Van úgy, hogy elegünk lesz a modern videojáték-ipar termékeiből, és könnyes szemmel emlékezünk vissza a 10-20 évvel ezelőtti játékokra. Előveszünk egy emulátort, megnézünk a YouTube-on egy amigás videót, vagy épp ekézzük a mai trendeket. „Milyen jó volt az NFS Underground” – elmélkedünk a vadiúj Rivalst vizslatva. „Skyrim, ugyan már! Láttad volna a Lands of Lore-t!” – győzködjük az ismerőseinket, bizonygatva, hogy régen minden jobb volt. Talán van is ebben valami. Talán tényleg jobb egy Eye of the Beholder, mint egy Dragon Age. Tény, hogy ízlésről nincs értelme vitatkozni, ráadásul az emlékeinket sokszor megszépíti az idő, és mikor újra feltelepítjük a Good Old Gamesen vásárolt retró csodákat, bizony hamar rájövünk, hogy az esetek nagy többségében előnyére változott a legtöbb műfaj. De akkor mit keres egy olyan játék a piacon, mint a Might & Magic X: Legacy? Mi ez, ha nem visszalépés?
Játék a nindzsafilmek és magnókazetták korából
Talán nincs még egy olyan nagy kiadó a piacon, mint a Ubisoft, amely bátran bevállal olyan alkotásokat, melyek kifejezetten a '90-es években nevelkedett játékosoknak szólnak. Ott van ugye a Far Cry 3: Blood Dragon, illetve jelen tesztünk alanya, a Legacy, ami az úgynevezett dungeon crawlerek népes családját gazdagítja. Azt a családot, ami nagyjából 15-20 éve teljesen kihalt, majd a Legend of Grimrocknak köszönhetően 2012-ben meglepő módon újraéledt. A cím közepén formálódó római tízes szám senkit ne tévesszen meg: a Might & Magic sorozat 1986 óta van jelen a piacon, és azóta több mint két tucat részt ismerhettek meg a szerepjátékokra, vagy a Heroes-sorozatnak köszönhetően a stratégiákra éhes játékosok. A letűnt korok emlékét idéző szerepjátékos vonal viszont már jó pár éve alussza téli álmát, éppen ezért kicsit furcsán fogadtuk a hírt, hogy újabb fejezet van készülőben. A nemrégiben új erőre kapott retróhullám fényében viszont nem tűnt teljesen elvetéltnek az ötlet, hiszen a Grimrock bebizonyította, hogy még ma is van igény a dungeon crawlerekre.
A varázsló, a harcos és a zsivány
A Legacy receptje nemcsak régi, de egyszerű alapokon nyugszik. Adott ugyebár egy négyfős kalandorcsapat, ami a szokásos, mondhatni klisés mesehősökből áll össze. A játékot indíthatjuk előre generált kompániával, vagy létrehozhatunk sajátot a hagyományos fantasyfigurákból válogatva: kreálhatunk törpe harcost, elf íjászt, ember varázslót, elf druidát, bármit, ami ilyenkor dukál. Ezután meghatározhatjuk szereplőink képességeit, tulajdonságpontokat osztogathatunk szét köztük, majd irány a játéktér, ami lényegében egy négyzethálós rács, ahol négy irányba lépkedve kell felfedeznünk a közeli városokat, a katakombákat és barlangokat. Ez a rendszer a régi dungeon crawler játékok alapja, ezt ülteti át mai formába a Legacy. Bár a történet eleinte korlátozza a bejárható terület méretét, később kinyílik a hatalmas világ, és egészen óriási távolságokat tehetünk meg a hőseinkkel, közben pedig a szokásos szerepjátékos elemek sokaságával leszünk elfoglalva.
Ládákat nyitogatunk, kincset gyűjtünk, nem játékos karakterekkel beszélgetünk, küldetéseket veszünk fel és hajtunk végre, továbbá rengeteget harcolunk a programban található több tucatnyi szörnytípus valamelyikével. Ahogy a játékmenet, úgy a harc is a '90-es éveket idézi, tehát minden küzdelem körökre osztott rendszerben zajlik, és mindig csak annyi ellenféllel kell egyszerre megküzdenünk, amennyi befér az előttünk vagy mellettünk lévő zsebkendőnyi területre. Ám pont a harcrendszer a Legacy egyik leggyengébb eleme, ugyanis pár óra elteltével minden csata rettentően repetitívvé és unalmassá válik, főleg azt követően, hogy a varázsolni képes karaktereinkkel elérjük azt a képzettségi szintet, mikor szert teszünk pár egészen brutális képességre (van például olyan védőmágia, amit magunkra téve alig tudnak sebzést okozni a szörnyek). Ezen a ponton a kihívás és az élvezeti faktor bizony meredeken zuhanni kezd – szerencsére nem annyira, hogy az örök uninstall mezőkre küldjük a játékot, és ez főleg annak köszönhető, hogy küldetésből és bejárható területekből rengeteg akad, az idősebb játékosokat pedig hamar magával ragadja a megannyi titkos szoba megtalálása és apróbb logikai elemek megfejtése. Ez utóbbiakat mondjuk nem kell túl komolyan venni, legtöbbször csak nyomásérzékelős padlókapcsolók megfelelő sorrendben történő aktiválása lesz a feladatunk, illetve találhatunk pár kincsesládát is, melyek kinyitásához egy fejtörő megoldását kell begépelnünk a képernyőre. Ilyenkor előkerülhetnek a négyzethálós füzetek a fiókok mélyéről, elkezdünk rajzolgatni, hogy milyen sorrendben merre kell lépkedni, vagy hogy a teleportkő hova dob minket. Hangulat a köbön – de az összkép mégsem makulátlan...
