Hőseink ugyanis, egy unalmas délutánt szörnyekkel és kergetőzéssel feldobva, kissé messze vetődtek otthonuktól. Egy teljesen más dimenzióba. A hazavezető csillagbékakapu pedig az Óperenciás tengeren, Üveghegyen, malacokon túl fekszik, ráadásul bezárul, amint az éppen teli Hold elfogy. A tapasztalt játékosok vagy moziba járók eszén persze nem lehet túljárni, hiszen nyilvánvaló, hogy ez csak a képzeletük által átírt valóság; azonban váratlan fordulattal nem metafora. A gyerekeknek nincs hatalmas traumájuk, nem derülnek ki drámai titkok a múltjukból (bár az alsógatyás tündérkeresztapa azért felvet kérdéseket), és egyszer sem tűnik úgy, hogy szellemek lennének. Ez csak egy családias, az ESRB szerint 10 éves korhatárhoz kötött, kaland és logikai játék, kedves karakterekkel.
Fantasztikus, de nem labirintus
Feladatunk a legtöbb pályán egyszerűen csak továbbjutni. Az ehhez szükséges teendők többnyire hamar átláthatók: körülnézünk, ki mit szeretne, amiért cserébe segítene nekünk, mit tudunk aktiválni, vagy a zsebünkbe süllyeszteni későbbi felhasználásra, így viszonylag gyorsan összeáll a sikerhez vezető logikai lánc. Időnként nehezítésképpen egy megoldás viszonylag rejtett, mivel a pálya vagy a szereplők változásával lesz csak elérhető, rosszabb esetben az irányítás miatt túl könnyű elsiklani felette. Szerencsére bőségesen kaphatunk tippeket is, ha az egyik nagyobb területen (pl. a roncstelepszerűségen) esetleg elakadunk. Emellett rendszeresen logikai minijátékokkal is boldogulnunk kell egy-egy feladathoz, na, azok között már volt olyan, aminél kissé elidőztem.
Mivel a Lost in Play félig-meddig gyerekeknek készült, a nyelvi korlátokra tekintettel szinte semmi szöveg nincs benne. A karakterek kitalált nyelven beszélnek, bár sokat eláruló hanglejtéssel, a tartalmat pedig könnyen érhetően, képekkel foglalják össze. Sok játék próbálkozott hasonlóval, a Lost in Play viszont azon kevesek egyike, ahol jól is sikerült. Ez a remek, rajzfilmes grafikai stílusnak köszönhető, amit a készítők szerint például a Túl a kerítésen és a Rejtélyek városkája inspirált. A rajzok animációja is kiemelkedően jó, letisztult és folyamatos. Látszik, hogy a készítők mindent megtettek a játékosok érdekében. A hangeffektek is hasonlóan jól eltaláltak, és a zene is egész kellemes, többnyire vidám.
A (szörny)medve nem játék!
Kár, hogy a programozók kevésbé voltak lelkesek vagy tehetségesek. A gamepad hivatalosan is ajánlott, de a tesztverzió alapján sokkal inkább kötelező. Billentyűzettel nagyjából vezérelhető a játék, ha nem zavar minket a tárgyhasználatnál a Z/Y csere, amit, bár elméletben átállíthatnánk, de ez nálam valamiért nem működött (sőt, eleinte a felbontás változtatása sem). Egérrel pedig már kisebb irányítási problémákba is belefutottam, így kizárásos alapon tényleg maradt a gamepad. Innentől már csak arra kell figyelnünk, hogy az akció ikon, ami gyakran méterekkel arrébb lévő tárgyaknál és karaktereknél is megjelenik, néha annyira félős, hogy csak néhány pixelnyi területen aktiválja magát.
A fentieket a megjelenésre, vagy legalább egy korai folttal remélhetőleg javítják. Ahogy az automatikus mentés és folytatás párosra is ráférne egy kis QA, mivel a játék rendszeresen az előző pálya végére rakott volna vissza. Szerencsére a már megnyitott pályák között szabadon válogathatunk, így ez nem jelentett komoly gondot, legfeljebb az átugorhatatlan kezdő animációk okoztak apróbb bosszúságot, persze elvi alapon. A játékban újra elmélyedve azonban ezek a mérgelődések hamar elvesztették a jelentőségüket, és csak a jópofa, interaktív rajzfilm-élmény maradt. Viszonylag rövid, nagyjából 4-5 órás, interaktív rajzfilm-élmény ez, ami végül is egy kisebb sorozat-évadnak felel meg, de a várhatóan 20 eurós ár a hazai piacon azért elég sok. Ezért, ha valakit nem húzott be azonnal és teljesen a demó, jobban jár, ha kivár egy kisebb akciót – addigra remélhetően a technikai körítés is méltó lesz a játék színvonalához.
