Merthogy egy 1994 szeptemberéig visszanyúló gyökerekkel rendelkező alkotás járt nálunk, az eredeti játékot ugyanis akkor dobta piacra a MicroProse. De vajon sikerült megismételni a csodát? Jelentem, sikerült! Egy kifejezetten kellemes, sokszor újrajátszható és remélhetőleg későbbi DLC-kben gazdag, hexás térképű játékot ismerhetünk meg a Master of Magic személyében. Az említett újrajátszhatósági faktor egyébként nagyban köszönhető annak, hogy összesen 14 varázsló közül választhatunk, valamint ott van még az ötféle mágia (Káosz, Boszorkányság, Természet, Halál és Élet) is, melyeket szabadon keverhetünk. Ezekkel szöszölve válik igazán változatossá a játékmenet, és persze minden egyes újrakezdésnél más és más maga a térkép is. Mindezek mellett szerencsére egészen jól személyre szabható a játék nehézsége, így bármilyen kezdő aranymennyiséggel képesek vagyunk beállítani a reális mozgási költséget.
Mert mozogni, azt bizony fogunk, nem is keveset, a térképet pedig számos dolog teszi izgalmassá: ott van a milliónyi felfedezendő sírbolt, templomrom, vármaradvány, barlang, miegymás. Ezekben – a szokásos kalandozómódnak megfelelően – leshet ránk gaz ellen vagy várhat valamiféle kincs (arany, mana, fényespáncél, szuperkard satöbbi), de a varázstárgyakért az esetek 99 százalékában bizony küzdeni kell. Ehhez pedig nem árt egy hős meg egy sereg, mely alatt a föld megremeg.
Na meg még egy „apróság”, hiszen, ahogyan azt Raimondo Montecuccoli, a nagy olasz hadvezér is bölcsen megjegyezte egykor, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Esetünkben pedig még mana is, hiszen szép dolog a fizikai erő, de mégiscsak a mágia az igazi, hiszen Master of Magic a játék címe, ugyebár. Szóval kell majd az erőforrás, amihez jellemzően a városainkat kell fejlesztgetni, méghozzá folyamatosan. A játék talán legkevésbé sikerült része pedig pont a városok kezelése: ha van már mondjuk, úgy 20 saját településed, akkor meglehetősen szöszölős dolog a kör elején történő építkezés menedzselése. Persze hű helytartód kezébe is adhatod a dolgot, innentől pedig az MI építkezik, de ezt nem ajánlom, hiszen így kiesik az egyenletből a klasszikus „melyik várost mire optimalizálom” rész – ami lényegében az élmény sava-borsa. Szóval marad a folyamatos figyelés és listázgatás, de egyébként hamar rááll az ember szeme a házépítés ikonra, ami azt jelenti, hogy az adott városban pont nem épül semmi fontos épület, társasház-építésileg csak úgy kalákáznak a népek.
Szépen bővíthető a varázskönyv is: kellő tudásmennyiséggel egyre-másra fejleszthetők ki azok a varázslatok, melyek elméletileg elvezethetnek minket a Minden Varázsige Legvarázsigébbjéhez – amit elmormolva lényegében meg is nyertük a játékot. Persze az sem árt, ha városunk környékének kevésbé termékeny talaját formáljuk át, vagy építés helyett mágiával rakunk kőfalat a település köré. Természetesen a csatákban is jól jön néha egy kisebb meteoreső, földrengés vagy kővé dermesztés – esetleg egy elsősegélyként is kiválóan működő gyógyítás elhullott lovagjaidra.
Azért sem mindegy, hogy miből hol és mennyit építünk (ez mind a seregekre, mind pedig az épületekre igaz), mert nem csak a legyártás, de bizony a fenntartás is sokba kerül. Egy tünde lovag nagyjából mindenkit lekaszabol, aki szembejön (főleg, ha már eleve veterán harcosként gyártod le), de körönként irgalmatlan pénzbe kerül a megtartása. A megidézett szörnyekkel pedig az a baj, hogy egyrészt ebben az esetben is van manaköltség, másrészt ők nem fejlődnek. Márpedig a harcedzett katona mindennél többet ér, éppen ezért – elhullást elkerülendő – illik például csak teljes életerővel csatába indulni. Ennek folyománya, hogy a különböző dungeonökben is csak akkor érdemes bevállalni a „tovább kutatok” menüpontot, ha nem toprongy a csapat életereje – persze el lehet menekülni a pinceszint szörnyei elől, de akkor ugrott a magasföldszinten összeszedett szajré is. A kevesebb néha több.
A csatarész sincs túlbonyolítva: balra az ellen, jobbra mi, középen pedig az összecsapás – hacsak nem dobsz a nyakukba, mondjuk, egy pókhálót, és lövöldözöd tele a testüket mindenféle nyilakkal meg jégcsapvarázslatokkal. Ez is egy megoldás, méghozzá felettébb elegáns és rokonszenves. A harcok során te magad is vezérelheted a csapatokat, de rábízhatod akár a famulusodra is, ekkor az MI számolgat, a matek végén pedig jön a győzelmi jelentés – na meg persze a veszteséglista.
Amit pedig majdnem elfelejtettem megemlíteni: a „normál” világ (Arcanum) mellett ott van a tükörvilág (Myrror) is, méghozzá a maga sajátos lényeivel, környezetével és átjárókkal, melyeket szigorúan őriznek a gonosz erői – itt is van tehát mit/kit aprítani. Megkedveltem, így marad is a gépen a Master of Magic. Még ha nem is 2022 stratégiai játékával állunk szemben, az idei mezőnyből mindenképp kiemelkedik, köszönhetően a nagyszerűen sikerült játékfelületnek, valamint a varázslásba oltott gazdaságpolitikának. Próbáld ki, talán hozzám hasonlóan neked is sikerül megszeretni!
