Bro-story
Korunkban a nem ritka pillanatok egyikének számít a mindenhatónak vélt internethez fordulni segítségül, ha olyan problémánk akad, amit nem tudnánk kútfőből megoldani. Nem történt ez másképp Maxszel sem, a probléma kiváltó oka pedig öccse, Felix, akit Max jobbnak lát eltüntetni buzgó viselkedése miatt. Dicséretes, hogy a készítők szakítani tudtak a 21. század videojáték-történet trendjeivel, így a gondot okozó óvodás kisfiútól nem egy nukleáris robbanás keretein belül fogunk érzékeny búcsút venni, hanem, mint arról szó volt, az internet tárja hősünk elé egy vers formájában a megoldást, aminek hangos felolvasása után öcsénket elragadja a semmiből egy fél Gellért-hegy méretű na’vi Frankenstein vagy mi a szösz. Miután megmártóztunk az instant bűnbánat bugyraiban, már ugrunk mi magunk is, mielőtt a kapu becsukódna – innentől kezdődik a hajsza szeretett testvérünkért és persze alfelünk épségéért, mivel anya valószínűleg nem egy wellnesshétvégével díjazná a performanszt.
Családi filmjáték
A játék beférne egy ilyen forradalmi kategóriába, ha kidolgozottabb sztori lenne mögötte erősebb karakterekkel, de ne legyünk telhetetlenek – a Press Play alkotása egy fiatalabb generációnak készült, és ez meg is látszik rajta, a szó jó értelmében. A szinkron kissé blőd, a megvalósítás kifejezetten kellemes, felfrissítő érzés ezt a sok életteli színt látni a képernyőn anélkül, hogy az a bizonyos „sok a jóból” érzetet generálná a játékosban. A száraz, sziklás sivatag után határozottan megnyugtató megpillantani a távolban zöldellő erdőt, vízeséssel, indákkal és égig érő fákkal. A helyszínek változatosak és különbözőek, egyetlen szakasz volt csak, ahol kissé untam magam, mikor több egymást követő területen keresztül a sötétes-barnás tónusú környezeten kívül mással egy ideig nem találkozunk, de ez megbocsájtható, hisz egy főgonosz felé vezető út nem lehet mindig játék és mese.
A Max: The Curse of Brotherhood aduásza egyértelműen a Pixar-filmeket idéző külleme, ami a nagyobbaknak igazi nosztalgiabomba, a kisebbeknek pedig kvázi modern kori mesekönyv, amellett, hogy csinos is. A fényeffektek is nagyon rendben vannak: a sivatag tűző napsütése vagy az erdőben a fák lombjain keresztül beszűrődő fénysugarak hihetetlenül sokat tudnak hozzáadni az egyébként is jó hangulathoz.
Így mentsd meg a testvéredet
A játék elején alapvető platformklisékkel találkozunk, ilyenek a leszakadó pályaelemek, a Maxet kergető és a fél pályát földdel egyenlővé tevő szörny, a kötélhintázás, egy kis ugrálás és a többi. Amint azonban belerázódtunk a dolgok mikéntjébe, szert teszünk a Magic Markerre, ami akaratlanul is a Varázsceruza című lengyel rajzfilmet juttatja eszébe a nagyobbaknak – kíváncsi lennék, a Press Play honnan merített ihletet, mikor megalkotta a sorozat első darabját... Fontos megemlíteni, hogy a játék sokszor használja a fizikát, mint játékmechanikai elemet, kiegészítve a Magic Marker által megrajzolható, majd levágható (ezáltal lezuhanó, fennakadó, gördülő, úszó) természetes képződményekkel. Képesek leszünk életre hívni függőleges földoszlopokat, faágakat, indákat, csúszdaként használható vízsugarakat, és utolsó körben az egyetlen offenzív elemet, a tüzet is. Ezek közül néhányat kombinálhatunk is, így egy komplikáltabb verzióra szert téve, de ezekre a játék során szükségünk is lesz – aggódnunk azonban nem kell, minden, ami az adott puzzle megoldásához szükségeltetik, ott lesz a közvetlen közelünkben.
Negatívumként meg kell említeni, hogy rajzolás terén a kezünk erősen meg van kötve: előre meghatározott pontokon tudunk csak rajzolni, emellett kereteken belül mozgunk, például egy földoszlop magasságát vagy egy faág hosszát is a program szabja meg, szabályosan kilökve a játékost a szabadság és kreativitás illúziójából. Ez nem lett volna olyan szembetűnő, ha a „catwalk” effektust el tudják kerülni a fejlesztők, azaz nemcsak egyféle úton haladhattunk volna pályánként, így viszont, alternatív útvonalak hiányában, szigorú szabályok szerint rajzolni éppen csak nem felesleges. A rajzolás alkalmával egyébként az irányítás érezhetően nehézkessé válik, ám ez kezelhető, nem ezért fogjuk lehúzni a programot.
Mindent összevetve, ha el tudjuk nézni a Max: The Curse of Brotherhood hiányosságait, akkor a pénzünkért egy korrekt játékot kapunk 4-5 óra játékidővel, jól eltalált hangulattal, kellemes grafikai megvalósítással, 10-13 euró fejében.
