Ha egy játéknál a Nintendo DS a „donor”, akkor nem a vizuális orgazmus szedi az áldozatait, és ha történetesen egy szerepjátékról beszélünk, amely nem mellesleg körökre osztott és puzzle kombinációjú harcrendszerrel kecsegtet, nos, akkor máris elértük a hüvelygombás reklám közönségriasztó mélységeit. Pedig a Capybara (azaz Vízidisznó, de tényleg az) stúdió remek kis játékot ütött össze: a Clash of Heroes tulajdonképpen a Heroes of Might&Magic, csak „kicsiben”. Öt hős, Godric, Nadia, Fiona, Aidan és Anwen küzd a sötét démoni erőkkel a színes, kézzel rajzolt díszletek és szereplők között, egy olyan történetben, amely 40 évvel a Heroes V előtt játszódik. Az időskálát egyébként azon is lemérhetjük, hogy Anwen és Godric, a Heroes V kampányhősei itt még szinte gyerekek. A játékot persze nem (csak) a sztori adja el, hanem ugyanaz az őrület, ami a Puzzle Questben is pályáról pályára hajtja az embert – a piszkosul addiktív játékmenet.
Meglepő módon a kalandozás rész is nagyot üt, a szellemé vált Fiona, vagy a démonok közé keveredő Aidan rengeteg vicces szituációba keveredik, miközben a szerepjáték keret arra is lehetőséget ad, hogy a hősök kelléktárát – varázstárgyak, combosabb egységek – összegyűjtsük. A seregépítés nincs túlbonyolítva, az alapot a core unitok adják, amely minden fajnál 3 különféle típust jelent, és ingyen van, tehát soha nem fogy el. A 3 slotba elvileg mindegyik fajtából tehetünk egyet-egyet, de ez sem kötelező, lehet akár csupa íjászból, vagy zombiból álló hadunk, a lényeg, hogy a három különböző színű slot ki legyen töltve. Az ütközeteket eldöntő táposabb lényekből – Elite és Champion osztály , mint például Nekromantáknál a Bone Dragon vagy az embereknél a Griffin – csak 2 helyet tölthetünk fel, ráadásul ezeket már fel kell kutatni, megvenni, és aztán óvni a harc közben, mert a piszkok hajlamosak felfordulni, ha nem figyel az ember. A harcmező tulajdonképpen két 8*6-os játékmező egymással szemben – persze ennél azért látványosabb, és a játékmezők lezárásánál egy-egy vonal jelzi a célterületet, amit ha átszakítunk egy támadó alakzattal, akkor az ellenfél (szembenálló hős) HP-jából sebzés vonódik le. Ha a HP bármelyik oldalon a 0-hoz ér, a küzdelemnek vége. Rettentő gusztustalanul hangzik, de a csata elején egyszerűen kiömleszti a gép mindkét sereget a megfelelő térfélre, méghozzá a slotoknak megfelelő 3 alapszínben, és ebből indulunk el. A lehetőségek a következők, 1.) bármelyik oszlop utolsó elemét átrakhatod egy másik oszlop végére, 2.) bármelyik egységet törölheted, 3.) friss erőket kérhetsz be az elhullottak helyére, 4.) aktiválhatod a hősöd speciális támadását.
Amennyiben függőlegesen létrehozol egy azonos színből álló hármas csoportot, akkor abból támadó alakzat lesz, és a sor elejére ugrik, ha ugyanezt megcsinálod vízszintesen, akkor pedig védőfal, amely szintén automatikusan a csapatok elé tolódik. A trükk a következő: ha egy lépésben több vízszintes és függőleges formációt hozol létre extra pontokat kapsz, további lépéslehetőségeket. Egyébként minden támadóalakzat az egység kártyáján feltüntetett sebzéssel és késleltetéssel (2-6kör) fog támadni, keresztül az ellenfél falán és katonáin, vagy ha az adott oszlop épp üres, akkor egyből a HP vonalat célozva. További kombinációk létrehozásával javíthatunk az átütőerőn, például az egymás mögött létrehozott azonos színűek fuzionálnak (extra sebzés), míg a különálló, de színben egyező formációk láncot alkothatnak, ami megint csak nagyobbat szól, mint az alaptámadás. Leírva mindez horrorisztikus, de a játékban öt perc múlva magától értetődő lesz, és mire kettőt pislantasz, kihajnalodik – én legalábbis így jártam. Amire megunnád az egyik fajt, jön a következő, vagy a játékmenetbe érkezik egy érdekes csavar, például egy baráti egység rejtőzik az ellenfél sorai között, akit nem szabad eltalálni, esetleg nem a HP vonalat, hanem egy portált, vagy egy mozgó célpontot támadunk, és úgy érzed még egy pályát muszáj megcsinálni. Aztán meg még egyet…
