A játékiparnak mindig is érdekes részét képezték azok a projektek, amiket egy ember vagy egy párfős csapat készített komplett fejlesztőstúdiók helyett. Ilyen egyfejlesztős játék például Lucas Pope két alkotása, a Papers, please és a Return of the Obra Dinn is, amik bár elég minimalisták, így is be tudták rántani az embert remek hangulatukkal és jól összerakott játékmenetükkel. Leginkább ezekhez a címekhez tudnám hasonlítani a Nauticrawlt is, mely első látásra ugyan nem kínál sokat, de mégis remekül el lehet vele szórakozni. Nem árt azonban, ha vigyázunk: Andrea Interguglielmi alkotása vastagon rétegjáték, ami közel sem ajánlható mindenkinek.
Szökni csak precízen és szépen
A Nauticrawlban egy névtelen munkást alakítunk egy disztópikus társadalomban, akinek egy nap elege lesz a nemes házak szolgálásából, ezért úgy dönt, meglép egy ősi és misztikus szerkezet segítségével. Ez a gép az úgynevezett Nauticrawl, melynek a belsejében ülve védve vagyunk az amúgy mérgező külvilágtól, azonban ez az oltalom csak időleges. Elég egyetlen rossz mozdulat vagy megfontolatlan döntés, és járgányunk menthetetlenül elromlik, nekünk pedig nem marad más választásunk, a nagy piros gomb megnyomásával katapultálnunk kell a biztos halálba.
A Nauticrawl ráadásul nem is finomkodik, hanem bedob minket a mélyvízbe: új játék indítása után egyből ott találjuk magunkat a jármű irányítópaneljénél, előttünk számtalan karral, képernyővel és kapcsolóval, melyekről az égegyadta világon semmit sem tudunk, hiszen főhősünk sem ismeri a gépezetet. Épp ezért nincs más megoldás, próba szerencse alapon kell végigzongoráznunk a vezérlőpultot, és addig állítgatni mindent, amíg rá nem jövünk, hogy mi indítja, például a motort, vagy épp hogyan lehet hatékonyan elbújni az ellenséges lövegtornyok elől. Kezdetben persze jó eséllyel nem tudunk majd mindent megoldani, és emiatt meg is halunk, de új játékot kezdve, a régi tudásunkkal felvértezve azért folyamatosan lehet haladni a járgány beüzemelésével, plusz a gép is segít, még ha nem is sokat. Érdemes például folyamatosan figyelni a műszerfalon villódzó fényeket és a központi számítógép (már ha sikerül bekapcsolni) kiírásait, ezekkel nagyban megkönnyíthetjük az életünket.
Talán már a fentiekből is kitűnik, hogy a Nauticrawl nem egy mozgalmas játék: lényegében végig egy irányítópult előtt ülünk, miközben azon morfondírozunk, mégis mit kéne máshogy csinálnunk, hogy ne haljunk meg legközelebb is. Ugyanakkor a játéknak egyrészt van egy nagyon erős atmoszférája a gép folyamatos recsegésével, a mérgező kinti világ neszezésével (egy jó füles erősen ajánlott a teljes élmény érdekében), másrészt pedig nincs is jobb érzés annál, mint amikor hosszas gondolkodás (és nem egy halál) után végre sikerül mozgásra bírnunk az ősi gépezetet.
Ínyencek előnyben
A Nauticrawl tehát a maga nemében egy igencsak érdekes és egyedi játék, azonban mégsem ajánlható nyugodt szívvel mindenkinek: az akció teljes hiánya, az egyetlen műszerfalra korlátozódó játékfelület és a sokszor kicsit nyögvenyelős próbálgatás sokaknak elveheti a kedvét Andrea Interguglielmi alkotásától. Ha viszont bejönnek a minimalista hangulatú programok, bátran tegyél egy próbát ezzel is, nem fogsz csalódni.
