Ennek persze az a hátránya, hogy bár a Minecraft tökéletesen működik olyan területeken, ahol nincs szükség szavakra, csak a képi világára – például a LEGO-szettek univerzumában –, de ahol már igazi szereplők, és velük együtt párbeszédek is vannak, ott komolyan el kell gondolkozni azon, miként állhat össze az egész. És ha nem a Telltale, hát ki értene jobban ehhez a problémához? Elvégre ez a stúdió ugrott neki sikeresen az alapvetően csak grandiózus történetben gondolkozó Borderlands személyesebbé tételének a zseniális Tales from The Borderlandsszel, és csinált egy parádésan hangulatos pókerjátékot különböző, egymástól a lehető legtávolabb álló videojáték-karakterek szerepeltetésével.
REND A LELKE MINDENNEK
A Minecraft: Story Mode-ban pedig karakterek akadnak bőven. Az első epizódban debütált banda – a tejfölösképű Jesse, a sidekick szerepét betöltő Axel, az anyáskodó Olivia és Reuben, a malac – csak egy versenyt akart megnyerni, aztán nyakukba kapták az egész világ megmentésének feladatát, miután egy megalomán zseni elszabadította a Witherstormnak nevezett lényt, aki szó szerint elkezdte felfalni a Minecraft kockauniverzumát.
A hangulatos, meglehetősen mozgalmas első epizód után azonban a Story Mode pontosan abba a problémába futott bele, ami a Telltale játékainak zömét jellemzi: nem tudja jó tempóra felfűzni az eseményeket. A második epizódban gyakorlatilag nem történik semmi, a harmadik csak kicsit lép a gázpedálra, az utolsó fejezetek pedig nagyon fontos dolgokat darálnak el nagyon gyorsan, hogy aztán visszatérjenek az érdektelen üresjáratok világához.
RÜKVERC
A Telltale-játékok ismerőinek ez nem akkora újdonság. Valami hasonló jellemezte a szintén borzasztóan lassan beinduló Game of Thronest is, csakhogy ott egyrészt a világ, másrészt a remekül kidolgozott és körülményesen felépített karakterek azért sokat segítettek a helyzeten. Itt azonban ez csak a Minecraft-univerzumról mondható el, az oda megálmodott fiúkról és lányokról már nem: nemhogy nincs kiemelkedő személyiségük, de egyedi ismertetőjegyekkel sem nagyon rendelkeznek. Pontosan azt az egysíkú panelt hozzák, amit a bemutatkozásukkor kiosztottak nekik. A világot megmenteni hivatott, de a bátorság útjának elején járó főszereplő, a buta, de szerethető társ, a megmentésre vágyó hölgy, a makacs rivális, és a felesleges machinációkba bocsátkozó főhős egész egyszerűen kevés az érdeklődés fenntartásához. Főleg öt teljes fejezeten át, még ha azok a Telltale-mércéhez képest kifejezetten rövidek is a maguk egy-másfél órás játékidejével.
Egy érdem azonban vitathatatlan: az, hogy a Minecraft világa ennél hangulatosabban, aprólékosabban és hűebben nem is elevenedhetett volna meg. Még ha hagyományos világépítésről nem is beszélhetünk, hiszen csak kisebb-nagyobb szobák és folyosók között ingázunk, és nem rendesen felépített településeken, vagy nevesített lokációkon. Így ha másért nem, hát legalább emiatt megéri felülni erre az alig 10 órás menetre. Mert a Rend története ugyan totálisan felejthető, és egyértelműen egy alsóbb korosztálynak szól, de a Minecraft-univerzum még mindig kortalan – mind a célközönséget tekintve, mind a Minecraft-franchise jelentőségét nézve az egyetemes videojáték-történelemben.
