Ha valaki nem értené/ismerné a párhuzamot, akkor az 1993-as Cadillacs and Dinosaursról van szó, a Capcomtól, amit a boomer közösség velem együtt tűkön ülve várna már bármilyen modern platformra, amit szívesen kapcsolunk be. Még csak fel sem kell újítani, csak fusson hiba nélkül, és legyen kihúzva a modern kijelzőkre. Egyébként pedig az a helyzet, hogy a Data East 1991-es klasszikusával (Joe & Mac aka Caveman Ninja) val is ennyit kellett volna tenni, ha már egyszer a Microids a menüben is csak a minimálra vette a figurát. De neeem, itt bele kellett nyúlni a látványba is!
Vinni nő, ütni dínó!
Nem szégyen, én valahol az Etele környékén sok órát elütöttem anno a játéktermi gép mellett, mely két kőkorszaki szakit indított útnak, hogy szerezzék vissza a konkurens törzs és a mindenféle dinoszauruszok által elcsaklizott ősasszonyságokat (ha mind Joe és Mac társasága, akkor a két férfiembör jó fizikummal és állóképességgel rendelkezik). A mindenféle eszközt hajigáló emberkék aztán dinoszauruszok hátán, folyón keresztül, láva mellett rongyoltak végig a legvégső főellenfélig, hogy kiszabadítsák a nőciket. Közben folyamatosan ment le az életerejük, lényegében nemcsak a sebzéstől, ami különösen megnehezítette a kalandot, de a leölt ellenfelek által elhullajtott élelemmel mindig életben lehetett tartani a hősöket. Akik persze játszótárstól függően egyedül vagy kettesben is nekiindulhattak, utóbbi esetben értelemszerűen könnyítve a dolgot, hiszen kétfelé is tudtak hajigálni, valamint többet is sebeztek az ellenlábasokon. És lényegében ugyanezt kapjuk most is, 31 évvel később, a New Joe & Mac – Caveman Ninja képében.
A Toki-remakejéhez hasonlóan itt is egy rajzoltabb, rajzfilmesebb, de az én ízlésemnek például túl tarka-barka, olcsó mobilos játék látványát keltő grafikával sikerült megoldani a modernebb hatást, miközben a játék maga ugyanaz. És bár a főmenüben kiválaszthatjuk az extended verziót, ez lényegi és izgalmas újdonságot nem ad hozzá az eredményhez, csak megnöveli a hosszt, amire semmi szükség. Eredeti formájában ugyanis a Joe & Mac egy nagyon egyszerű arcade játék, ami 20 perc, csak éppen közben rengetegszer meghalunk, ami egyre inkább frusztrálja az embert. Ezt meghosszabbítani felesleges volt, lényegi érdem nélkül, mert így csak a frusztráció nő, illetve a monotonitás, miközben a fejlesztők semmi máshoz nem nyúltak hozzá. Az újaknak ezzel együtt semmi magyarázat, semmi könnyítés, semmi extra beállítás nem jár. Alapvetően a játék gyors bevételi forrásnak tűnik, semmi többnek.
Drágán mért nosztalgia
Pláne, ha azt vesszük, hogy 30 euróért (nagyjából 12 100 forint) ugyanazt kapjuk, csak átszínezve, kicsit lekerekítve, ami testvérek között is maximum 10 euró egy ennyire egyszerű arcade játéknál. Az a helyzet, hogy a minimum lett volna egy eredeti változat, az eredeti grafikával, “érmebedobálással”, és legalább a fiatalok is láthatták volna, mi ez az egész, honnan jött a két őskori (szoknya)vadász. Mert én ott voltam, imádtam, élveztem, ezért jó volt, nosztalgikus volt ismét leülni elé, de ezt sokan nem mondhatják el. Pedig a Joe & Mac megérdemelt volna egy rendes, igényes felújítást, hiszen a videójátékok történelmének egy ismert és elismert résztvevője, amitől lényegében még a Super Probotector: Alien Rebels (Contra III: The Alien Wars) is átvett egy keveset. Kár, hogy csak ennyire futotta. Akkor már inkább ajánlom Steamen a tavaly megjelent, kevesebb mint 6 eurós Retro Classix: Joe & Mac – Caveman Ninját Régen minden jobb volt?
