciális korongokra lesz szükségünk, de megéri, mert így könnyebben kipofozhatjuk kedvenceinket. Már csak azért sem lehet rögtön pálcát törni a játék felett, mert a kezdeti cuccokat pár óra után felváltják a széles kombó-hegyek és az olyan mindent átütő spéci támadások, mint például Luffy Gear 4 alakjai.
Az online az első pillanattól fogva szépen duruzsol (ilyesmi is elég ritka manapság), ahol a fokozatosan erősödő szinteken verekedhetjük magunkat egyre feljebb, egymást segítve, 2-4 fős csapatban. A Pirate Warriors 4 tényleges tartalma egy casual gamer számára kifut 10 óra játékidő körül, a fanok viszont – direkt megnézegettem a kártyáikat – az első héten beleöltek 50 órákat, szóval elmondható, hogy a Bandai szerencsére ismét nem nyúlt mellé (csak tudnám már feledni a szörnyű One Punch Man-t). A felgyorsult tempó miatt persze többnek is érződik a játékidő, de a követelmények is sokkal barátságosabbak lettek, illetve a korábbi részekkel ellentétben végre nem csupán egy grindfestet kapunk a pénzünkért.