A multis meccseknél (hotseat, 1vs1, 2vs2) jön elő a játék igazi esszenciája, a csapatösszeállítás, a megfelelő hős kiválasztása eltérő stratégiákat eredményez, bejátszik némi szerencse is (a leosztás véletlenszerű ugye), de a csatákat végül a taktika és a logika dönti el, ugyanis a jó időzítés a kulcsa az egésznek. A Clash of Heroes, ha nem is megunhatatlan, de a puzzle kategória remek darabja. Jó vétel…
A sav és a bors
Meglepő módon a kalandozás rész is nagyot üt, a szellemé vált Fiona, vagy a démonok közé keveredő Aidan rengeteg vicces szituációba keveredik, miközben a szerepjáték keret arra is lehetőséget ad, hogy a hősök kelléktárát – varázstárgyak, combosabb egységek – összegyűjtsük. A seregépítés nincs túlbonyolítva, az alapot a core unitok adják, amely minden fajnál 3 különféle típust jelent, és ingyen van, tehát soha nem fogy el. A 3 slotba elvileg mindegyik fajtából tehetünk egyet-egyet, de ez sem kötelező, lehet akár csupa íjászból, vagy zombiból álló hadunk, a lényeg, hogy a három különböző színű slot ki legyen töltve. Az ütközeteket eldöntő táposabb lényekből – Elite és Champion osztály , mint például Nekromantáknál a Bone Dragon vagy az embereknél a Griffin – csak 2 helyet tölthetünk fel, ráadásul ezeket már fel kell kutatni, megvenni, és aztán óvni a harc közben, mert a piszkok hajlamosak felfordulni, ha nem figyel az ember. A harcmező tulajdonképpen két 8*6-os játékmező egymással szemben – persze ennél azért látványosabb, és a játékmezők lezárásánál egy-egy vonal jelzi a célterületet, amit ha átszakítunk egy támadó alakzattal, akkor az ellenfél (szembenálló hős) HP-jából sebzés vonódik le. Ha a HP bármelyik oldalon a 0-hoz ér, a küzdelemnek vége. Rettentő gusztustalanul hangzik, de a csata elején egyszerűen kiömleszti a gép mindkét sereget a megfelelő térfélre, méghozzá a slotoknak megfelelő 3 alapszínben, és ebből indulunk el. A lehetőségek a következők, 1.) bármelyik oszlop utolsó elemét átrakhatod egy másik oszlop végére, 2.) bármelyik egységet törölheted, 3.) friss erőket kérhetsz be az elhullottak helyére, 4.) aktiválhatod a hősöd speciális támadását.
Amennyiben függőlegesen létrehozol egy azonos színből álló hármas csoportot, akkor abból támadó alakzat lesz, és a sor elejére ugrik, ha ugyanezt megcsinálod vízszintesen, akkor pedig védőfal, amely szintén automatikusan a csapatok elé tolódik. A trükk a következő: ha egy lépésben több vízszintes és függőleges formációt hozol létre extra pontokat kapsz, további lépéslehetőségeket. Egyébként minden támadóalakzat az egység kártyáján feltüntetett sebzéssel és késleltetéssel (2-6kör) fog támadni, keresztül az ellenfél falán és katonáin, vagy ha az adott oszlop épp üres, akkor egyből a HP vonalat célozva. További kombinációk létrehozásával javíthatunk az átütőerőn, például az egymás mögött létrehozott azonos színűek fuzionálnak (extra sebzés), míg a különálló, de színben egyező formációk láncot alkothatnak, ami megint csak nagyobbat szól, mint az alaptámadás. Leírva mindez horrorisztikus, de a játékban öt perc múlva magától értetődő lesz, és mire kettőt pislantasz, kihajnalodik – én legalábbis így jártam. Amire megunnád az egyik fajt, jön a következő, vagy a játékmenetbe érkezik egy érdekes csavar, például egy baráti egység rejtőzik az ellenfél sorai között, akit nem szabad eltalálni, esetleg nem a HP vonalat, hanem egy portált, vagy egy mozgó célpontot támadunk, és úgy érzed még egy pályát muszáj megcsinálni. Aztán meg még egyet…
Kicsi RPG, kicsi Might&Magic, nagy játék…
A multis meccseknél (hotseat, 1vs1, 2vs2) jön elő a játék igazi esszenciája, a csapatösszeállítás, a megfelelő hős kiválasztása eltérő stratégiákat eredményez, bejátszik némi szerencse is (a leosztás véletlenszerű ugye), de a csatákat végül a taktika és a logika dönti el, ugyanis a jó időzítés a kulcsa az egésznek. A Clash of Heroes, ha nem is megunhatatlan, de a puzzle kategória remek darabja. Jó vétel…
