A Monstrummal először pontosan egy évvel ezelőtt találkoztam, amikor wilson megpendítette, hogy van ám itt egy érdekes és ígéretes horrorjáték, nosza, talán megérne egy próbát. Az akkori, borzasztóan korai változat vegyes érzéseket keltett bennem, a végleges program pedig meggyőzött arról, hogy a pályatervezést nem véletlenül végzik emberek számítógépek helyett.
Ahogy esik, úgy puffan
A Monstrum egy belső nézetes túlélőhorror, melyben a főszereplő egy elhagyatott hajón tér magához, valamikor a ’70-es években. Fogalma sincs róla, mit keres a helyszínen és mi történt a legénységgel, igaz, ideje sincs gondolkodni, lévén egy fertelmes, veszélyes szörnyeteg lohol a nyomában, mely ellen képtelenség felvenni a harcot.
A feladat annyi, hogy a három lehetséges menekülési útvonal közül az egyiket kiválasztva kereket oldjunk a hajóról. Vagy a mentőcsónakkal lépünk le, vagy a hajón található mini-tengeralattjáróval, esetleg helikopterrel. Bármelyik járműre voksoljunk is, be kell üzemelnünk azt, és ha sikerrel járunk, nagyjából fél óra alatt be is fejezhetjük a Monstrumot.
Noha a harmincperces játékidő még egy 15 eurós program esetében is nevetségesen kevés, a Team Junkfish alkotásában az a pláne, hogy minden végigjátszáskor teljesen új pályaelrendezést kapunk. A procedurálisan generált hajó így soha nem lesz ugyanolyan, a játékosnak pedig újra és újra fel kell kutatnia azokat a tárgyakat és nyomokat, melyek segítségére lehetnek a meneküléskor. És ez még nem minden: a programban háromféle, egymástól teljesen eltérően kinéző és viselkedő szörny kapott helyet, akik közül szintén véletlenszerűen sorsolja ki a program azt a rémséget, „aki” a következő etap során üldözni fog bennünket.
Cseberből vederbe
Elméletben ez egy jó megoldás a bevezetőben is említett problémára, miszerint a horrorjátékok egy idő után monotonná, kiismerhetővé válnak. Hiszen itt minden végigjátszás más és más, az ember pedig tényleg soha nem tudhatja, hogy épp melyik lény vadászik rá, és hová kell mennie ahhoz, hogy életben maradhasson.
Van azonban egy bökkenő: a Monstrum annyira random, hogy képtelenség tanulni a hibáinkból, vagy épp hatásos stratégiákkal előrukkolni. A szörnyek viselkedése sem ismerhető ki rendesen, hisz simán előfordulhat, hogy valamelyikkel huzamosabb ideig nem találkozunk. A helyszínek pedig, bár megtartják klausztrofób jellegzetességeiket, teljesen hihetetlennek tűnnek; azért ha valaki járt már nagyobb hajón, fél óra játék után csak röhögni fog a nevetségesen keszekusza folyosókon és helyiségeken.
A kacagás persze csak addig tart majd, míg bele nem fut az ügyeletes fenevadba, esetleg elevenen megfő az egyik lyukas csövön kilövellő forró gőztől, netalántán beleesik egy aknába – mindezt teljesen véletlenszerűen. És itt van a kutya elásva: a Monstrum nemcsak, hogy kitanulhatatlan, de frusztráló is, ahelyett pedig, hogy a játékos félelmet érezne, inkább csak idegeskedik a program butaságain.
Egy szörny mind felett
Kár a Monstrumért, mert egyébként minden más nagyon rendben van a játékkal. A grafika szép, a környezet kellően riasztó, a hangulat pedig egészen kiváló… lenne, ha maga a játékmenet nem szúrná el az összhatást. Sokkal jobb lett volna, ha a fejlesztők hagyják a csudába ezt a procedurális generálósdit, és inkább rendes sztorit, pályákat, meglepetéseket programoznak. Lehet, hogy akkor a Monstrum is egyszeri szórakozást nyújtana, akárcsak a többi hasonló alkotás. Az az egy alkalom azonban megérné a befektetést, ugyanis végtelen számú pálya ide, meglepetés szörnyike oda, ezzel a játékkal sem fog senki többet játszani 2-3 menetnél.