A téli fagyi és a Donald rágó
A Legacy valódi retróélményt biztosít, és az egyes elemei olyannyira öregecskék, hogy a játék jó szívvel nem is ajánlható mindenki számára. Akiket például bosszant, hogy oda kell figyelniük a történetre, a küldetések szövegére, mert nincs megjelölve a térképen piros X-szel, hogy hova kell menni, jobb, ha messzire elkerülik ezt a programot. Ezenfelül akadnak még olyan érdekességek, amiket valószínűleg nehezen emészt meg egy, az elmúlt tíz év termésén szocializálódott játékos. Ilyen például a karakterfejlődés, azaz a szakértelmek rendszere, amit a korábbi Might & Magic játékokból örökölt a program. Szakértelmet csak akkor fejleszthetünk, ha tanítókat látogatunk meg, de minden szinthez újabb mestert kell találnunk, akiket ráadásul véletlenszerűen dobáltak szét a készítők a térképen. És ezt csak „súlyosbítja”, hogy minden karakternek van legalább 4-5 szakértelme! Kár lenne tagadni: a szintlépést elősegítő karakterek keresgélése sokszor frusztráló időrablás, retró ide vagy oda, ez a megoldás egész egyszerűen feleslegesen nehezíti meg a játékosok életét. Emellett a jártasságok és képességek többségéről is azt mondhatjuk, hogy hasztalanok. Harcossal például lehetetlen tankolni, teljesen felesleges a könnyű- vagy nehézpáncél-ismeret (hiába fejleszted, nem érzékeled az előnyét), és ugyanez igaz az íjászatra, továbbá a varázsiskolák legalább felére.
A játék legnagyobb gyengeségét mégsem a bosszantó játékelemek jelentik, hanem a grafikusmotor. Nem elég ugyanis, hogy a Legacy túl sokat tölt, de esetenként oly mértékű szaggatást produkál, hogy a program egész egyszerűen játszhatatlanná válik. A látvány pedig egyáltalán nem indokolja ezt. A részecskeeffektek például rendkívül gagyik, a bevilágítás és a táj pedig épphogy súrolja a közepes szintet. A játékosmodellekről pedig jobb, ha nem is beszélünk. Ezenfelül bugokról is kénytelenek vagyunk beszámolni; előfordult például, hogy harcban ragadtunk, és emiatt semmit nem tudtunk csinálni, így kénytelenek voltunk egy 2-3 órával régebbi játékállást visszatölteni. Ilyen és ehhez hasonló hibákról szép számban érkeznek visszajelzések a játékosoktól, a Legacy hivatalos fóruma már most tele van panaszkodó topikokkal.
Csak rajongóknak
Éppen ezért még a dungeon crawlerek kedvelőinek is csak óvatosan merjük ajánlani a legújabb Might & Magicet. Ha optimalizálják a grafikusmotort, kigyomlálják a bugokat, illetve megjelennek az első térképek és útmutatók hozzá, bátran ruházzatok be rá, hiszen egy alapvetően szórakoztató játékról van szó. Vannak hibái, de ezeket sokszor képes feledtetni a hangulat. Külön érdekesség egyébként, hogy a program magyar nyelvű lokalizációt is kapott, ami végeredményben jól sikerült, bár helyenként előfordult, hogy ráncoltuk rajta a homlokunkat (például egyaránt gyógyital a manát és az életerőt adó flaskák neve is, így csak az ikonról tudjuk megkülönböztetni őket). A játék egyébként 8000 forintos áron szerezhető be dobozos kivitelben, ami véleményünk szerint egy kicsit több annál, mint amennyit jelenleg ér a program. Pár javítás után viszont könnyen más világításba kerülhetnek a dolgok, hiszen a hibák ellenére a Legacy valóban tartalmas szórakozást nyújt a retró szerepjátékok kedvelőinek.
