Öt esztendő telt el az eredetileg kizárólag Nintendo Switchre megjelent Octopath Traveler óta, melyben az Acquire méltó módon élesztette fel a JRPG-k legszebb hagyományait, melyek még a NES- és SNES-érák alatt csillogtak legjobban. A kincs, ami azóta már nincs, mondhatnánk. De nem így van, elvégre ma is születnek hagyományosabb darabok a műfajban, bár többnyire inkább az indie vonalon, sok esetben direktben RPG Makerrel összedobva. Ezek közül magasan emelkedett ki az Octopath Traveler, ami ugyan messze nem volt tökéletes, de a Tenchu óta mindenféle utat kipróbáló stúdió így is olyan élménnyel tette gazdagabbá a zsánert, mely már csak a megjelenítése miatt is emlékezetessé vált. Olyannyira, hogy később más platformokra is megjelenhetett, a folytatás pedig idén elkészülve már egyből négy gépen érhető el, én pedig gondolkodás nélkül vetettem rá magam.
Elárulva és elárvulva
Ezúttal is számos karakter közül válogatva indulhatunk el saját kis történetünkben, miközben megnézzük, hogy ki milyen múlttal, kiindulási ponttal rendelkezik, így esett a választásom Hikarira, a királyfira, aki éppen hadba megy, hogy győzedelmeskedjen ellenfelei felett, de bátyja, aki igazi hadvezér, nem mellesleg csak a fegyver szavában bízik, végül elárulja őt is és édesapjukat, a királyt is, aki ezért életével fizet. Hősünk elárvulva és elárulva (ráadásként egy régi társ is hatalomra cseréli barátságukat) útnak indul, hogy a lángoló várost elnézve bosszút esküdjön, majd a különböző helyszíneket járva, közben harcolva, fejlődve és egyre erősebbé válva másokkal is összeakad, akikkel segíthetik egymást a hosszú úton.
A vadnyugati helyszínen a pénz az úr, így a helyi fiúnak a bűnözőkkel gyűlik meg a baja, míg az erdőben egy leány történetét ismerhetjük meg, akinek édesanyja nagy táncos volt, de végül betegsége miatt idejekorán meghalt, így leánya legnagyobb vágya az, hogy egyszer a nyomába érjen, ezáltal boldoggá téve a kis falu lakóit, kik innentől követik őt a nagy megmérettetések során. Hőseink így bukkannak elő sorra, hogy aztán a nagy utazás részesévé váljanak, illetve személyes motivációkkal és küldetésekkel gazdagítsák a csapat kalandját. A harcok alatt persze mindegyikük kiveszi a részét az összecsapásokból, és bizony ismét itt jön elő az Octopath Traveler (2) egyik legnagyobb erőssége, méghozzá az a rendszer, amely a gyengeségeket helyezi előtérbe.
Merthogy hőseink más-más fegyvertípust használnak, az újabb és újabb lényekkel összeakadva pedig, a körökre osztott harcok során először ki kell tapasztalni, hogy melyik opponens ellen melyik eszköz a leghatásosabb. Emellett vannak speciális képességek, bajtársaink feltöltődnek a hirig során, sőt egy-egy nagyon erős támadásra is képesek, ha kellő ideje harcolnak. Persze különböző tárgyakat is be lehet dobni, van életerő-töltő és mindenféle mágikus bizgentyű, valamint az utazás során találhatunk és vásárolhatunk is új páncélokat, fegyvereket vagy tárgyakat, amik mind a túlélést segítik. Hiszen, ahogy mindig, egyre durvább területekre kerülünk, egyre keményebb ellenfelekkel, a nagyobb mérettel is szemléltetett, hatalmas erejű bossok pedig csak hosszú-hosszú harc során győzhetők le.
Mindenben jobb! Mindennél jobb?
Ahogy már említettem, az első Octopath Traveler is remek játék volt, csodálatos hangulattal és látványvilággal, amit egyedül a repetitívvé váló játékmenet rontott, valamint a tény, hogy a karakterek között semmi kapcsolódási pont nem akadt, csak úgy megjelentek, aztán mehettünk tovább. Nos, a folytatás lényegében mindenben maradt a régi, mégis mindenben jobb egy kicsit. Egyfelől a karakterek talán még jobbak és emlékezetesebbek, mindenkinek komoly egyénisége van, ami még jobban átjön a harcok során is. Nem mellesleg történetük is jobban ki van bontva, átéljük korábbi életük egy-egy pillanatát, majd ha már kellően erőssé váltak, velünk folytatják útjukat. Változatosabb talán a világ is, ráadásul minimálisan, de mintha még szebb is lenne. Már az előzménynek sem volt oka szégyenkeznie a HD-2D grafika kapcsán, de itt most még szebb minden – csodálatos, élettel teli vidékeket járunk, melyek minden szempontból eltérnek egymástól, egyéniségük van.
Éppen ezért talán az ellenfelek is változatosabbak egy kicsit, noha van visszatérő, illetve idővel természetesen itt is beköszönt a monotonabb farmolás, amikor megyünk jobbra-balra, hogy a random támadó ellenfeleket legyűrve még erőssebbé váljunk a főellenfélre, ami általában kellően szívós és szemét ahhoz, hogy néhányszor nekiálljunk a vele történő harcnak. De az a helyzet, hogy ez az egész recept, annak ellenére, hogy már ismerős, éppen olyan ízletes végeredményt eredményez, mint 2018-ban, sőt ezúttal tényleg megnyaljuk utána mind a tíz ujjunkat. A játékból 70 órát simán ki lehet sajtolni, így az árát is abszolút megéri, élményként nagyon különleges, fantasztikus zenékkel, avagy aki kicsit is kedveli ezt a modern retró dizájnt, illetve magát a zsánert, az bátran ruházzon be rá és álljon neki, mert az Acquire, ha nem is tett le konkrét újdonságot az asztalra, de egy kimondottan jó játékot javítgatott és fejlesztgetett olyanra, hogy valóban remek és emlékezetes élményt biztosítson. És ha már az útjaink összeérnek, miért ne hoznánk ki belőle a legjobbat?
