A cucc tehát egy „indie game”, maszek fejlesztésű, kis költségvetésű garázsprojekt. Mint ilyen, megbocsátható lenne neki a 800x600-as felbontás, a baltával faragott, borzalmasan animált 3D-s karakterek, a néhol lélekölően amatőr szinkronhangok. Lenne, mondom, ha nem csapná agyon az egészet a játékmechanizmus ostobasága. Az, hogy nincs helyzetérzékeny kurzor, így ha valamit fel akarsz venni vagy megvizsgálni, elő kell hívni egy rémes hanghatással berobbanó ouija-táblát, és ezen egy ikonra bökni; hogy egy helyiségbe lépve, ahová bedrótoztak ehhez az eseményhez egy szkriptet, azt át se lehet ugrani, és századszor is meg kell nézni; és akkor még a pixelvadászatról nem is szóltam.

Sajnos a sztori, amilyen használható alapvetésű – a Sors és a Végzet vitatkozik, ki a főnök, és evégből egy szerencsétlen hajóskapitányt tesznek próbára, akinek a pokol tornácán le kell zárnia a Szenvedések Könyvét, plusz hetedik kapu meg apokalipszis négy lovasa –, annyira érdektelenné válik a végére, ami elég hamar eljő, hiszen összesen hat fejezetből áll a cucc. A puzzlék –- nagyrészt készletalapú, egy-két logikaival, mechanikus nincs –- minősége is változó, a remektől a frusztrálóig, és ugyanez a hullámzó kvalitás jellemzi az egész játékot.

Ugyan én támogatom a garázsfejlesztéseket, de e „műfajban” is láttunk már kisebb csodákat -– ez pedig sajnos attól nagyon távol áll...