A Faces-, Men- és mindenféle „of War” címkével érkező játékok fejlesztőit úgy képzelem, hogy egykor vodkától megittasulva baktattak egy sűrű, sötét erdőben, és amikor eléjük toppant a mesebeli, rőzsét cipelő öregasszony, akkor a „mi van nyanya „kezdőmondattal (gyk. alapesetben a „szerencséd, hogy öreganyámnak szólítottál verzió játszódik le”) egy életre elásták magukat. Nevezetesen minden játékuk tömör gyönyör, a második világháborút ennél brutálisabban, szebben, realisztikusabban bemutatni nem lehet, DE a nehézségi fokon ott ül öreganyánk átka -- azaz minden küldetés mintha a pokolban játszódna, és őszintén szólva már gombócból is sok, ahány toldalék, oldalhajtás megjelent ugyanazzal a 2. világháborús játékmenettel. Az meg a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy épp most egy másik balsorsú szovjet alakulat került a fókuszba. Vagy talán mégis... Most az egyszer. De tényleg utoljára...
„Not one step back!”
A Condemned Heroes szokás szerint egy önállóan futtatható expanzió a Men of War palettán, és Sztálin 1942. július 28-án keltezett, No. 227 parancsának következményeit taglalja. Ekkor még a Szovjetunió vastagon vesztésre állt a második világháborúban, és a vezér kiadta a jelszót: „Egyetlen lépést sem hátrálni!”. A parancs azonnali hatállyal intézkedett a visszavonulást elrendelő magasabb parancsnokok lefokozásáról és haditörvényszék elé állításáról -- ez gyakorlatilag a halálos ítélet egy ködösebb megfogalmazása. Továbbá minden frontszakaszon büntetőzászlóaljakat (strafnoj batalion) kellett létrehozni azokból a tisztekből, akik gyávaságot, fegyelmezetlenséget tanúsítottak a megszálló németekkel vívott harcban, és ezen alakulatokat a legkeményebb harci cselekményekhez vezényelték. A frontszakaszok mögött 3-5 jól felszerelt különítmény felügyelt a támadásokra, és a meghátrálókat, dezertőröket azonnal lelőtték. A játékban a fenti regulákból „csak” a büntetőzászlóaljak katonáira koncentrálunk. Ezek az emberek taposták végig annak idején az aknamezőket a győzedelmes Vörös Hadsereg előtt, és ők indultak szakadt gönceikben rohamra télen, hogy az álcaruhába bújt rohamcsapatok mozgását elrejtsék, vagy egyszerűen csak csekély fegyverzettel (néha még azzal sem) nekiterelték őket a védelmi vonalnak, hogy felmérjék a géppuskafészkek és megerősített állások helyét.
A „strafnyikik”…
A Men of War-ban már évek óta gyakoroljuk a halálraítélt szerepét, tehát a témaválasztás legfeljebb a dátumok és helyszínek tekintetében új. 1943-tól 1945 márciusáig 13 küldetésben Észak-Ukrajna, Lengyelhon és Németország legkritikusabb frontszakaszait járjuk be egy maroknyi szovjet katonával. A történelem kevésbé ismert csataterein, mint Magnuszew vagy Altdamm, a cél mindig valami irreálisnak tűnő feladat: keresd meg a nem létező réseket a német védelem kiépített állásain, támadj a folyón át, számold fel a tüzérséget, miközben ott toporognak a főerők a hátunk mögött. Ugyan nincsenek NKVD-s alakulatok, hogy legéppuskázzák a hátul maradókat, de nincs is hová visszavonulni. A szakaszok felszerelése pedig egy golyószóró, néhány PPsh gitár, Mosin karabélyok, és egy-két gránát, ami bizony nem sok. A pályákon tehát minden elfoglalt löveget, kilőtt, ám javítható páncélost azonnal az ellenség felé kell fordítani, és ne szégyelljük kifosztani a német hullákat sem. Néha a térkép teljes hosszán a gép is rohamra vezeti az elvtársakat, és ezek valóban látványos pillanatok. A részfeladatok után egyre terebélyesedő pályák felépítésével sincs gond, téli- és nyári időszakok, búzamezők, városok váltják egymást, de ezt már fél tucatszor láttuk, nagyon is hasonló kivitelben.
Ismétlés a tudás édesanyja!
Tudom, azt várjátok, hogy taglaljam végre az újításokat, de ilyesmik nincsenek. Az alapmű egységeire támaszkodó kiegészítőben nagyítóval sem lehet felfedezni egy új páncélost, vagy ne adj isten egy új kézifegyvert. Van hat darab bónuszküldetés, amelyek még csak nem is a büntetőalakulat témában mozognak, de ettől persze még élvezetesek, és ehhez csapódik még a négy soványka ismétlő jellegű multiplayer pálya a CTF és Victory Flag játékmódokban -- bár aki ebben a miliőben többjátékos kihívást keres, az úgy is rég a MoW: Assault Squadot nyomja.
A kezelőfelület továbbra is változatlan, a látványban pedig a gyalogság arcberendezésein és egyenruháin történt némi kiigazítás -- realisztikusabb textúrákat kaptak, de ez sem eget rengető. A Condemned Heroest az menti meg, hogy ez a játékrendszer szinte erre a témára lett kitalálva. Bátor kevesekre, akik között az egyénnek óriási hatalma van -- fedezékeket használ, kúszik-mászik, fegyvereket zsákmányol, tankot vezet, löveget kezel, és közvetlenül is irányítható a Direct Controllal, ám e hatalom sem teszi mindenhatóvá, végső soron ő is „emberből” van, és egyetlen lövedék megpecsételheti a sorsát. Csak épp negyedszerre megnyúzni ugyanazt a rókát… talán van ennél szimpatikusabb üzletpolitika.
